Germán Tamás: mindig lehetünk jobbak - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Germán Tamás: mindig lehetünk jobbak

Balázs László - 2016. December 28. Wednesday 17:06
Szeged – Demjén Ferenc koncertjével zárja az évet a csapatkapitány.
Kép forrása: szeged2011.hu
Germán Tamás, a Szeged 2011-Grosics Akadémia csapatkapitánya ebben a szezonban ötször talált be az ellenfelek kapujába. A 29 éves játékos szerint több megszerezhető pontot elcsentek tőlük az ellenfelek, ezen szeretnének javítani. A klub hivatalos honlapjának adott interjújában elárulta, hagyományosan Demjén Ferenc koncerttel zárja az évet, de már azon is dolgozik, hogy jól sikerüljön a tavasz.
 
 
A 2016/2017-es szezont éppen a SZEOL ellen kezdték, akkor és most is győzelemmel fejeződött be a találkozó. Hogyan gondol vissza a legutóbbi mérkőzésre?
 
Azt kell mondjam, hogy teljesen megérdemelten nyertük meg a találkozót, sokkal több helyzetünk volt és sokkal szervezettebben futballoztunk, mint a SZEOL. Jól sikerült a felkészülés, mind mentális, mind fizikális szempontból. Teljesen elégedett vagyok az eredménnyel.
 
Ön tette fel az i-re a pontot a mérkőzésen, mikor fejjel vette be a SZEOL kapuját. Ez egy begyakorolt szituáció eredménye volt?
 
Ezekre szoktunk nagy hangsúlyt fektetni az edzéseken is. Mondhatom azt, hogy begyakorolt figurából született. Egy súlypont-áthelyezés után Achim Ádám nagyon szépen adta be a labdát nekem, és csak annyi volt a dolgom, hogy bebólintsam a játékszert a kapuba.
 
Mi a legemlékezetesebb az elmúlt húsz fordulóból?
 
Mindenképpen a két SZEOL elleni mérkőzés. Volt egy kis pikantériája azoknak az összecsapásoknak, mert ezek bizony rangadók voltak. Az a két győzelem számomra nagyon fontos és emlékezetes volt. Emellett nagyon jó mérkőzés volt a Puskás Akadémia elleni, amit kár, hogy nem tudtunk megnyerni. Ez az összecsapás szerintem simán megállta volna helyét az NB I-ben is.
 
Húsz mérkőzés után, csapatkapitányként lát valami olyat, amin változtatni kellene a gárdának a még jobb eredmény elérése érdekében?
 
A filozófiánk az, hogy mindig lehet változtatni, mindig lehet valami jobb. A tabellán a helyezésünk mutatja is, hogy lehetne jobb. Titkon azért reménykedtünk egy jobb helyezésben. Ha a Sopron és a Soroksár elleni, igencsak érdekes meccseket hoztuk volna, de gondolhatunk akár a Vácra, vagy a Kozármislenyre, ahol szinte egy félidőn át emberelőnyben voltunk. Szóval ha ezekből hoztunk volna egyet-kettőt, akkor ott lennénk most, ahova mindenki gondolja ezt a csapatot.
 
Hogyan telik a pihenő ezekben a napokban?
 
A pihenés mellett mindegyikünk megkapta az edzésprogramját, melyet megcsinálunk. Én családi körben fogok pihenni, meglátogatok mindenkit a karácsonyi időszakban. A barátaimmal pedig már hagyomány, hogy az év végén elmegyünk egy Demjén Ferenc koncertre. 
 
Sok nap van még a tavaszi szezonig, de mégis mit vár a folyatástól?
 
Ha jól kezdenénk a tavaszt, akkor ott lennénk a tabellán, amit mindenki elvár.
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 10. 05. 20:07

Marco Rossi megmondta Csányi Sándornak, hogy mikor távozna

Eldőlt Ádám Martin helyzete is.
2022. 10. 05. 19:20

Leipzig: Gulácsi súlyosan is megsérülhetett

Hordágyon vitték le a pályáról.
2022. 10. 05. 19:08

Crvena-FTC: már van vesztenivalója a Fradinak - reakciók

Így várják a zöld-fehérek a találkozót. 
2022. 10. 05. 18:41

Crvena-FTC: azonnal kellenének a buszsofőrök a fradistáknak

Fontos részletek.
2022. 10. 05. 20:33

Dráma Diósgyőrben, nem szakadt meg a Szeged sorozata - eredmények

A szomszédban nyert a Gyirmót.
2022. 10. 05. 17:01

Mélyül a gödör az MTK-nál, idegenben nyertek Mátyusék - eredmények

Óriásit hajrázott a Csákvár.
2022. 10. 05. 14:40

Nagy pofont kapott a Kecskemét: a fájó egyéni hibák - reakció

Hasznosítanák a tapasztalatokat.
2022. 10. 05. 12:51

Odaszúrt a bírónak a Loki legendája - reakció

Megszakadt a remek sorozat.
2022. 10. 05. 18:19

U19-es válogatott: magabiztos sikerrel kezdődött az Eb-selejtező - reakció

Értékelt a szövetségi edző.
2022. 10. 05. 17:54

Monaco-Trabzonspor: tartani kell a lépést a Fradival - reakció

Már érezhető a nyomás. 
2022. 10. 04. 17:13

Dorog: megvan az ideiglenes vezetőedző - részletek, reakció

Saját maga jelentette be.
2022. 10. 04. 13:03

Mosonmagyaróvár: szívügye a klub, szakmai vezetőként tér vissza

Hivatalos bejelentés.
2022. 10. 04. 20:31

Hetekre eltiltották a Kerület játékosát

A móri sem úszta meg.
2022. 10. 04. 13:35

III. Kerület-Bicske: két rövidzárlat a vendégeknél - reakciók

Nyilatkoztak a vezetőedzők.
2022. 10. 05. 16:21

Ifi BL: továbbjutott az MTK

Kettős győzelem.
2022. 10. 05. 14:14

Crvena zvezda-FTC: nem kertelt a szerbek edzője - reakciók

Két Fradi-játékost külön kiemelt.
2022. 10. 05. 13:51

Sérülés sérülés után: az ág is húzza az Újpest kapusát - reakció

Még az alvás is nehezen ment.
2022. 10. 05. 13:15

Parádé: Szoboszlait ismét hírbe hozták a madridi sztárklubbal

Tovább emelkedett az ő ázsiója is.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1PMFC20
2MTK Budapest19
3Gyirmót FC Győr19
4DVTK18
5Szeged-Csanád Grosics Akadémia18
6Kolorcity Kazincbarcika SC16
7Soroksár SC16
8Nyíregyháza Spartacus FC14
9FC Ajka14
10ETO FC Győr14
11Tiszakécskei LC14
12Aqvital FC Csákvár13
13Szentlőrinc13
14Szombathelyi Haladás12
15BFC Siófok12
16HR-Rent Kozármisleny10
17Budafoki MTE10
18Békéscsaba 1912 Előre9
19Credobus Mosonmagyaróvár8
20Dorogi FC6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!