nb1.hu

Igazolt a Soroksár, kikapott a Szeged, bajnokkal játszik az MTK

Egymás ellen játszott a Pécs és a Siófok, nyert a Sori, ikszelt a Szpari és a Budafok.

 

A SOROKSÁR JELENTÉSE:

 

"Konstantinos Ikonomou is csatlakozott a Soroksárhoz!

 

A remek felépítésű belső védő görög és magyar felmenőkkel is rendelkezik, az MTK utánpótlásában pallérozódott. Magyarországon ezen kívül megfordult a Budafok és a Szeged csapataiban, majd légiósként görög és szlovák csapatokban játszott. Sorira a szlovák STK Samorin csapatától érkezik.

 

Korábban 7 alkalommal pályára lépett a görög korosztályos válogatottban is, ezeken a mérkőzéseken gólt nem szerzett.

 

Sok sikert kívánunk játékosunknak a soroksári szerepléséhez!"

 

A SZEGED JELENTÉSE:

 

"Kemény munkában vagyunk, aminek a monotonitását szerdán egy edzőmeccs törte meg. A szlovén másodosztály középmezőnyéhez tartozó ND Ilirija elleni találkozó délelőttjén is edzése volt a csapatnak, így nem csoda, hogy fáradtan mozogtak a fiúk. Az első félidő után 1-0-ra vezetett az ellenfelünk, de nem játszottunk alárendelt szerepet. A második játékrészben ismét sort cserélt vezetőedzőnk. A szlovénok újabb gólt szereztek, amire csak Haruna tudott válaszolni fejjel, így első vereségünket szenvedtük el a nyári felkészülésünk alatt. Az eredmény azonban most másodlagos volt, a lényeg, hogy az edzéseken tanultakat mérkőzésen is gyakorolhatta a csapat. 

 

Szombaton az olasz Seria A-tól idén búcsúzó FC Venezia ellen játszunk a roglai edzőtáborban.

 

ND Ilieija – Szeged-Csanád GA 2-1 (1-0)

Szeged-Csanád GA: Takács J. – Kővári, Könczey, Vári, Beronja – Micsinai, Farkas A. – Gajdos, Szakály D., Pintér Á. – Daru; csere: Rodic (kapus), Simon Á., Gréczi, Kóródi, Dobos Á., Ódor, Haruna, Török K., Bitó, Kovács G.
 

Gólszerzők: Poplatnik, Kepic illetve Haruna"

 

AZ MTK JELENTÉSE:

 

"Riválisunk 1984 után először lett bajnok és így a Bajnokok Ligája rájátszásában lesz érdekelt.

 

Rangos ellenféllel kezdi meg a felkészülési mérkőzések sorozatát az MTK Budapest a szlovéniai edzőtáborban. Az első ellenfél ugyanis nem más lesz, mint a török első osztály 2021-22-es idényének bajnoka, a Trabzonspor.

 

A piros-kékek 1984 után először ünnepelhettek bajnoki címet, miután 8 ponttal megelőzték az ezüstérmes Fenerbahcét, de rutinos európai kupaindulónak számítanak, hiszen 2010 óta ez már a 9. alkalom, hogy kvalifikáltak a nemzetközi küzdelmekre. Ezúttal a Bajnokok Ligája rájátszásában csatlakoznak majd a sorozathoz.

 

A Transfermarkt portál becslései szerint legértékesebb játékosuk jelenleg a török válogatott hálóőre, Ugurdan Cakir, de az ismertebb nevek közé tartozik még az egyiptomi Trezeguet, az elefántcsontparti nemzeti csapat tagja, Jean Ervard Kouassi, a 49-szeres dán válogatott Jens Stryger Larsen, illetve az egykor Európa egyik legjobbjának tartott Marek Hamsík is.

 

A Trabzonspor július 4. óta készül Szlovéniában, de csapatunk ellen vívja majd az idény első felkészülési mérkőzését. A találkozó július 14-én 18 órakor kezdődik Kranjska Gorában."

 

A PMFC JELENTÉSE A SIÓFOK ELLENI EDZŐMECCSRŐL:

 

"Felkészülési időszakunk negyedik edzőmeccsét a BFC Siófok vendégeként játszottuk.

 

NB II-es labdarúgócsapatunk szerdán a Balaton felé vette az irányt, ahol sorrendben negyedik nyári felkészülési találkozója alkalmával a másodosztály előző idényét a tabella 5. helyén záró BFC Siófok ellen lépett pályára. Tihanyi, Nikitscher, Katona és Hegedűs kisebb sérülés miatt nem utazott el a kerettel, míg a kezdőben kapott azonban helyet több új játékosunk, valamint két próbázó is.

 

Az iramot tekintve bajnokinak is beillő találkozó 17. percében megszerezte a vezetést a Siófoknak. Szakály végezhetett 18-ról baloldalról szabadrúgást, a labda a hálónk jobb felébe szállt, amiben Helesfay már csak beleérni tudott, 1-0. A 22. percben a másik oldalról Nyári is értékesített egy pontrúgást, ezzel megduplázva a Balaton-partiak előnyét, 2-0.. Nem sokkal ezt követően viszont sikerült szépítenünk.

 

A 37. percben Harsányi remekül felismerve a helyzetet 19-ről védhetetlenül a tekert a hazaiak hálójának jobb felébe, 2-1. A szünetig adódtak még lehetőséget, újabb gól azonban nem született. A fordulás után szinte teljesen új összeállításban folytattuk a mérkőzést, vezetőedzőnk mindenkinek megfelelő játéklehetőséget és ezzel együtt kellő meccsterhelést biztosított, ami a felkészülés jelen szakaszában az egyik legfontosabb.

 

Az elmúlt időszak kemény edzéseiből adódóan ezúttal hiányzott a frissesség és a pontosság a lábakból. A találkozót végül négy saját nevelésű utánpótláskorú labdarúgóval a pályán fejeztük be. A felkészülés a tervek szerint csütörtökön és pénteken egy-egy tréninggel folytatódik, míg július 16-án, szombaton 11:00 órakor a horvát harmadosztályú NK Belisce együttesével mérkőzünk meg az Idősebb Dárdai Pál Edzőközpontban.

 

Felkészülési mérkőzés
Siófok, Kiliti edzőpálya
BFC Siófok – PMFC 2-1 (2-1)
Gsz.: Szakály (17.), Nyári (22.), ill. Harsányi (37.)

PMFC 1. félidő: Helesfay – Terbe, Rácz, Szőr, Hadaró – Katona Cs., Futó – Kónya, Harsányi, Makrai – Tóth-Gábor.

PMFC 2. félidő: Kovács – Svedyuk, Takács, Hadaró (Bachesz, 68.), Marques – Szőr (Bozóki, 75.), Terbe – Harsányi (Vas, 68.), Kövesdi, Grabant – Tóth-Gábor (Bukovics, 75.). Vezetőedző: Weitner Ádám.

Siófok: Winter, Polényi, Vágó, Varjas Z., Debreceni, Szakály, Nyári,Balogh B., Girsik, Dénes, Elek. A cseréink: Kovács D.,Major,Krausz,Nyitrai,György,Horváth P.,Pataki,Varjas L.,Nikházi,Kulifay,Sipos."

 

A NYÍREGYHÁZA JELENTÉSE:

 

"Az NK Aluminij ellen lépett pályára második szlovéniai edzőmeccsén a Nyíregyháza Spartacus.

 

Pörgősen kezdtek a mieink, Pantovic cselezte be magát szélről, de a lövését blokkolták. A 7. percben nagy helyzet maradt ki, Baki indította szélen Jánvárit akinek beadása után Novák közelről a felső lécet találta el, onnan a gólvonal elé pattant a labda. A folytatásban is mezőnyfölényben játszott a Szpari, a 17. percben viszont elveszítette Pantovicot, akit a 16-osnál megrúgtak, és nem tudta folytatni a találkozót. Az első diagnózis szerint nem komoly a sérülés, de elővigyázatosságból Gresó állt be a helyére. A folytatásban kezdeményezőbb volt az Aluminij, de nem tudtak helyzetet kialakítani. Az ivószünet után ismét a Spartacus dominált, de jól zárta a területet a szlovén együttes.A 36. percben egy gyors kontra végén Adamcsek került helyzetbe, de 17 méterről mellé lőtt. Az első félidő jó iramot hozott, gól azonban nem született.

 

A 47. percben a tavaly még az első osztályban szereplő Aluminij megszerezte a vezetést. A Szpari rúghatott szögletet, majd ebből kontrázott a szlovén gárda, és góllal fejezték be az akciót, 1-0. A 65. percben aztán jött az egyenlítés, Girdán beadása után egy pattanást követően Gresó Mátyás hatalmas gólt lőtt, a kapufáról vágódott be a labda, 1-1.

 

A folytatásban a Nyíregyháza játszott fölényben, több szögletet is rúghatott, de ezek nem voltak veszélyesek. Több gól nem esett, 1-1 lett a végeredmény. 

 

NK Aluminij – Nyíregyháza Spartacus 1-1 (0-0)

Nyíregyháza I. félidő : Nagy S. – Farkas, Papucsek, Baki,, Jánvári, Márkus, Szerető, Pantovic (Gresó 18.(Oláh 75.)), Vass P., Adamcsek, Novák

II. félidő: Fejér – Szokol, Gengeliczki, Szűcs, Deutsch, Sigér, Pataki, Girdán (Kardos), Artner, Gresó, Kovács Á.,

vezetőedző: Feczkó Tamás"

 

A CSÁKVÁR JELENTÉSE:

 

"Ma délelőtt a fővárosban lépett pályára csapatunk felkészülési mérkőzésen. Vendéglátónk az Újpest harmadosztályban szereplő második csapata volt.

 

Újpest II-Aqvital FC Csákvár 3-4 (2-1)

Megyeri u., 100 néző

Aqvital (I. félidő): Zelizi – Dulló, Vaskó, Karacs, László – Mészáros D. – Kocsis, Kártik – Tamás, Hornyák, Baracskai.

II. félidő: Auerbach – Murka, Alaxai, Koval, Baranyai – Fejős Á. – Gazdag, Magyar Zs. – Torvund, Kirillo, Körmendi.

Gólszerzőink: Hornyák, Kirillo, Fejős, Koval

 

A megállapodás értelmében 4×30 perces mérkőzést vívtunk a lila-fehérekkel. Csapatunk két sorral lépett pályára, s mindkettő 60 percet kapott Tóth Balázs vezetőedzőtől. Az első félidőben tompán, fáradtan mozgott csapatunk, több hiba csúszott játékunkba, s ezt kihasználták a hazaiak. A nagyszünet után pályára lépő tizenegy már jobban muzsikált, fölényét három góllal nyomatékosította.

 

Folytatás szombaton, az FK Tisza otthonában, Adorjánban."

 

A BUDAFOK JELENTÉSE:

 

"Szlovéniában edzőtáborozó csapatunk szerdán délután lejátszotta negyedik nyári felkészülési mérkőzését is: együttesünk a szlovén másodosztályba idén kieső NK Triglav alakulatával csapott össze Kranjska Gorában.

 

Csizmadia Csaba vezetőedzőnk az alábbi kezdőcsapatnak szavazott bizalmat: Gundel-Takács B. – Bíró M., Jagodics M., Fótyik D. Horváth O. – Csonka A., Adorján K – Takács ?., Németh M., Kovács D. (C) – Tischler P.

 

Az első lehetőség előttünk adódott, a 7. percben csapatkapitányunk, Kovács Dávid ment el a bal szélen, majd laposan centerezett, Tischler azonban centikkel lemaradt a beadásról a hosszú oldalon.

 

A 15. minutumban Németh Márió volt harcias és szerzett labdát az ellenfél 16-osának előterében, majd vihette ziccerben kapura a labdát és bár Anej Mrezar kapust átemelte, egy visszaérő védő tisztázni tudott a gólvonalon.

 

Az ivószünet után is maradtunk lendületben, már a saját térfelén letámadtuk a szlovéneket, akiknek így a labdakihozatalokkal is meggyűlt a baja.

 

A 32. percben Kovács 19 méterről elvégzett szabadrúgása szállt fölé, a Triglav első veszélyes akciójára pedig a 35. percig kellett várni. Ekkor Luka Vukovic szlalomozott át a védelmünkön némi szerencsével, nagyjából 14 méterről leadott lövését azonban Gundel-Takács szögletre tenyerelte. Nem sokkal később megint ő próbálkozott a 16-os jobb csücskéről, de ez a kísérlet csúnyán fölé/mellé szállt, így gól nélküli döntetlennel mentek pihenőre a csapatok.

 

Csizmadia Csaba a szünetben nem változtatott a felállásunkon, így váltoozatlan csapattal vetettük bele magunkat a második félidő küzdelmeibe. Amelyre a Triglav látványosan erőszakosabban jött ki, mint azt az első játékrészre, magas presszinggel és agresszív letámadással próbált labdát szerezni a rivális, több kevesebb sikerrel. Néha már-már a sportszerűség határait átlépve, edzőmeccs ide, vagy oda, két sárgát is begyűjtött a rivális az első 10 percben.

 

Az 56. minutumban Németh Márió szöglete után közel álltunk a vezetés megszerzéséhez, ám a megcsúsztatott labdáról Tischler ezúttal is centikkel maradt le a hosszú oldalon.

 

A 60. percben szinte teljes sort cseréltünk, az alábbi összeállításban játszottunk le az utolsó félórát: Oroszi I. – Vaszicsku G. (C), Romic D., Horgosi D., Fótyik D. – Sós M., Molnár B., Nándori B., Varga D. – Beke P., Szűcs Zs.

 

Az "újak" nem sokáig tétlenkedtek: a 62. percben Szűcs Zsolt vette észre a 16-os bal szélén üresen álló Varga Donátot, 19. születésnapját tegnap ünneplő támadónk pedig védhetetlenül lőtte ki laposan a hosszú alsó sarkot, 1-0!

 

Sajnos nem tartott sokáig az örömünk, a 74. percben egynelített a Triglav: Belmin Bobaric maradt bántóan üresen a 16-osunkon belül, aki egy higgadt visszacsel után 10 méterről a kapunk bal oldalába lőtt, 1-1.

 

A hajrában főként a rivális térfelén zajlott a játék, újabb találat azonban nem esett, így negyedik felkészülési találkozónk is döntetlennel zárult.

 

Felkészülési mérkőzés

Budafoki MTE – NK Triglav (szlovén) 1-1 (0-0)
Gólszerző:
 Varga D. (62.), ill. Bobaric (74.)"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC