nb1.hu

Gondjai ellenére hibátlan maradna a Vasas

Az ellenfélnél is akadnak problémák.

 

A vasasfc.hu közleménye:

"Leendő ellenfelünk az elmúlt másodosztályú évadban 47 pontjával a 11. helyezést vívta ki magának. Az idén nyáron igazolt hét új játékos közül öten érkeztek Felcsútról kölcsönbe: Csilus Ádám, Deutsch László, Oroszi Dániel, Nándori Botond és Tóth Balázs. Rajtuk kívül Farkas Aurél (Szolnok), valamint Sejben Viktor (Videoton II – kölcsön után végleg) érkezett új igazolásként a csapathoz. Elhagyta az együttest tíz játékos, akik zöme kölcsönből visszatért a PAFC-hoz, vagy más csapatokhoz, mint például Király Botond, aki fél év után visszatért Angyalföldre. Boti 16 mérkőzésen lépett pályára (mindegyik alkalommal kezdőként) a tavasszal a Csákvár csapatában, melyeken két gólt szerzett. Említést érdemel egykori játékosunk, a 39 esztendős Polonkai Attila, aki a nyáron befejezte pályafutását, miután egy évet játszott a Csákvár együttesében.

A 2017/18-as NB II-es bajnokságban legeredményesebb labdarúgójuk a 14 éves koráig a Vasasban nevelkedett Bobál Gergely volt 9 találattal, akit Sándor György (8), és Nagy Zsolt (5) követett. A jelenlegi keretük tagja Hermány Bence kapus, aki 2013 és 2016 között 44-szer védte kapunkat, 11-szer az NB I-ben. A 2018/19-es másodosztályú pontvadászatban három forduló után a Csákvár csapata 5 pontjával (1 győzelem, 2 döntetlennel) az előkelő 6. helyet foglalja el. Bobál Gergely eddig mindhárom mérkőzésen 1-1 gólt szerzett. Az 1. fordulóban hazai pályán 3-3-as döntetlent értek el a Cegléd együttesével szemben. Gólszerzőik: Bobál G. (30.’), Farkas (63.’) és Molnár (84.’) voltak. A 2. fordulóban Zalaegerszegen 1-1-et játszottak, góljukat Bobál G. szerezte a 22. percben. Egy hete hazai pályán a Monor csapatát sikerült 2-1-re legyőzniük, ebben az összeállításban: Tóth Balázs – Csilus Á., Csonka, Kiprich D., Baranyai (Sejben, 46.) – Farkas A., Mészáros D. – Tamás N. (Daróczi, 61.), Molnár Cs. (Dulló, 80.), Deutsch L. – Bobál G. Gólszerzőik: Bobál G. (13.’), és Molnár Cs. (30.’) A csapat vezetőedzője Szijjártó István, aki nem ismeretlen a Vasas szurkolók körében. Az 59 éves szakember 1984 és 1988 között 103 alkalommal húzhatta magára a Vasas címeres mezét, és hátvéd létére 13-szor talált be az ellenfelek hálójába. Tagja volt az 1985-ös Magyar Kupa-győztes csapatnak. 2010-ben felnőtt csapatunk pályaedzőjeként is letette névjegyét Angyalföldön.

Bár csapatunk néhány meghatározó játékosát (Borbély, Birtalan, Szokol) sérülés miatt nélkülözni kénytelen a szakmai stáb, ám vasárnap esti ellenfelünk is hasonló gondokkal küzd. Négy alapemberük, Nagy Zsolt, Galambos Ádám, Sándor György és Baranyai Ádám nem állhat rendelkezésükre, szintén sérülések miatt. Nagy és Galambos még az előző szezon végén, Sándor az idei nyitányon dőlt ki a sorból, míg a múlt vasárnap Baranyait kellett lecserélni egy combrúgás miatt. "

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC