nb1.hu

Felkészülés: Hétfőn edzőtáborba utaznak a lilák

Békéscsaba – Szerdán és szombaton meccselni fog a Szpisljak-csapat.

A Békéscsaba egy egész hetet tölt az Algyői Sportközpontban, ahol a kondicionális, labdás és taktikai tréningeken kívül fő feladatként a csapatépítést és az egységesség kialakítását tűzték ki célul a szakmai stáb – adta hírül a 1912elore.hu.

 

Hétfőn délelőtt még a Kórház utcában edz együttes, majd a közös ebéd után már Csongrád megye felé veszi az irányt. A hét első napjának délutánján mérések és még egy foglalkozás vár labdarúgóinkra. Kedden két-két pályás edzés, valamint konditermes erősítés szerepel a programban, majd szerdán taktikai megbeszéléssel és az első edzőmérkőzéssel bővül a paletta.

 

A SZEOL SC elleni felkészülés meccs 2016. július 13-án (szerda) 18.00 órakor kezdődik. Csütörtökön némi regeneráció és pihenő után folytatódik az intenzív csomag, amely a hét ötödik napjára is biztosít tennivalókat. A hétvége első napján még egy mérkőzésen tesztelhetik magukat az Előre labdarúgói, hiszen 2016. július 16-án (szombat) 11.00 órától a Hódmezővásárhelyi FC csapata lesz az ellenfél. A mérkőzés után pedig zárul a heti program: a hazautazás után, vasárnapra mindenki pihenőnapot kapott Zoran Szpisljak vezetőedzőtől. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC