nb1.hu

Hosszú út vár a Haladásra, rangadó Angyalföldön – ELŐZETES

Lipcseiéknél vizitál a Loki, Ajkán kerülhet közelebb a feljutáshoz a Gyirmót.

Tizenegyedik fordulójához érkezett az NB II, rangadókból ezúttal sem lesz hiány.
 
Három órakkor három mérkőzést rendeznek. Lipcseiéknél vizitál a Loki, míg Dorogra utazik a Budaörs és a DEAC-hoz a Békéscsaba.
 
Pécsre látogat a Siófok, míg a Szolnok Kaposváron vendégszerepel. A mostanában botladozó Ajka a feljutó helyen álló Gyirmótot látja vendégül, míg a nyeretlen Csákvár Kazincbarcikán lép majd pályára. Az ETO a Szentlőrinccel meccsel hazai környezetben, míg a Haladásra egy hosszú utazás vár, hiszen Nyíregyházán játszik majd a zöld-fehér csapat.
 
A forduló egyik legizgalmasabbnak ígérkező meccsét Angyalföldön rendezik, a Vasas a Szegedet fogadja. Szegeden elkezdett beérni a munka, hiszen az legutóbbi három bajnokiát kivétel nélkül megnyerte a Tisza-parti csapat. A Vasas eddig nagyon gyengén szerepel a bajnokságban, a feljutásra vágyó csapat a tabella 16. helyén tanyázik. Schindler Szabolcs, a Vasas vezetőedzője, így nyilatkozott a meccs előtt:
 
,,Az első győzelmet várja mindenki, de nem várni kell, hanem tenni érte. Csapatként kell jól dolgoznunk és jól funkcionálnunk, védekezésben és támadásban egyaránt. Győzni kell ahhoz, hogy átlendüljünk a holtponton. Nagyon fontos és döntő lesz a mérkőzésen az a mentális energia, ami át tudja lendíteni ezen a csapatot."
 
11. FORDULÓ
15.00: Soroksár SC–Debreceni VSC 
15.00: Dorogi FC–Budaörs 
15.00: DEAC–Békéscsaba 1912 Előre 
17.00: Pécsi MFC–BFC Siófok
17.00: Kaposvári Rákóczi FC–Szolnoki MÁV FC 
17.00: FC Ajka–Gyirmót FC Győr
17.00: Vasas FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
17.00: Kolorcity Kazincbarcika–Aqvital FC Csákvár 
17.00: WKW ETO FC Győr–Szentlőrinc 
17.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Szombathelyi Haladás

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC