nb1.hu

Haladás: ketten távoztak, öten érkeztek

Elkezdődött a munka.

ÍME, A HALADÁS BEJELENTÉSE:
 
,,Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Szombathelyi Haladás. A zöld-fehérektől távozott Horváth Olivér és Tóth Barna.
 
A zöld-fehérek hétfő délelőtt szürke, ködös időben, az Illés Akadémia műfüves pályáján megkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra. Ebben a vírusos időben kifejezetten jó hír, hogy a napokban elvégzett koronavírus-teszt valamennyi labdarúgónál és a szakmai stáb tagjainál is negatív lett. Egyelőre két játékos távozott, az MTK-tól nyáron kölcsönvett Horváth Olivér visszatért a kék-fehérekhez, míg a tavaly januárban igazolt Tóth Barna is máshol folytatja pályafutását. Horváth ősszel háromszor volt kezdő, négyszer csereként állt be. Tóth ősszel hat bajnokin volt a kezdőcsapat tagja, 13-szor csere, öt gólt jegyzett. A vasiakkal kezdte a felkészülést az ősszel kölcsönben Dorogon futballozó Illés Bence. Az Illés Akadémia fiataljai közül ezúttal – akik ősszel még nem mutatkoztak be a felnőttcsapatban – Woth Ádám, Auer Ákos, Vajda Bence, Volter Patrik és Horváth Rajmund volt ott az első tréningen.
 
– Csakúgy mint egy évvel ezelőtt, most is nagyon kevés időnk van felkészülni az első bajnokira – de nyilván ez semmire sem lehet kifogás – mondta Mátyus János, a Haladás vezetőedzője. – Azért sem, mert ez az idő pont elég arra, hogy készen álljunk, ráadásul nagy változás sem a játékunkban, sem a keretünkben nem lesz. A tervek szerint három edzőmérkőzést vívunk, az elsőt január közepén – hamarosan kialakul a konkrét program. Ami az esetleges érkezőket illeti, szerintem nem csak a Haladás, hanem a világ összes csapata centert szeretne igazolni. Medgyes Zoltán ugyan tavaly betöltötte ezt a szerepet, nagyszerűen játszott, ősszel ő lett a házi gólkiályunk de ő inkább szélő, nem kimondott középcsatár. S mivel Tóth Barna távozott, a helyére szeretnénk egy vérbeli úgymond 9-es játékost szerződtetni. Emellett egy belső védőt is el tudnék képzelni a csapatban. Emellett továbbra is bátran támaszkodunk saját nevelésű, fiatal játékosainkra, elképzelhető, hogy tavasszal még több lehetőséget kapnak majd. 
 
– Az első tréningen 26 játékos vett részt, 11 akadémista fiatal is a Haladással készül – igaz ebből öten már ősszel is a felnőttcsapattal edzettek  – mondta Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Két játékosunk, Bosnjak Predrag és Csilus Tamás külön engedéllyel később csatlakoznak társaikhoz. Ami a körülményeket illeti, mivel a Haladás Sportkomplexum az államhoz került, a stadionnal kapcsolatos gondjaink is megoldódnak, szóval minden adott egy sikeres 2021-es esztendőhöz."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC