Gödörben a Gyirmót: Csertői komoly kritikája - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Gödörben a Gyirmót: Csertői komoly kritikája

Bíró Ádám - 2020. March 09. Monday 09:44
December óta nyeretlen a csapat.
Kép forrása: Gyirmót/Facebook
Vereség, vereség, döntetlen, vereség, döntetlen, vereség - ebből a felsorolásból is kiderül, hogy nincs kirobbanó formában a Gyirmót az NB II-ben 2020-ban. Csertői Aurél csapata a hétvégén a Doroggal csapott össze, a mérkőzést 3-1-re nyerte meg a Komárom-Esztergom megyei alakulat. Az első félidő végén a dorogiak egy kontratámadás végén szerezték meg a vezetést Délczeg találatával. A második játékrészben Kitl lépett ki, majd bevette Rusák kapuját. A 65. percben eldőlt az összecsapás, hiszen Délczeg megszerezte a második gólját (3-0). A Gyirmót erejéből csupán szépítésre futotta, a hajrában egy szögletet követően Hudák talált be.
 
A Gyirmót jelenleg a hetedik helyen áll a táblázaton, a korábban az NB I-ben is szereplő együttes legutóbb december nyolcadikán diadalmaskodott a bajnokságban, ekkor a Haladást győzte le 1-0-ra.
 
Csertői Aurél már a Budaörs elleni 4-1-es pofon után is arról beszélt, hogy olyan hibákat látott, amelyeket ezen a szinten nem lehet büntetlenül elkövetni. A hétvégi fiaskóval kapcsolatban az edző elmondta, felelőtlenül futballoztak a játékosai.
 

Pofont kapott a Gyirmót: Csertői ilyet még nem tapasztalt - videó

Egyre távolabb kerülnek a feljutástól. A Gyirmót az előző fordulóban nagy pofont kapott az NB II-ben. Csertői Aurél együttese 4-1-es vereséget szenvedett a Budaörstől. A végeredmény abból a szempontból érdekes, hogy a budaörsiek tíz főre fogyatkoztak a 44. percben Gyurácz András kiállítása miatt. A szünetben 0-0 állt az eredményjelzőn, de a második félidőben már jöttek a gólok.

 
"Hetek óta ezt a felelőtlen játékot játsszuk. Profi játékosokról van szó ezért szórakozni nem illik és a fegyelmezetlenségünkből az ellenfél könyörtelenül kihasználta a helyzeteiket. A mérkőzéseinken a hiányosságok továbbra is kiütköznek" - nyilatkozta a Gyirmót vezetőedzője
 
A Gyirmót a következő fordulóban a Soroksárt látja vendégül, az összecsapás pénteken 20 órakor kezdődik.
 
EMLÉKEZTETŐ:
 
DOROGI FC–GYIRMÓT FC GYŐR 3–1 (1–0)
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 450 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Punyi Gyula, Tőkés Róbert)
DOROG: Mursits – Nyíri, Rjasko, Dlusztus, Forró – Földi B. (Girsik, 82.), Lénárt, Kitl M., Papp M. – Paudits (Németh Á., 86.), Délczeg (Mészáros Á., 80.) Vezetőedző: Németh Szabolcs
GYIRMÓT: Rusák – Villám, Hudák D., Lipták, Zeke – Nagy P. (Vogyicska, 67.), Lázár P., Tóth B. – Májer  (Mayer, 70.), Varga B., Heffler N. (Herjeczki, 70.) Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Délczeg (1–0) a 40., Kitl M. (2–0) a 60., Délczeg (3–0) a 66., Hudák D. (3–1) a 90. percben
LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!