nb1.hu

Felújítás Csákváron, változik a Pécs felkészülési programja

Hivatalos bejelentések.

CSÁKVÁR
 
Az elmúlt években többször is megtapasztalhattuk, megtapasztalhatták azon ellenfeleink, akik Csákvárra látogattak bajnoki mérkőzésre, hogy “különleges” klíma uralkodik sporttelepünkön. Ha esik az eső, akkor egyszerűen nem tud csak szimplán cseperegni, olyan, mintha dézsából öntenék. Ha fúj a szél, nem csak lengedeznek a fák, hanem szinte orkán ereje van, még a csapadék is vízszintesen esik olyankor. A nyári forróság pedig beton keménységűvé változtatja centerpályánkat.
 
– Nagyon itt volt az ideje, hogy belekezdjünk a játéktér teljes felújításába – felelte honlapunk érdeklődésére klubunk elnöke, Nagy Sándor. – Amint vége volt május közepén az idénynek, azonnal hozzáfogtunk a munkálatokhoz.
 
Mit takar, hogy “a játéktér teljes felújítása”?
 
– Felszedtük a régi gyepszőnyeget és teljes talajcserét végeztünk. Felújítottuk a a vízelvezető rendszert, illetve éppen most zajlik a talajfűtés kialakítása. Erre pedig egy vadonatúj gyepszőnyeg kerül.
 
Mikorra várható, hogy ismét birtokba veheti a centerpályát csapatunk?
 
– A tervek szerint július végére befejeződnek a munkálatok, attól kezdve kell még 2-3 hét, mire annyira megerősödik a gyep, hogy visszatérhessünk rá. Mivel a bajnokság augusztus elsején kezdődik, az biztos, hogy az első néhány hazai meccsünket nem tudjuk Csákváron rendezni. Hogy felcseréljük a pályaválasztói jogot aktuális ellenfelünkkel, vagy albérletbe költözünk, hamarosan kiderül.
 
A bajnokság nyitófordulójában a Diósgyőr gárdáját fogadja csapatunk.
 
PÉCS
 
Szombaton az NB III-ba frissen feljutó Gerjeni SK vendégeként játszunk edzőmeccset.
 
Változás állt be NB II-es labdarúgócsapatunk programjában. Az eredeti tervek szerint július 10-én a harmadosztályú Kaposvári Rákóczi FC vendégeként játszottunk volna edzőmeccset, ám a somogyiak lemondták a találkozót. Emiatt új edzőpartner után kellett néznünk, s Vas László vezette együttesünk a Tolna megyei I. osztályt megnyerő, ezáltal az NB III-ba frissen feljutó Gerjeni SK otthonába lép pályára szombaton 11:00-kor.
 
Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy bár a hatályban lévő kormányrendeletnek megfelelően a sportrendezvények nézők előtt kerülnek megrendezésre, azonban a helyszíni szurkoláshoz – több kitétel mellett – fontos feltétel a védettségi igazolvány megléte (a plasztik kártya formátumú védettségi igazolvány és személyi igazolvány együttes felmutatása, vagy mobil applikáción történő bemutatása).
 
A hatályban lévő szabályozás szerint koronavírus ellen védett személy az, aki azt a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti hatósági igazolvány (a továbbiakban: védettségi igazolvány) bemutatásával igazolja. A védelmi intézkedések feloldása a sportrendezvények tekintetében védettségi igazolványhoz kötött.
 
Sportrendezvényen nézőként érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttek, valamint a felügyeletük alatt lévő, tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek vehetnek részt. 18 éven aluli szurkolóink felnőtt felügyelete nélkül kizárólag érvényes védettségi igazolvánnyal léphetnek be a sportrendezvényre! Az edzőmeccs védettségi igazolvány ellenében ingyenesen tekinthető meg a Gerjeni SC Sporttelepen.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC