nb1.hu

Hat új játékossal kezdte meg a felkészülést a Csákvár

Csákvár - Toldi Gábor vezetőedző bizalmat szavaz a fiataloknak.

Ahogy azt Toldi Gábor vezetőedző eltervezte, már a felkészülés első hetében a Csákvárral készülnek azok az új játékosok, akik szerződést kaphatnak klubunknál a következő idényre.

 

– Eddig hat új fiú érkezéséről számolhatok be – mondta Hegedűs Ferenc technikai vezetőtől a klub honlapjának. – Azt már korábban bejelentettük, hogy megegyeztünk Vallejos Dominiquevel, aki az előző szezonban a BKV, illetve a Videoton II színeiben 29 NB III-as meccsen lépett pályára és négy gólt szerzett. Szintén nálunk folytatja pályafutását a 22 éves Kiprich Dániel, aki legutóbb szintén a székesfehérváriaknál játszott. Három fiatal érkezett a Puskás Akadémiától: a 19 éves, az NB III-ban 9 gólt szerző Damásdi Alex és Erdei András, valamint a 20 éves Mészáros Dávid egy évig kölcsönben erősíti csapatunkat. Elfogadta ajánlatunkat a tavasszal Dunaújvárosban védő 21 éves kapus, Dániel Csaba is. Bár nem számít új szerzeménynek, hiszen az előző idényt már nálunk töltötte, de újra megkaptuk kölcsönbe a felcsútiaktól Pintér Bencét.

 

A jelek szerint tehát akárcsak egy esztendeje, idén is kimondottan fiatal kerettel vág neki a pontvadászatnak az Aqvital FC együttese.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC