nb1.hu

Hazajött a Szpari – ketten távoznak

Megszerzett tapasztalatiról beszélt a vezetőedző.

Vasárnap este érkeztek haza a Szpari játékosai és a stáb a törökországi edzőtáborból. Hétfőn még pihentek a focisták, viszont kedden délután már újra edzésbe álltak.
 
Kiváló körülmények között tudtak készülni, hiszen edzhettek és játszhattak füvön, valamint rendelkezésükre állt konditerem, szauna és uszoda is. Ennek ellenére felemásra sikerült a kint töltött idő, hiszen sérülések és betegségek tizedelték a csapatot. Lengyel Roland vezetőedző erről így nyilatkozott a szon.hu-nak:
 
,,Igazából felemás is lehet a kinti időszak értékelése. Jó körülmények között elvégeztük az eltervezett munkát, jó meccseket tudtunk játszani. Sajnos Györgyi Arthur megsérült, utána Szinanovics Szinan és Gyurján Bence is kapott egy-egy rúgást, így egy időre kidőltek, ám az utolsó meccsen ők ketten már játszhattak. Az sem volt szerencsés, hogy az utolsó nap hárman is jelezték, hogy belázasodtak, így a két edzőmeccsen hárman másfél-másfél félidőt kaptak."
 

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – ukrán játékos Dorogon – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

Négy edzőmeccset játszott Törökországban a Nyíregyháza. A Legia Varsótól 3-1-es vereséget szenvedtek, valamint döntetlent játszottak a PFC Septemvri Sofia és a SKA Khabarovsk ellen. Azért egy győzelmet is fel tud mutatni a Szpari, a Krasznodar akadémistáit 1-0ra győzték le. Így értékelt Lengyel Roland:
 
,,Erős csapatok ellen jó mérkőzéseket vívtunk. Sokat foglalkoztunk a védekezéssel és a támadásvezetéssel is. A Legia ellen sokat védekeztünk, ám ekkor is bőven voltak helyzeteink. Nagyon hasznos volt az edzőtábor a fiatalok szempontjából is, mert nemcsak epizódszerepet kaptak, hanem mindenki ugyanannyi lehetőséget, és jó teljesítményt is nyújtottak. Keddtől készülünk a Soroksár elleni mérkőzésre. Sajnos a hazaúton nagyon sokan bajlódtak köhögéssel. Remélhetőleg vasárnapra már nem lesz gond."
 
Nem csak ennyi a hír a csapat körül, hiszen a Haladásban folytatja Tóth Barna, valamint az NB III-as Tállyához került kölcsönbe Motkó Dávid.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC