nb1.hu

Hatgólos meccsen nyert a Békéscsaba

Békéscsaba - A vezetőedző mégsem volt teljesen elégedett.

A Füzesgyarmatot fogadta felkészülési mérkőzésen a Békéscsaba szombat délután. A találkozóról a klub honlapja tett közzé beszámolót:
 
"Kissé álmosan kezdett az Előre, így a vendégek gyakorlatilag a semmiből megszerezték a vezetést. Ezután magához ragadta a vendéglátó a kezdeményezést, és az első játékrészben szinte egy kapura játszott. A folyamatos támadásokból Birtalan kétszer is profitált, így a szünetre már fordítottak a hazaiak. A második játékrészben mindkét mester többször is frissített, és más-más felállásokban, variációkban próbálgatta csapatát, de ebből is az Előre jött ki jobban. Elsőként Nagy István volt eredményes, amikor Birtalan visszagurítását higgadtan küldte a kapuba, majd Tóth Dániel 25 méterről lőtte ki az alsó sarkot. Közvetlenül a lefújás előtt, egy szöglet-fejes kombinációból Zádori révén még szépített a Füzesgyarmat. Összességében elmondható, hogy megérdemelten győzött a láthatóan nem teljes gőzzel focizó hazai csapat, sokszor talán több eredményre vezethetett volna az egyszerűbb befejezés, amelyekbe azonban még hibák csúsztak. A felkészülés jelenlegi fázisában, amikor főképp az erőnléti dolgokon van a hangsúly, jól szolgálta a célt a didergős, kellemetlen időjárási körülmények között lebonyolított meccs.
 
Boér Gábor: – Nagy fölényben játszottunk a mai mérkőzésen, sok helyzetet alakítottunk ki, de csak négy gólt szereztünk, mivel több akciónál is az utolsó átadásokba hiba csúszott. A találkozó hasznos volt a jövőre nézve. A folytatásban már inkább a frissítésre helyezzük majd a fő hangsúlyt.
 
Boros Tibor: – Összességében több volt a pozitív elem a játékban, mint amit előre gondoltam. Arra is jó volt a mérkőzés, hogy felszínre hozza a hibáinkat, amiket a közeljövőben javítani fogunk.
 
Békéscsaba 1912 Előre – Füzesgyarmati SK 4-2 (2-1)
Időpont: 2018. február 3. (szombat) 16:00 óra
Helyszín: Kórház utcai Stadion (Műfű)
 
Békéscsaba: Ribánszki László, Pilán Márkó. Dlusztus András, Kiss László, Mészáros Márk, Nagy Sándor, Király Patrik, Gránicz Patrik, Gyurján Bence, Tóth Dániel, Birtalan Botond. Cserék: Nagy István, Urbin Péter, Máthé Gábor.
Vezetőedző: Boér Gábor
 
Füzesgyarmat: Fildan Calin, Styecz Milán, Raducu Sorin, Vincze Dániel, Varga Márkó, Sipos Krisztián, Kiss Szabolcs, Bajnók Imre, Lukács Zsombor, Pataki Zalán, Popescu Gheorghe. Cserék: Kőrösi Norbert, Urbán Sándor, Bakk Ádám, Kiss Csaba, Nagy Sándor, Zádori Sebastian, Hajdu István.
Vezetőedző: Oláh Ferenc
 
Gólszerzők: Sipos Krisztián (8. perc), Birtalan Botond (22. és 35. perc). Nagy István (69. perc), Tóth Dániel (82. perc), Zádori Sebastian (90. perc)."
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC