nb1.hu

Gyirmót: Lipták sorsa is kérdéses

A szakmai igazgató helyzetjelentése.

Újra elkezdte az edzéseket a Gyirmót, orvosi vizsgálatok után és szigorú óvintézkedések mellett. Az Elsőfokú Licencadó Bizottságtól megkapta a csapat az NB I-es licencet, Tamási Zsolt szakmai igazgató nyilatkozott a kisalfold.hu-nak:
 
,,Sportszakmai okokból nagyon fontos már elkezdeni a kiscsoportos, illetve a csapatedzéseket. Az elmúlt két hónapban folyamatosan kapták a játékosok az edzésprogramokat, melyeket otthon, egyénileg végeztek el. A futballspecifikus munkát mind technikailag, mind fizikailag közösen kell elvégezni. A speciális állóképesség és dinamika, valamint az izomzat felépítése miatt szükség van a csapatedzésekre. Ezt a klubvezetés megértette, és engedélyezte a tréningek megkezdését. A következő időszak három fázisából az elsőben igyekszünk pótolni a lemaradást, majd a játékosok megkapják a nyári pihenőjüket. Ezt követően az NB II rajtjához igazítva legalább öt-hat hetes felkészülést tervezünk.”
 
A Szakmai igazgató hozzátette, hogy az utánpótlás-bajnokságok szünetelnek, így a korosztályos csapatoknál csak akkor indítják újra az edzéseket, ha a gyerekeket visszaengedik az iskolába.
 
Így folytatta a Tamási Zsolt:
 
„Mindenki egészséges és úgy láttam, hogy elvégezték a fiúk a számukra kiírt otthoni gyakorlatokat. Olyan állapotban tértek vissza, amilyenben az egy ilyen hosszú kihagyást követően várható. Jó hangulatú volt a tréning, és érződött a játékosokon, hogy ki voltak éhezve a közös munkára. A labdarúgók a stadion helyiségeit nem használhatják, otthonról érkeznek felszerelésben, a pályák mellett parkolnak, majd a foglalkozások végén azonnal hazautaznak. Minden reggel otthonról be kell jelenteniük a saját testhőmérsékletüket, amit a pályán a foglalkozások megkezdése előtt újra ellenőrzünk. Az edzések során az orvosi stáb tagjai folyamatosan figyelemmel kísérik a játékosok egészségi állapotát, és amennyiben szükséges, azonnal reagálnak. A szakmai stáb tagjai és a játékosok kötelesek az edzés megkezdéséig maszkot viselni, és kötelesek használni a stadion több területére kihelyezett kézfertőtlenítőt.”
 
Elmondta továbbá, hogy korai lenne a következő év céljairól beszélni, azonban már elkezdték az egyeztetéseket:
 
„Már voltak egyeztetések, és elkezdtük el a jövő évi csapat kialakítását, de célokat csak a végleges keret kihirdetését követően lehet megfogalmazni. Kölcsönjátékosaink, Zeke Márió, Herjeczki Kristóf és Májer Milán nem készülhetnek anyaegyesületük NB I-es keretével, így ­egyelőre nálunk edzenek, amíg a kölcsönszerződésük tart."
 
Gyirmóton 6 játékos szerződése jár le jnius 30-án, Rusák Edvárdé, Lipták Zoltáné, Lázár Patriké, Villám Balázsé, Krebsz Mátéé és Koltai Tamásé.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC