nb1.hu

Gyászolnak a kecskemétiek

Szomorú bejelentés.

A Kecskemét közleménye:
 
"Parádi József 1946. február 22-én született, lakiteleki lakosként 1958-ban kezdte pályafutását csatárként. 1968-ban lett a KTE játékosa, ahol 1974-ig futballozott, pályafutását egy térdsérülés miatt viszonylag korán abba kellett hagynia. A Honvédség után a Konzervgyárban dolgozott 1968-tól ács-asztalos csoportvezetőként. 
 
Sérülése után sem akart elszakadni a focitól, így javaslatára a gyár engedélyezte egy sportpálya megépítését, ami saját keze munkájának köszönhetően 1978-ban el is készült. Az itt dolgozók, illetve korábbi csapattársai egészen 2021-ig rúghatták itt a labdát, tölthették el szabadidejüket. 
 
1980-tól a 2008-ig nyári táborokat is szervezett, ahol esetenként 170 gyermek is ott töltötte a napjait. 2007-ben kezdőrúgást is elvégezhetett egy emlékezetes, DVSC elleni kupameccsen. Pályafutása végeztével se hagyott fel teljesen a sporttal, a KTE színeiben az öregfiúk csapatban többször pályára lépett.
 
Hosszú betegség után 2022. február 21-én hajnalban hunyt el. Emlékét megőrizzük."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC