nb1.hu

Istenítik Jova Leventét

Soroksár - A kapus fontos szerepet játszott csapata hétvégi pontszerzésben.

 

A Soroksár együttesének erejéből a hétvégén a Csákvár otthonában csupán döntetlenre futotta.  A pontszerzésből fontos szerepet játszott a télen a Ferencvárostól érkező hálóőr, Jova Levente, aki nagy védéssel hívta fel magára a figyelmet.

Megvan a Békéscsaba új vezetőedzője – NB2.hu

„A hazaiak szélsője, Sejben Viktor a bal oldali alapvonalról hajszál pontosan gurított vissza a támadást kísérő, teljesen egyedül érkező Oldal Tibor elé, aki a kaputól 8 méterre előbb átvette a labdát, majd senkitől sem zavartatva megcélozta a bal sarkot. A hazai szurkolók már gólt kiáltottak, ám nem számoltak kapusunkkal. Jova Levente a gólvonalról kirobbanva úgy vetődött a lendülő láb elé, hogy a labda elakadt testében. Mint aztán később kiderült, ez az óriási bravúr kellett ahhoz, hogy Lorentz Márton 88. percben szerzett gólja pontot érjen csapatunk számára. Jova Levente tehát megtette azt, ami minden kapus rémálma: egyszer akadt komolyabb munkája a 90 perc során, ám akkor nagyot kell védenie. Na ezért tartják Jova Leventét jó kapusnak …” – olvasható a kulcsfontosságú védés felelevenítése a soroksáriak weboldalán.

 

A táblázat második helyén álló Soroksár a tavaszi idény során egyébként négy meccset is kapott gól nélkül zárt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC