nb1.hu

Győr: Hollandiából érkezett játékos rángatná ki a gödörből az ETO-t

Sérülése után már a csapattal készül.

 
Egyelőre csalódást keltően szerepelnek az NB II-ben vitézkedő kisalföldi együttesek: a Gyirmót még nyeretlen tavasszal, a szezonban eddig két pontot szereztek Csertői Aurélék, és a közvetlen élmezőnyből a 7. helyig csúsztak vissza a tabellán, előttük épp a városi rivális ETO tartózkodik, de Kondás Elemérék is felemás tavaszt produkálnak eddig a másodosztályban.
 
A szezon első meccsén még nyerni tudtak a zöld-fehérek, de azóta 4 mérkőzésből mindössze egyetlen pontocska a mérleg, így az idény előtt feljutásra vágyó szurkolók körében hatalmas a csalódottság, amit a Szeged elleni otthoni zakó után a pályára hajított bérletükkel is kifejeztek.
 
Kondás helyzetét nem könnyíti, hogy a Ferencvárostól érkezett, válogatott Priskin Tamás a Siófok elleni bajnokin bordaporc-törést szenvedett, így nem állhat nevelőegyesülete rendelkezésére, viszont, hogy jó hírről is beszámoljunk az ETO kapcsán, a szintén a télen, Hollandiából hazacsábított Dobos Áron sérülése után elkezdte az edzéseket csapatával.
 
A 19 éves dunaújvárosi származású középpályás szülővárosában kezdte pályafutását. Ezt követően fél évet a Vidinél töltött, majd az MTK-hoz került. A fővárosból 3 év után visszaszerződött Dunaújvárosba, végül onnan igazolt ki Hollandiába. 
 
Dobos Áron a holland első osztályú Fortuna Sittard csapatától érkezett fél évre kölcsönbe az ETO-hoz, klubja a játékossal beszélgetett, és a németalföldi lehetőségről kérdezte:
 
"Több mérkőzésen is láttak játszani Hollandiából, majd kaptam egy megkeresést, amiről a menedzseremtől értesültem. Voltak más lehetőségeim is, de abban a pillanatban ezt tartottam a legjobbnak és ezért is döntöttem emellett. 4 és fél éves szerződést kötött velem a klub, amiből két és fél még vissza van.  A Fortuna Sittard felnőtt csapatának voltam kerettagja voltam, akik a holland első osztályban szerepelnek. 2019 januárjában sikerült bemutatkoznom és két meccset játszottam az élvonalban.
 
A holland klubbal szerettük volna, hogy több játéklehetőséghez jussak, így jött az ETO megkeresése, amit jelenleg a legjobb megoldásnak tartottam. Úgy gondolom a Győr a mai napig egy nagyon vonzó klub, a fejlődésem szempontjából is a legjobb választás."
 

Bérletek a pályára dobálva – elnézést kértek a győriek a szurkolóiktól

Három mérkőzés óta nyeretlen a Győr az NB II-ben. Kondás Elemér csapata a begyűjthető 9 pontból csupán 1-et tudott megszerezni. A Rába-partiak az előző fordulóban a Szegedtől kaptak ki 3-1-re hazai környezetben. Honlapunkon is foglalkoztunk azzal, hogy több győri drukkernél elszakadt a cérna a csapat játéka miatt, voltak olyanok, akik a bérletüket a pályára dobták.

 
A fiatal középpályás a következő fél év terveiről is beszélt:  
 
"Szeretnék minél többet segíteni a csapatnak, hogy jó eredményeket érjünk el. Igaz a csapat most belekerült egy rossz szériába, de szerintem ez a keret igenis képes arra, hogy visszanyerje a formáját. Együtt ez mind sikerülhet és remélem már a hétvégén elkezdünk ebből a gödörből kifelé jönni."
 
A 18-as mezszámot választó Dobos saját (erő)állapotáról is helyzetjelentést adott:
 
"Van egy kis lemaradásom, mert volt egy kisebb sérülésem, most kezdtem el edzeni, meglátjuk milyen erőállapotban leszek hétvégére!"  
 
Hétvégén a Győr a tavasszal még veretlen Szolnok gárdáját fogadja, egyelőre nem tudni, hogy Dobossal vagy a fiatal játékos nélkül.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC