nb1.hu

Háromszoros magyar bajnok kapust igazolt a Haladás

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A HALADÁS BEJELENTÉSE:
 
"A 32 esztendős Verpecz István fél plusz két évre szerződik a Szombathelyi Haladáshoz.
 
A 32 éves Verpecz István Encsen nevelkedett, aztán Diósgyőrben védett, majd 2007-ben Debrecenbe szerződött. A Lokival remekül szerepelt, három bajnoki címet és négy Magyar Kupát is nyert. A Bajnokok Ligája-selejtezőjében kétszer, az Európa-liga selejtezőjében nyolcszor, az Európa-ligában kétszer állt a kapuban. Aztán 2017-ben Paksra igazolt, majd egy évet kölcsönben Balmazújvárosban védett – majd visszatért a Tolna megyeiekhez. Az atomvárosiaktól tavaly nyáron távozott – azóta nem volt csapata. A 193 centiméter kapus 99 NB I-es meccsen védett pályafutása során.
 
 

Élő közvetítés az átigazolásokról – Halmosi Novothny, Feczesin és Kaposvár – NB1.hu

 

 
Mint azt Séllei Árpádtól, a Haladás ügyvezető igazgatójától megtudtuk, Verpecz csütörtökön részt vett az orvosi vizsgálaton és már a csapattal edzett. Pénteken pedig aláírja fél plusz két évre szóló kontraktusát. 
 
Csapatunknak azért volt szüksége kapus igazolására, mert jelenleg Gyurján Márton személyében egy olyan kapusunk van, aki NB-s rutinnal rendelkezik – a sérült Rózsa Dániel még nem kezdhette el az edzéseket."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC