Jön a második tavaszi forduló - PROGRAM - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Jön a második tavaszi forduló - PROGRAM

Vállaji Márk - 2020. február 09. vasárnap 07:17
Rangadó a Viharsarokban és a Kisalföldön.
Kép forrása: bfcsiofok/facebook
 
Vasárnap 14 órától hét mérkőzéssel folytatódnak a másodosztály küzdelmei, 17 illetve 18 órakkor egy-egy mérkőzés zárja a fordulót.
 
Szolnoki MÁV FC- Szombathelyi Haladás FC
 
"Alsóházi" rangadóval kezd a Szolnok, és fontos lehet, hogy a Tisza-parti csapatnak több ideje volt rápihenni a tavaszi első fordulóra, hiszen a Balmazújváros kizárása miatt, az előző hétvégén nem léptek pályára Simon Attiláék.
Vélhetően a lehető legjobbkor jött az extra hét a Szolnoknak, ugyanis mindjárt egy igen fontos meccsel kezd a MÁV, amire így jobban rákészülhettek.
 
A szolnokiak azt a Szombathelyet fogadják, akivel hasonló pozícióban állnak a tabellán, a Szolnok a 17., a Hali a 18. pozíciót foglalja el, és mindössze 5 pont választja el a két gárdát. Ha a Szolnok otthon tudja tartani mindhárom pontot, komolyan leszakíthatja egyik legfőbb riválisát, főleg hogy a kék-fehérek egy meccsel kevesebbet is játszottak, mint Mátyus János tanítványai.
 
 
Budaörsi SC-Budafoki MTE
 
Az NB I-be vágyó Budafok otthon botlott a Csákvár ellen (1-1), és ma a középmezőnyhez tartozó Budaörssel találkozik. A Csizmadia Csaba által gardírozott együttes újabb botlást már nem engedhet meg magának, hiszen a két legfőbb üldöző, az éppen egymás ellen játszó, Győr és a Siófok nagyon tapadna a tabella második helyezettjére.
Bognár György vezetőedző alakulata idegenbeli győzelemmel kezdte a tavaszt, de a szűkös 1-0-ás győzelem, az utolsó előtti Vác ellen nem teszi maradéktalanul elégedetté a rutinos szakvezetőt.
 
Soroksár SC-MTK Budapest
 
Ha az előző fordulót vesszük alapul, igen gólgazdag mérkőzésre van kilátás ezen a találkozón.
A jól erősített listavezető mindig támadó focit játszik, Prosser Dániel ihletett formában focizik kék-fehérben, de Lipcsei Péter együttese sem fukarkodott a gólokkal egy hete, ötöt lőtt idegenben, a Nyíregyházának.
A Soroksár ugyan októberben kapott ki utoljára hazai környezetben, az MTK ellen vélhetően a pontszerzésnek is felettébb örülnének a kis Fradinál.
 
 

Rangadó Győrben, volt edzője ellen javíthat a Vasas - ELŐZETES

Hatalmas presztízscsata lesz a Viharsarokban. Szolnoki MÁV FC- Szombathelyi Haladás FC A Tisza-parti csapat számára csak most indul a tavaszi szezon, hiszen előző héten, szabadnappal nyitottak a Balmazújváros korábbi kizárása miatt. Idei első meccsükön mindjárt egy kiesési rangadóval nyitnak, hiszen azt a Haladás csapatát fogadják a szolnokiak, akikkel nagy harcban állhatnak majd a másodosztályú tagság megőrzéséért.

 
Dorog FC-Vác FC
 
A bányászváros csapata épp az előbb említett MTK ellen kapott ki, 2-1-re az első fordulóban, ami önbizalomra adhat okot, és most a jóval gyengébb, a tabellán jócskán leszakadó Vác csapatát fogadja otthon.
Az egykori bajnokcsapat csak azért nem utolsó az NB II tabelláján, mert mögötte a kizárt Balmazújváros szerepel...
Németh Szabolcs edzőnek szüksége is lenne a kiesőjelölt elleni győzelemre, hogy tovább zárkózzon a középmezőnyhöz.
 
Békéscsaba 1912 Előre-Nyíregyháza Spartacus
 
A forduló (keleti) rangadóját, két nagy múlttal bíró, volt NB I-es alakulat vívja majd vasárnap, hiszen a Viharsarokba látogat a Szpari.
 Lenne miért visszavágni a hazaiaknak, hiszen ősszel, hazai pályán 3-0-ra nyert a Szpari a Csaba ellen.
Az első fordulóban egyik csapat sem győzött, de amíg házigazdák, masszív játékkukkal elhoztak egy pontot az igen jól igazoló, és jó erőkből álló Vasas otthonából, addig a Nyíregyháza hazai pályán kapott nagy pofont (és öt gólt) a Soroksártól.
 
Egy győzelemmel mindkét csapat zárkózhatna a "felső házhoz", hiszen a tabella harmadik és hetedik helyezettje között mindössze 5 pont a különbség.
A Nyíregyháza szereplését eltiltások is nehezítik a Csaba ellen, ugyanis az említett Soroksár elleni vereség után, többen is hevesen kritizálták a találkozó játékvezetőjét, ami miatt az MLSZ Fegyelmi Bizottsága szabott ki komoly büntetéseket a klub labdarúgóira, a találkozón két gólt is szerző, Hornyák Marcell például 4 mérkőzéses eltiltást kapott.
 
Duna Aszfalt TVSE-Kazincbarcikai SC
 
Szintén "alsóházi" rangadónak lehet titulálni a Barcika vendégszereplését Tiszakécskén.
A hazaiak, Győrtől elszenvedett vereség után újra otthon játszhatnak, és a közvetlen riválisukat fogadva, fontos találkozó vár Nyilas Elekékre. A Kazincbarcika csak négy egységgel szerzett többet, mint a Kécske, de egy hazai győzelem esetén a kék-sárgák közel kerülhetnek a borsodi csapathoz. Az előző fordulóban súlyos sérülést, orrtörést szenvedő Temesvári Attila biztos, hogy hiányozni fog a hazai védelemből.
 
Szeged-Grocsics Akadémia-Gyirmót FC Győr
 
A győriek célja, az élvonalba jutás nehezen lesz kivitelezhető, ha nem kezdik el sürgősen gyűjtögetni a pontokat Csertőiék.
Az őszi botlások után, egy hete is vereséget szenvedtek, így már a 8 pontos a Gyirmót hátránya a második helyezett Budafok mögött. Ezúttal sem lesz könnyű dolga viszont a győri csapatnak, hiszen a Szeged otthoni környezetben mindenkire veszélyes alakulat.
 
FC Ajka-Vasas FC
 
Az NB II újonca, az Ajka célja nem lehet más idén, mint a másodosztályú tagság megőrzése, és erre jó esélye is van a betegsége után a kispadra visszatérő Kis Károly alakulatának.
Az új tulajdonossal az élvonalat megcélzó Vasas több pontot már nem szórhat el. Feczesin Róbertéknek mindenképp gólokat és győzelmeket kell szerezniük, hogy ne kerüljenek még messzebb a dobogótól, illetve a feljutó helyektől.
 
ETO FC Győr-BFC Siófok
 
A forduló "felsőházi" rangadóját játsszák Győrben, ahol két igen jól igazoló csapat feszül egymásnak, ráadásul mindkét gárda győzelemmel nyitotta a tavaszt. A Siófok az új szerzemény Remili duplájával is verte a Gyirmótot, míg az ETO magabiztos, 2-0-ás győzelemmel hozta el a pontokat Tiszakécskéről.
A két csapatot csak egy pont választja el a tabellán, a Győr a harmadik, a Siófok a negyedik helyről várja a találkozót, igaz a Balaton-partiak egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a közvetlen riválisa. Az az együttes, aki győztesen kerül ki a párharcból, tovább tapadhat a feljutó helyen lévő Budafokra.
 
NB II
23. FORDULÓ, 02.09 VASÁRNAP

 
14.00: Szolnoki MÁV FC–Szombathelyi Haladás
 
14.00: Budaörs–Budafoki MTE, Tatabánya
 
14.00: Dorogi FC–Vác FC
 
14.00: Soroksár SC–MTK Budapest
 
14.00: Békéscsaba 1912 Előre–Nyíregyháza Spartacus FC
 
14.00: Duna Aszfalt TLC–Kazincbarcika
 
17.00: Szeged-Csanád Grosics–Gyirmót FC Győr
 
17.00: FC Ajka–Vasas FC
 
18.00: WKW ETO FC Győr–BFC Siófok

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 02. 23. 13:09

A "szomszédban" folytatja Halmosi

Nem tartott sokáig a visszavonulása.
2020. 02. 23. 12:47

Az újabb vereség után nem sokban bízhatnak Kaposvárott - reakciók, videó

Hihetetlen sorozat előtt a Rákóczi.
2020. 02. 23. 11:51

Vidi-ZTE: Carillo külön foglalkozott Nikoliccsal - reakciók, videók

Márton Gábor tíz emberrel sem adta fel a reményt.
2020. 02. 23. 10:14

Kövesd-Fradi: Rebrov szerint akár jót is tehet egy ilyen vereség - reakció

Most kell felébrednie a csapatnak.
2020. 02. 23. 07:17

Ajkán a listavezető, Lipcseiéknél a Budafok - PROGRAM

Újabb lépést tehet a Vasas a feljutás felé.
2020. 02. 22. 17:22

Győr-Szeged: motiváló erő, hogy adja a tv a meccset

Meglepetésre készülnek a vendégek.
2020. 02. 23. 13:25

Visszatért a korábbi játékos

Hivatalos bejelentés.
2020. 02. 23. 07:47

Cegléd: az átigazolási időszak hajrájában erősítettek

Hivatalos bejelentés.
2020. 02. 23. 10:03

Nem volt esélyük a bajnokaspiráns ellen Nagy Ádáméknak - reakció, videó

Újra kezdett a magyar válogatott középpályás.
2020. 02. 23. 09:18

Kövesd-Fradi: Kuttor nem ajánlana senkit a válogatottba, de... - reakciók

Saját játékukkal verték Kuttorék Rebrovékat.
2020. 02. 22. 13:59

Elárulta az NB I-be vezető út (?) titkát a Budafok középpályása

Egészen furcsa dolog történt velük a legutóbbi bajnokin.
2020. 02. 22. 09:27

Tovább menetel a Remili vezette Siófok? - ELŐZETES

Soroksárra látogat a Budafok.
2020. 02. 22. 17:26

Pécs: ezúttal nyugodt körülmények között csaptak össze a horvátokkal

Hátrányból tudott fordítani a csapat.
2020. 02. 22. 16:13

Öt távozó és nyolc érkező Dabason - játékoskeret

Alaposan átalakult a csapat.
2020. 02. 23. 08:51

Félelem a Honvédtól: ítélet a három 11-esről – reakció

Két játékossal nagyon nem volt elégedett a felcsúti vezetőedző.
2020. 02. 23. 08:18

Honvéd-Puskás Akadémia: gyilkos ösztön hiánya, illetve az agyban lévő fényképek – reakció

Ragaszkodni, mint az életükhöz.
2020. 02. 23. 06:47

Vasárnapi foci: forduló az NB II-ben; topcsapatok a pályán

Meccsdömping az európai labdarúgásban.
2020. 02. 22. 22:18

Rangadón javíthat az FTC, újoncot fogad a Vidi - a következő forduló programja

Alsóházi rangadót játszanak Böde Dánielék.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest53
2Budafoki MTE47
3BFC Siófok40
4Vasas FC38
5WKW ETO FC Győr38
6Gyirmót FC Győr36
7Aqvital FC Csákvár35
8Soroksár SC34
9Békéscsaba 1919 Előre31
10Nyíregyháza Spartacus FC30
11Dorogi FC29
12Budaörs27
13Szeged-Csanád Grosics Akadémia27
14Kazincbarcika27
15FC Ajka26
16Szolnoki MÁV FC26
17Duna Aszfalt TLC22
18Szombathelyi Haladás20
19Vác FC8
20Balmaz Kamilla Gyógyfürdő0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!