nb1.hu

Győr-Szpari balhé: menesztés és újabb nyilatkozatháború-elem

Kemény közleményt jelentetett meg a Szpari.

A Nyíregyháza közleményét változtatás nélkül közöljük.

"NEM CSAK A SZPARI FELELŐS A TÖRTÉNTEKÉRT!
Lezárult a Nyíregyháza Spartacus belső vizsgálata a Győr elleni mérkőzés kapcsán.

Ahogy a Nyíregyháza Spartacus FC vezetése ígérte, belső vizsgálatot tartott az ETO FC Győr elleni mérkőzés kapcsán. Bár a Szpari szerette volna házon belül rendezni a dolgokat, mivel a győri klub vezetése, a stáb tagjai folyamatosan nyilatkoztak a történtekről, a Spartacus szintén szeretné elmondani véleményét. Az ugyanis nem igaz, hogy a mérkőzésen történtekért csak és kizárólag a Nyíregyháza a felelős…

A pályán látszólag minden rendben zajlott, vezetett a Spartacus, ám a győriek fordítottak. Ekkor olyan történt, ami nem futballpályára való, a hazaiak vezetőedzője ugyanis obszcén módon mutogatott a nyíregyházi kispad irányába. Sajnáljuk, hogy ő így élte meg a gólörömet.

A belső vizsgálat megállapított, hogy a pályán többször provokálták a győri játékosok Busai Attilát és Tóth Barnát is. Nem egyedi volt az eset, az ETO korábbi ellenfelei közül is volt olyan játékos aki elmondta, őt is folyamatosan inzultálták. Próbálták a játékvezetőt is befolyásolni, hogy a Szpari játékosait állítsák ki.

– A találkozó során a hazai kispad felől rasszista átkiabálások történtek. Purguly Árpád asszisztensedzőt különböző jelzőkkel kiegészítve románozták, aki aztán a provokáció után elhagyta a kijelölt zónát, átment a hazaiakhoz, amiért kiállították. Az ő ügyében az MLSZ határozatát elfogadtuk. Közöltük a trénerrel, hogy cselekedete nem volt méltó a Nyíregyháza Spartacus múltjához, a klub szelleméhez, még akkor sem, ha inzultálták, így vele közös megegyezéssel szerződést bontottunk – mondta Kozák Attila ügyvezető.

A Nyíregyháza vezetése viszont kikéri magának a Spartacus és Nyíregyháza város nevében is, hogy kollégája, Soós Imre a találkozó után az öltözőfolyosón feldúlt állapotban válogatás nélküli negatív jelzőkkel illette a Szparit, Nyíregyházát!

– Nekünk is voltak komoly sérültjeink az elmúlt években. Mondhatnám Rezes Lászlót, akinek elszakadt a térdszalagja a fehérváriak elleni mérkőzésen egy kemény belépő után, vagy Gyurján Bencét, akinek két térdszalagja szakadt el a Békéscsaba ellen amikor ütközött a kapusukkal. Annak a csapatnak épp Boér Gábor volt a vezetőedzője. Nagyon dühösek voltunk mi is, mégsem kezdtük el nyilvánosan az ellenfelet szidni. Mi kivizsgáltuk az ügyet, szerződést bontottunk Gulyás Mátéval és Purguly Árpád másodedzővel is. Kérdezem én: a Győr mit tett? Lett bármilyen következménye a provokációnak amiből indult az egész? Ha a játékvezető korábban erélyesebben lép fel, megelőzhető lett volna a dolog. Tudom, hogy a Nyíregyháza és a Győr jó viszonyban van, de azt a jövőben sem fogjuk eltűrni senkitől, hogy más klub alkalmazottjai pocskondiázzák a Szparit – mondta Révész Bálint, a Nyíregyháza Spartacus elnöke.

A mérkőzés hajrájában aztán Gulyás Máté szabálytalankodott Szimcsó Viktorral szemben, utóbbi pedig súlyosan megsérült.

– Amit a hazaiak vezetőedzője nyilatkozott, hogy az eset után Gulyás Máté „Most ugassatok” kifejezést használt, ez egyszerűen nem igaz! Nagyon sajnáljuk a sérülést, Máté már az öltözőbe érve telefonon elnézést kért, nem akart sérülést okozni. A lefújás után aztán -és ez a felvételeken is látszik – Zoran Spisljak vezetőedzőnk kezet fog Boér Gáborral, majd a játékvezetővel is. Mielőtt az öltözőbe indult, szeretett volna személyesen jobbulás kívánni Szimcsó Viktornak, így odament hozzá. Ekkor felé is rasszista kijelentések hangzottak el, negatív jelzőkkel kiegészítve szerb származását illetően. A vezetőedzőnk is kiállítást kapott, és három mérkőzésen nem irányíthatja a csapatot – mondta Kozák Attila ügyvezető.

A klub tárgyalást kért az ügyben, de a Fegyelmi Bizottság helybenhagyta a döntést.

– Értetlenül állunk a döntés előtt. Engem harminc percen keresztül tanúként meghallgattak, majd a legvégén közölték, hogy elfogultság miatt az én vallomásomat nem vehetik figyelembe. Akkor mire volt jó ez az egész? Természetesen fellebbezni fogunk a döntés ellen. Nem szeretnénk, ha Nyíregyháza hírneve egy ilyen eset miatt negatív megítélés alá kerülne. Nyíregyházán szeretik az emberek a labdarúgást, a klub a saját nevelésű fiatalokra építve elkezdett egy munkát. Továbbra is hiszünk abban, hogy Zoran Spisljak vezetőedző képes a csapattal elérni a célokat, és szeretnénk ha a szurkolóink is kiállnának az együttes mellett – mondta Kozák Attila ügyvezető.

A hétvégi MTK elleni mérkőzésen az eltiltott Zoran Spisljak helyett Lengyel Roland meccsel majd."

Az ügy előzményei, további hírek a linkre kattintva érhetőek el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC