Hárman távoztak a Békéscsabától, erősített a Szeged és a Soroksár - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Hárman távoztak a Békéscsabától, erősített a Szeged és a Soroksár

NB2.hu - 2022. June 24. Friday 18:45
Megszólalt Aczél Zoltán utódja, két játékosról tett bejelentést a Csákvár.
Kép forrása: szeged-grosicsakademia.hu
A SZEGED BEJELENTÉSE:
 
"Új igazolásunk, Micsinai Miklós januárban ünnepelte 24. születésnapját. Kecskeméten született, ott kezdte pályafutását, majd a Vasas Kubala Akadémián nevelkedett. A felnőttek között a Siófok színeiben mutatkozott be az NB II-ben, majd félévet Kazincbarcikán játszott. Az utóbbi négy és fél szezont Budafokon töltötte, ahol 22 meccset játszott az élvonalban a ballábas középpályás.
 
-Örültem a megkeresésének, mert egy szimpatikus, komoly célokért harcoló klubba igazolhattam. Eredményes szezont zárt a csapat az előző szezonban és most is az a célunk, hogy hasonlóan jó, még jobb eredményt érjünk el. Ebben szeretnék a csapat segítségére lenni. A beilleszkedésem könnyen ment, mivel nagyon sok játékost ismertem már a pályáról, a korosztályomból. Azt mondanom sem kell, hogy első osztályú körülmények közé érkeztem, ahol tényleg minden adott ahhoz, hogy csak a feladatunkra koncentráljunk-mondta Miki a szerződés aláírása után."
 
A BÉKÉSCSABA KÖZLEMÉNYE:
 
"Az előzetesen eltervezett menetrend szerint 2022. június 23-án (csütörtökön) délután első csapatunk tagjai megkezdték a nyári felkészülési programjukat.
 
A stábértekezletet és az eligazítást követően súly- és állapotfelméréssel indult, majd a Fű3 edzőpályán tesztekkel és átmozgató edzéssel folytatódott a program. A csapat egyelőre 30 fős bő keretből áll, ami menet közben természetesen majd alakulhat. Az is biztossá vált a menetrendben, hogy 2022. július 4-9. között a mátraházi edzőtáborba utazik együttesünk. Néhány felkészülési mérkőzés még képlékeny, de az már biztos, hogy július 1-én házon belüli edzőmérkőzéssel hangolunk. Az edzőtábor utolsó napjára még egy felkészülési meccset szeretne beütemezni a stáb, az ellenfél kiléte azonban még nem teljesen biztos. A folytatásban július 13-án a DVSC, július 16-án a FTC II., majd július 24-én két ellenféllel is megmérkőzik a teljes keret, így a FK Tisza-Adorján, valamint a Körösladány ellen mindenki lehetőséget kaphat majd.
 
A csapattól távozott Király Patrik, Nikola Pantovic és Gránicz Patrik, akiknek szívből köszönjük eddigi munkájukat és további sportsikereket kívánunk a jövőben! Új igazolásról még nem tudunk beszámolni, több jelölttel is folynak az egyeztetések, sőt a jövő hét folyamán 7-10 fő próbázó is érkezik a Kórház utcába. Örvendetes hír, hogy Farkas Márk hosszabbított, Fazekas Lórántot pedig sikerült végleg megszerezni, sőt újabb akadémista fiatalok is profi szerződéshez juthatnak. Jelenleg sérültek, ilyen módon a felkészülési programot még nem, vagy csak könnyített programmal tudják elkezdeni: Varga Szabolcs, Apró Ármin és Váradi Ádám.
 
A hírekhez tartozik még, hogy a Kórház utcai Stadion területén a termálvizes csőhálózat kiépítését végzik, így jelentősebb földmunkálatok zajlanak, melyek gyakorlatilag az új épület mögötti területet érintik. A centerpályán is előre eltervezett karbantartási műveletek folynak, így jelenleg tilos a gyepre lépni, ezért csapataink kizárólag a pompás állapotba hozott Fű3 pályán, valamint a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián tréningeznek majd. A programot egy komplett sportorvosi vizsgálat, valamint dietetikai tanácsadás teszi majd teljessé, a szezon előtti csapatfotózást pedig július 21-re tervezzük.
 
Többen érdeklődtek már a belépő- és bérlet árakról, melyekkel kapcsolatban a jövő héten tudunk végleges információkkal szolgálni, de jó eséllyel az árak nem változnak majd, az értékesítés pedig július elején indulhat."
 
A CSÁKVÁR BESZÁMOLÓJA:
 
"Amint azt a hét elején már jeleztük, több játékossal is előrehaladott tárgyalást folytatnak klubunk vezetői. Szép lassan pedig megszületnek a megállapodások .
 
- Igazodva Tóth Balázs vezetőedző kéréséhez, hogy szeretné tavaszi keretünk nagy részét egyben tartani, tárgyalásaink is ez irányban zajlottak, zajlanak – tájékoztatta honlapunkat klubunk elnöke, Nagy Sándor. – Miután mindenben megegyeztünk mind a Mezőkövesddel, mind a Gyirmóttal, eldőlt, hogy az eddig kölcsönben nálunk szereplő Torvund Alexander és  Karacs Dániel is csapatunkat erősíti a 2022-23-as bajnokságban. Mindkét játékos már be is kapcsolódott a keret felkészülésébe.
 
A 21 éves szélső támadó, Torvund Alexander tavaly nyáron érkezett az Aqvitalhoz, 34 bajnoki mérkőzésen – plusz három kupameccsen – lépett pályára, s ezeken öt gólt szerzett.
 
A 27 éves belső védő, Karacs Dániel február óta keretünk tagja, 14 mérkőzésen kapott lehetőséget szakmai stábunktól."
 
A SOROKSÁR HÍRE:
 
"Csapatunk háza táján is pörög átigazolási piac, újabb 2 játékos kötelezte el magát a Haraszti útra!
 
A tavaszi szezon elején érkezett Budaörsről csapatunkhoz Kékesi Alexander, aki gyorsan a hátsó alakzat biztos tagjává vált. Fejjátékának köszönhetően stabilabbá váltunk a pontrúgások levédekezésben, illetve az ellenfél kapuja előtt is állandó veszélyt jelentett. Védő létére már megszerezte első gólját a Soroksárban! Megbízható teljesítményével szerződéshosszabbítást harcolt ki, így a következő szezonban is sárga-feketében lép majd pályára!
 
Króner Martin személyében sikerült megszereznünk egy rutinos játékost, aki a védelem közepén és jobb oldalán is remek teljesítményre képest. Martin pályafutása Vácról indult, a DVSC-t érintve Zalaegerszegen, Budafokon és a PMFC-ben szerzett komoly NB2-es rutint, illetve az NB1-ben is bemutatkozott. Két éves pécsi játék után teszi át székhelyét a Haraszti útra."
 
A KOZÁRMISLENY INTERJÚJA:
 
"Össze kell még csiszolódnia a gárdával, de az első edzések alapján kedvező képet kapott a keretről Tóth László. A HR-Rent Kozármisleny frissen kinevezett vezetőedzője szeretné benntartani a csapatot a második vonalban. Szerinte ezúttal nem a Misleny fog dominálni a meccseken, mégis kezdeményező focit vár a csapattól. Interjút készítettünk a fiatal vezetőedzővel.
 
Milyen érzésekkel érkeztél Kozármislenybe?
 
Bár gyakorlatilag az utolsó pillanatban érkezett a HR-Rent Kozármisleny megkeresése, mégis nagyon örültem neki. Több mint egy évtizede edzősködöm, és mindig az volt az álmom, hogy felnőttcsapat vezetőedzője lehessek. Ez most teljesülhetett, ráadásul a másodosztályba felejthetetlen szezon után feljutott együttest irányíthatok, ami extra motivációt jelent nekem. Nagyon várom az itteni munkát.
 
Mennyire terhes számodra az előző szezon öröksége, érzel-e nyomást emiatt magadon vagy a csapaton?
 
Nem tisztem minősíteni az előző szezont, de az biztos, hogy veretlenül bajnoki címet nyerni bármilyen osztályban megsüvegelendő teljesítmény. Ugyanakkor látni kell, hogy a másodosztály egészen más szintet képvisel, mint az NB III.  Ehhez a csapatnak, a klubnak és a szurkolóknak is alkalmazkodniuk kell majd. Az biztos, hogy idén nem fogjuk tudni megnyerni az összes mérkőzést, ugyanakkor abban bízom, hogy bőven lesznek szép sikereink.
 
Mi a célkitűzés, milyen eredménnyel lennél elégedett?
 
Az egyesület vezetői a bentmaradást tűzték ki célul a csapatnak, és én is elégedett lennék, ha a jövő évre is sikerülne bebiztosítani a Kozármisleny másodosztályú tagságát. Az egycsoportos NB II-ben erre még nem volt példa a klub életében, szóval ezt óriási sikernek tartanánk. Látni kell azonban, hogy a Kozármisleny a legkisebb költségvetésű csapat lesz ebben a szezonban, az eredményeket ehhez mérten kell majd értékelni.
 
Túl vagy az első edzéseken. Milyen a benyomásod az együttesről?
 
Látszik a csapaton, hogy erőltetett menet volt a tavalyi bajnokság. Leginkább abból, hogy a játékosok nagyon kiengedtek a nyári pihenés alatt, és az első edzés ezért sokaknak elég kínkeserves volt. Azt is érzékelem, hogy össze kell még csiszolódnom a társulattal. Szerencsére a bajnokcsapat magja együtt maradt, ők működő közösséget alkotnak, és idő kell ahhoz, hogy megszokják az én habitusomat. Már most kiderült, hogy a csapat nagyon tud hajtani és küzdeni egymásért, a srácok mindent megtesznek a sikerért. Ez jó alap a közös munkához.
 
Milyen csapatot építesz, milyen játékra számíthatnak az együttestől a szurkolók?
 
Ahogy már mondtam, óriási ugrás előtt áll a csapat. Tavaly domináns volt majdnem minden mérkőzésen, most viszont ez az esetek 90%-ában nem így lesz. Emiatt jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni a védekezésre, a párharcok sikerességére és a pontrúgások gyakorlására, hiszen a jó szögletek, szabadrúgások pontot, pontokat érhetnek a bajnokságban. Persze nem statikus játékra készülünk, hiszen én mind védekezésben, mind támadásban a kezdeményező futball híve vagyok, és abban bízom, hogy ez látszani fog a csapat játékán is.
 
Az első néhány edzésen sok volt az új arc. Összeállt már a keret?
 
A tavalyi csapatból sokan maradtak, ami nagyon jó hír. Ugyanakkor szeretnénk még jobban megerősíteni a keretet, ezért most számos más játékost kipróbálunk. Fontos, hogy jó fizikális adottságokkal és nyerő mentalitással rendelkezzenek az új játékosok is, mert a szezonban akkor lesz egységes és a lehetőségekhez képest erős csapatunk.
 
Hogyan alakul a felkészülési program?
 
A mostani héttel együtt összesen hathetes felkészülési időszak előtt állunk. Ez nem túl hosszú idő, de nem megoldhatatlan a feladat, más csapatok is velünk együtt kezdték a nyári munkát. A hat hét alatt összesen hat felkészülési mérkőzést terveztem. A második és a negyedik hét közötti időszakban heti két edzőmeccs lesz, azt követően pedig a bajnoki ritmusra állunk be, és hétvégenként egy találkozóval fejezzük be a felkészülést. Lesznek NB III-as és NB II-es ellenfeleink, egy horvát másodosztályú csapattal is találkozunk majd a tervek szerint, a főpróba pedig – ha az élvonalbeli sorsolás engedi – a Paks elleni mérkőzés lesz. Várom már a sorsolást, hogy lássuk, mikor és hol léphetünk pályára – újra a másodosztályban!"
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 08. 17. 19:08

FTC-Shamrock: megvan a siker kulcsa

Nagy lehetőség előtt az írek.
2022. 08. 17. 18:08

Vasas: örömhír a szurkolóknak a közönségkedvencről

Hivatalos bejelentés. 
2022. 08. 17. 17:32

Köln-Vidi: sörmeccsen ismerkedtek meg a vezetőedzők

Kiderült, miért kell vigyázni a Fehérvárral.
2022. 08. 17. 16:24

Egy-egy kulcsember biztosan kihagyja a Vasas-Honvédot

Volt, ahol nem voltak biztonságban a játékvezetők.
2022. 08. 17. 19:37

Debütált a Szpari új edzője, négyet vágott a Győr

Eredmények, tabella.
2022. 08. 16. 17:36

2 milliós szegedi büntetés, új igazolás Siófokon - a szerdai program

Mindhárom dobogós idegenben játszik.
2022. 08. 17. 20:15

Hetet rúgott az Iváncsa, háromgólos hátrányból fordított a Pénzügyőr

Eredmények, tabellák.
2022. 08. 17. 12:50

Szoros csatát hozott az FTC és a Honvéd meccse

Eredmények, tabellák.
2022. 08. 17. 15:14

Köln-Vidi: az aláírások

A reptéren és a hotelnél is.
2022. 08. 17. 15:08

FTC-Shamrock: ez a legfontosabb a Ferencvárostól - reakció

Csercseszov és Pászka meglátásai.
2022. 08. 15. 18:07

Nyíregyháza: edzőváltás - reakciók

Visszatér a kispadra a Vasast legyőző szakember.
2022. 08. 15. 15:18

Ajka: fiatal középpályás érkezett

Hivatalos bejelentés.
2022. 08. 16. 18:02

Brutális bombagól után jön a hétközi forduló - videó, szerdai program

Öt hibátlan csapat maradt még.
2022. 08. 15. 18:53

Balatonfüred-Érd: kiütés - reakció

Osztálykülönbség volt a csapatok között.
2022. 08. 17. 11:36

Bozsik József: remek jubileum

Százegyig meg sem állt.
2022. 08. 17. 10:47

FTC: Orosz Pál a bajnoki rivális sikeréért is szorít

Elárulta, mit vár a csapattól az írek ellen.
2022. 08. 17. 10:30

Köln-Vidi: a csapattal tartott a megsérült alapember

Útnak indultak a fehérváriak. 
2022. 08. 17. 09:57

ZTE-Honvéd verekedés: 22 szurkoló elleni vádemelés

A legújabb részletek.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Kolorcity Kazincbarcika SC9
2MTK Budapest7
3PMFC7
4Soroksár SC7
5Szombathelyi Haladás7
6Gyirmót FC Győr6
7Békéscsaba 1912 Előre6
8FC Ajka6
9ETO FC Győr6
10Szeged-Csanád Grosics Akadémia6
11BFC Siófok6
12Aqvital FC Csákvár6
13Tiszakécskei LC4
14Szentlőrinc4
15Nyíregyháza Spartacus FC3
16DVTK3
17HR-Rent Kozármisleny3
18Credobus Mosonmagyaróvár3
19Dorogi FC3
20Budafoki MTE1
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!