nb1.hu

Fiatal tehetség kapott szerződést Diósgyőrben, Czvitkovics komoly döntést hozott

Sérültek Csákváron, változik a Budafok porgramja.

DVTK
Profi szerződést kapott Zsemlye Balázs, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendéke. A 19 éves középpályás az első csapat összes nyári edzőmérkőzésén pályára lépett, a Békéscsaba ellen gólt is fejelt.
 
– Zsemlye Balázs három éven keresztül tanulta a labdarúgás aktuális korosztályainak az alapjait a DVTK Labdarúgó Sportakadémián – kezdte Fogarasi Zoltán, a DVTK LSA igazgatója. – Sokáig nem lehetett egyértelműen látni, merre vezet az útja, csak azt tudtuk biztosan, hogy egy átlagos fiataltól eltérő személyiségjegyekkel rendelkezik. Mindig mindent ki akart próbálni, és megvolt a kellő önbizalma jelezni az edzőinek, hogy véleménye szerint melyik poszton tud jobb teljesítményt nyújtani. Az elmúlt egy évben a vagánysága, jó értelemben vett csibészsége segített abban, hogy az NB III.-ban is meghatározó játékossá váljon, amivel megalapozta azt a döntést, hogy egy – magasabb szintet mutató – profi szerződést adjunk neki.
Nyártól már az első csapattal készül, és az edzéseken, valamint a felkészülési mérkőzéseken nyújtott teljesítményét látva elmondható, teljes mértékben rászolgált a bizalmunkra. Nagyon bízom benne, hogy a Merkantil Bank Ligában is megkapja a lehetőséget a szakmai stábtól, ahol meg tudja majd állni a helyét. A fiatalszabály miatt ő lehet az egyik potenciális jelölt a kezdőcsapatba, és megmondom őszintén, természetesen idézőjelben, de nem örülnék neki, ha "csak" az NB III.-ban játszana a következő bajnokságban, mert tavaly bebizonyította, azon a szinten már megfelelően tud játszani. Számára jelenleg az NB II. jelenti a kihívást, de ha mégis úgy alakul, akkor természetesen a DVTK tartalékban is számítunk rá, hiszen a legfontosabb az, hogy hétről-hétre megfelelő játékpercet kapjon a felnőtt bajnokságok egyikében Balázs – zárta Fogarasi Zoltán.
 
–  Nagyszerű érzés egy ilyen nagy múltú klub profi labdarúgójává válni. Illetve pontosabb, ha úgy fogalmazok, arrafelé venni az irányt, mert tudom jól, sok munka vár még rám. Előttem a lehetőség, hogy egy profi bajnokságban is megmutassam, itt a helyem. És ha az NB II.-ben sikerül, akkor pedig szeretnék még magasabb szintre lépni – mondta Zsemlye Balázs. – 2018-ban lettem a DVTK LSA növendéke, az első két évben többnyire az U17-es és az U19-es csapatban szerepeltem, de a DVTK tartalékban a felnőttek között is bemutatkoztam, és gyorsan kiderül számomra, az más kávéház, sokkal keményebb a foci, mint az utánpótlásban. Tavaly 31 mérkőzést játszottam az NB III.-ban, főleg tengelyben, 6-os, 8-as, 10-es és center pozíciókban (védekező és támadó középpályás, középső támadó – a szerk.).
Jól érzem magam az első csapatban, eddigi pályafutásom egyik legnagyszerűbb élménye a Békéscsaba ellen szerzett gólom. Bízom benne, hogy a bajnokságban is lesz okom örülni, ami azt jelentené, hogy a mester minél több játéklehetőséget biztosít majd számomra. Igyekszem az edzéseken és a mérkőzéseken nyújtott jó teljesítményemmel megkönnyíteni a döntését.
 
Zsemlye Balázs Cegléden született, ott kezdte labdarúgó pályafutását, majd 14 évesen elfogadta az Újpesti TE hívását. Játékára Zsivoczky Gyula, a DVTK U17 akkori edzője figyelt fel az újjáépített DVTK Stadion első tétmeccsén, és Diósgyőrbe csábította, ahol az előző bajnokságban a DVTK tartalék alapemberévé vált. Először Feczkó Tamás hívta az első csapat edzésére, az előttünk álló bajnokságra történő felkészülést pedig már Kondás Elemér irányításával kezdte el. Az összes edzőmérkőzésen pályára lépett, a Békéscsaba ellen gólt is fejelt.
 
Névjegy
Név: Zsemlye Balázs
Születési idő: 2002. május 4.
Születési hely: Cegléd
Poszt: középpályás
Mezszám: 24
 
Pályafutás
2021/2022 Diósgyőri VTK (NB II.)
2020/2021 DVTK tartalék (NB III.) 31/2
2020/2021 DVTK U19
2019/2020 DVTK tartalék (NB III.) 3/0
2019/2020 DVTK U19
2018/2019 DVTK tartalék (NB III.) 3/0
2018/2019 DVTK U17, U19
2017/2018 Újpesti TE U17, U16
2016/2017 Újpesti TE U16
2015/2016 Újpesti TE U14
2015/2016 ősz Ceglédi VSE U15, U14
2014/2015 Ceglédi VSE U14
2013/2014 Ceglédi VSE U14
2012/2013 Ceglédi VSE
2011/2012 Ceglédi VSE
2010/2011 Ceglédi VSE
2009/2010 Ceglédi VSE
 
BUDAFOK
Újabb Merkantil Bank Liga-mérkőzésünk kezdési időpontja változott meg a televíziós közvetítés miatt. 
 
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága arról tájékoztatta klubunkat, hogy augusztus 15-én, vasárnap 19 óra helyett 15:30 perckor kezdődik a Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni hazai találkozónk, amelyet az MTVA élőben sugároz majd.
 
CSÁKVÁR
Két és fél hónapos szünet után vasárnap megkezdődök a 2021-22-es másodosztályú bajnokság. Csapatunk a nyitófordulóban a bajnokság nagy esélyeseként elkönyvelt Diósgyőrt fogadja.
 
Keretünk új játékosainak elkészültek a papírjai, így semmi akadálya, hogy pályára lépjenek a hét végén. Három játékosunk viszont biztosan kihagyja a borsodiak ellen kilencven percet. Igaz, kényszerűségből …
 
– Kártik Bálint még februárban szenvedett súlyos térdsérülést, s bár felépülése jól halad, egyelőre még nem számíthatok rá – felelte honlapunk érdeklődésére vezetőedzőnk, Mónos Tamás. – Már a labdás gyakorlatokat is a többiekkel végzi, de nem siettetjük a visszatérését. Körmendi Kevin a felkészülés elején szenvedett részleges oldalszalag-szakadást, neki még 4-6 hét kell a teljes felépülésig. Baranyai Ádám sarokcsont műtétje után valamikor októberben lesz hadra fogható. A keret többi tagja viszont egészséges és harcra készen várja a vasárnapi bevetést.
 
Az augusztus elsejei, DVTK elleni bajnoki találkozó 19 órakor kezdődik Felcsúton.
 
III. KERÜLET
Czvitkovics Péter edzőként folytatja a pályafutását.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC