nb1.hu

Haladás: eddigi munkáját értékelte az ügyvezető

Beszélt a klub anyagi helyzetéről is.

Az elmúlt 10 év a Haladás történetének a legsikeresebb időszaka volt, 2009-ben például bronzérmet szerzett a szombathelyi csapat az NB I-ben. Azonban tavaly elkezdtek gyülekezni a viharfelhők, egy remek tavasz ellenére, Horváth Ferenc vezetésével kiestek a vasiak a legmagasabb osztályból. Az NB II-ben az ősz az életben maradásról szólt, folyamatosan veszélyeztette a csapatot a kiesés réme. Séllei Árpád borzasztóan nehéz helyzetben vette át a labdarúgócsapat ügyvezető igazgatói posztját, 15 ponttal voltak lemaradva a bennmaradó 17. helytől.
 
Tavaszra azonban valami megváltozott, elindult felfelé a Hali. Az új igazolásokkal, Verpecz Istvánnal, Schimmer Szabolccsal, Devecseri Szilárddal, Rácz Ferenccel, Farkas Balázzsal, Tóth Barnával, megerősödött a csapat, valamint az új edző, Mátyus János is meghálálta a bizalmat. Tavasszal 4-szer győzött a Szombathely, 3 döntetlen mellett, ezzel a 17. helyre lépett elő, ráadásul 4 pont az előnye a kieső helyen álló Tiszakécskével szemben. Emellett, ami talán mindennél fontosabb, a pénzügyi helyzete is stabilizálódott a klubnak.
 
Séllei Árpád a szakmai részről ezt mondta el:
 
,,Egy barátom – aki volt labdarúgónk is – segítségével kerestem egy kiváló edzőt, persze ehhez kellett azért szerencse is. A stáb is szuper lett, mindenki folyamatosan jobbat és még jobbat akar. Az igazolások is beváltak, csak olyan játékosok jöttek, akik még bizonyítani akarnak és fontos nekik a Haladás. Itt megtalálhatják a számításukat. Télen sok játékos menekülni akart innen, nem akarták elhinni, hogy megéri majd itt focizni. Most örömmel van itt mindenki, rang itt játszani. Az, hogy a nézők is kezdenek visszatérni szintén azt igazolja, hogy jó az irány, amerre haladunk. Amikor elkezdtük a tavaszi szezont, hat pont volt a lemaradásunk, de hittem benne, hogy nekünk komolyabb céljaink lehetnek ennél. Minél előbbre kell jutnunk. Nem félek attól, hogy a kényszerszünet alatt megtörik a csapat lendülete – mikor újra kezdjük, onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk. A következő bajnokságban pedig már komolyabb céljaink is lehetnek. Ha ezt a keretet megtartjuk, néhány új ember igazolása elég ahhoz, hogy bajnokesélyes csapatunk legyen. Sok lehetséges támogatóval tárgyalunk, persze jó lenne, ha ez a vírusprobléma elmúlna."
 
A Haladás ügyvezetője az anyagi helyzetet külön értékelte:
 
,,Csak bízhattam benne, hogy ennyi idő alatt stabilizálni lehet a klub anyagi és szakmai helyzetét – mert sok minden tőlem függ, de sok minden nem. Hiába hozok edzőt, játékosokat, ha nem stimmelnek össze, illetve bármit akarhatok, ha nincs rá pénz. Mióta ügyvezető lettem, tizenhárom új támogatója van a Halinak, és több is lenne, ha nincs ez a válság. A legnehezebb meggyőzni a lehetséges támogatókat, hogy felejtsék el a múltat, ez nem egy feneketlen zsák, minden forint jó helyre kerül. Körülbelül 60 céggel beszéltem, sokan még nem adnak, kivárnak, de legalább már pozitívan gondolnak ránk. Köztartozásunk nincs, játékosok, edzők felé sincs elmaradásunk, pár szállító felé tartozunk, tőlük megértést kértem és kaptam. A sportkomplexum felé tartozunk, de erről is zajlanak a tárgyalások. Ami a várossal való kapcsolatunkat illeti, az egyik vezetője mondta nekem: örülnek annak, hogy nincs negatív hír rólunk, csak pozitív. Biztos vagyok benne, hogy ezt a munkát a városházán is értékelik. Hogy megbántam-e, hogy télen elvállaltam a munkát? Nem! Egy százéves klubot vezethetek – ez óriási dolog. Sok mindent csináltam már, és majdnem minden sikeres lett. Hiszek benne, hogy összefogással nagyon nagy dolgot lehetne Szombathelyen véghezvinni. Ehhez keresek társakat."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC