nb1.hu

Haladás: profi szerződések, bemutatkozott Dragóner

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A HALADÁS HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,A péntek délelőtti sajtótájékoztató képei: az újonnan igazolt Dragóner Filipet mutatta be klubunk a média képviselői számára. Debreceni Zalán és Kállai Kevin pedig aláírta élete első profi szerződését a Szombathelyi Haladáshoz. A sajtótájékoztató teljes felvételét korábbi posztunkban megtaláljátok!"
 
Dragóner Filippel a Haladás hivatalos honlapja egy interjút is készített, az átigazolásáról így nyilatkozott:
 
,,Örömmel vettem a Haladás megkeresését, ami nem az első szombathelyi ajánlat volt: már tavaly télen és nyáron is szóba került, hogy ideigazolok. Most nem is gondolkodtam sokat, egyből mondtam: vágjunk bele! Már csak azért is, mert Mátyus János Nyíregyházán már volt edzőm, míg Felipe Matos-sal az FTC-nél dolgoztam együtt. Mindkettőjük tudják, mire vagyok képes és ezt ki is hozzák belőlem. Ha már Nyíregyháza szóba került: felnőttkarrierem során eddig ott ment a legjobban a futball. Ami a Haladást illeti, mindig is kellemetlen, nehéz ellenfél volt és ne felejtsük el: ez ez nagyon nagy múltú klub. Holdampf Gergővel még Nyíregyházán futballoztam együtt, több játékossal pedig ellenfélként csatáztam. Mindenki nagyon jól fogadott, tényleg jófejek a srácok, remek a társaság."
 
A játékos édesapja Dragóner Attila, 28-szoros válogatott és kétszeres bajnok volt az FTC-vel, róla azt mondta el a fiatal futballista:
 
,,Tizenhét évesen elkerültem otthonról, azóta a magam útját járom, de mindig ott van támasznak és mindenben segít, amiben kell – napi szinten beszélünk. Ki szoktam kérni a tanácsait, de a döntéseim magam hozom meg. Gyakran elmondja egy-egy meccs kapcsán, hogy mi volt jó, miben kell javulnom – reálisan értékeli a teljesítményen. Remélem a Haladásban gyakran lesz oka dicsérni!"
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC