Gyirmót: komoly változások a játékoskeretben - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Gyirmót: komoly változások a játékoskeretben

Simon Zoltán - 2020. June 24. Wednesday 10:24
A távozók már megvannak, a héten jönnek az újak.
Kép forrása: Gyirmót
Gyirmóton is gőzerővel folyik a felkészülés a következő bajnokságra, de nemcsak a pályán, hanem a klubházban is a tárgyalóasztalnál. Az már eldőlt, hogy Koltai Tamás, Lipták Zoltán és Villám Balázs szerződését nem hosszabbítják meg a fiatalítás jegyében sem, míg Tóth Bencével közös megegyezés után bontottak. A Kisalföld jelentése szerint viszont Vass Ádám, Varga Péter és Szabó Lukas is erre a sorsra jutott.
 
„Az idei célokhoz, gazdasági háttérhez és a koncepciónkhoz igyekszünk kialakítani a megfelelő keretet, s ennek köszönhetőek a változtatások. A játékosokkal nagyrészt megállapodtunk, célirányosan szeretnénk igazolni három-négy labdarúgót egy-egy posztra. Ami biztos, hogy az eddigi kölcsönjátékosainkat, Zeke Máriót, Herjeczki Kristófot és Májer Milánt szeretnénk megtartani” – mondta Tamási Zsolt szakmai igazgató, aki hozzátette: a héten kialakul a végleges keret.
 
„A saját utánpótlásból korábban felkerült Ivancsics Péterhez, Tóth Erikhez és Mayer Ádámhoz csatlakozik további három fiatal labdarúgó, Somogyi-Bakos Bence, Orbán Balázs és Nagy Kristóf, akik együtt készülnek a felnőttekkel, míg négy játékost – Pálfi Donátot, Éri Dominikot, Gelencsér Györgyöt és Orbán Istvánt – környékbeli NB III-as kluboknak adunk kölcsön.”
LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 05. 08. 22:54

Rebrov szerint ez nem normális, Oenning örömmel látta - edzői reakciók

Horváth Ferenc megtalálná a megfelelő arányt.
2021. 05. 08. 22:13

Légiósaink: hiába álltak fel Orbánék, Varga nyerőember lett

Kiesett a magyar kapus csapata.
2021. 05. 08. 21:24

Újpest-ZTE: a támadófoci ünnepe

A fiatal tehetség is újra bizonyított.
2021. 05. 08. 20:42

FTC: Rebrov jövőjéről kérdezték Kubatov Gábort

Fontos információt hangsúlyozott.
2021. 05. 08. 12:36

Kieshet két csapat, bajnok lehet a Vasas

A Loki és a Gyirmót is idegenben bizonyíthat.
2021. 05. 07. 19:03

Budaörs: 16 éves tehetséggel kötöttek profi szerződést

Hivatalos bejelentés.
2021. 05. 08. 20:13

Kisvárdai bravúr, otthon botlott a DVTK

Elléphet az éllovas.
2021. 05. 08. 13:11

Zalaegerszegen a Kerület, hatalmas rangadó a Közép csoportban

Kemény meccs vár a Kécskére, idegenben bizonyíthat a Fradi.
2021. 05. 08. 19:47

Megkapják a Fradi játékosai az aranyérmeket - élő közvetítés

A Groupama Arénában zajlik az ünnepség.
2021. 05. 08. 18:54

Honvéd-Fradi: Rebrov nem tévedett

Szomorúan búcsúzhat a kispesti húzóember.
2021. 05. 07. 17:18

Feljutás: kimatekozta a Loki

Mi dőlhet el már a hétvégén?
2021. 05. 07. 11:03

Gyirmót: döntöttek Csertői jövőjéről

Hivatalos bejelentés.
2021. 05. 07. 13:38

BVSC: komoly fejlesztések és új pályák

Hivatalos bejelentés.
2021. 05. 07. 10:29

Játékosként kupát nyert, most a Gárdony szakmai igazgatója lett

Hivatalos bejelentés.
2021. 05. 08. 17:52

Tragikus autóbaleset: elhunyt a 21 esztendős női játékvezető

Szomorú bejelentés.
2021. 05. 08. 14:50

Újpest: kitiltják a rasszista szurkolókat

Hivatalos bejelentés.
2021. 05. 08. 11:59

Rebrov a legvégén sem lassítana, Waltner kiütné a kupagyőztest

Miért kellett Horváth Ferencnek defibrillátor?
2021. 05. 08. 11:32

ZTE: magyar játékosokkal számolnak – a tervek

Megszólalt a sportigazgató.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Vasas FC75
2DVSC74
3Gyirmót FC Győr72
4PMFC63
5FC Ajka59
6Budaörs58
7Szolnoki MÁV FC54
8Nyíregyháza Spartacus FC51
9Szombathelyi Haladás51
10Szeged-Csanád Grosics Akadémia50
11Soroksár SC48
12WKW ETO FC Győr46
13BFC Siófok41
14Szentlőrinc41
15Békéscsaba 1912 Előre41
16Dorogi FC41
17Aqvital FC Csákvár38
18Kolorcity Kazincbarcika33
19Kaposvári Rákóczi FC33
20DEAC21
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!