nb1.hu

Kaposvár: Várhidi Péter tervei

Meglehet a nyerő taktika.

 

A KAPOSVÁR BESZÁMOLÓJA:

 

"Együttesünk egy plusz egy éves szerződést kötött Várhidi Péterrel, így hétfőtől már a korábbi szövetségi kapitány tölti be a vezetőedzői posztot. 

 

– Mindig szívesen jöttem Kaposvárra, hiszen akárhol voltam eddig edző, valahogy mindig összefutottunk a Rákóczival – mondta székfoglalójában Várhidi Péter. – A vezetőket évek óta ismerem, sőt Illés Jánossal évtizedekre nyúlik vissza a kapcsolatom. Várom ezt a munkát, bár ismerem a nehézségeket. Tudom, hogy a csapat nem úgy szerepelt az elmúlt időszakban, mint ahogy azt elvárták. Ezen megpróbálunk javítani. Nagyon korrekt megállapodást kötöttünk a vezetőkkel, s innentől kezdve már minden a pályán fog eldőlni. Azért fogunk dolgozni hétről-hétre, napról-napra, hogy a csapat minél előbb kiegyenesedjen és a lehetőségei szerint a legjobban szerepeljen. 

 

Az új vezetőedző érkezésével a szakmai stábban nem történt más változás. A másodedzői feladatokat továbbra is Disztl László látja majd el, míg kapusedzőként Szűcs Lajos felel majd a hálóőrök munkájáért. Somlyai Nóra rehabilitációs trénerként, míg Balázs Péter erőnléti edzőként dolgozik majd a továbbiakban is. 

 

– Disztl Lászlót évtizedek óta ismerem, nagyon sokat meccseltünk egymás ellen – mondta Várhidi Péter. – Egy nagyon rendes, korrekt embert ismertem meg a személyében. Nagy öröm számára, hogy vállalta a továbbiakban is a másodedzői feladatokat. Nagy bizalommal tekintek a közös munka elé. Biztos, hogy támaszkodni fogok a szakmai tudására. Szűcs Lajos korábban játékosom volt Újpesten, némi túlzással baráti a kapcsolatunk. Ha azt a tudást át tudja adni, amivel ő rendelkezett, akkor azzal sokat nyer a kaposvári labdarúgás.

 

Együttesünk a tizenkilencedik helyről várja a bajnokság folytatását, úgy, hogy még nem született meg az első győzelem. 

 

– Elsősorban győzelmekkel lehet ebből kihúzni a csapatot ebből a gödörből– mondta Várhidi Péter. – Egy új impulzus segíteni szokott egy csapatnál, de ez nem törvényszerű. Megpróbálok az apróságokon változtatni. Egy játékosnak sokszor az a baja, hogy fásult a rossz eredmények miatt. Ebből ki kell rángatni őket. Az edzésmunkán is próbálunk változtatni. Az első rendű szempont, hogy egy jó öltözőt alakítsunk ki. Ahol az elmúlt időszakban dolgoztam, nyugodtan mondhatom, hogy az öltözői hangulat rendben volt, akárcsak a taktikai oldal. Egy dolgot utálok az edzőségbe: ha taktikai oldalról veszítünk. Ebből soha nem engedek. A szerencse mellénk állhat, vagy elfordulhat, pattanhat kifelé vagy befelé a labda egy a lényeg: a csapat lépjen előre, fejlődjön. Szeretném, ha a játékosok egyéni képessége is fejlődne, ezért egyéni képzéseket is fogunk tartani. Ami keretből kihozható, azt Disztl Lászlóval ki fogjuk hozni. 

 

Az új tréner még nem tűzött ki nagy célokat a csapat elé, hiszen, mint mondja, előbb szeretné jobban megismerni a játékosokat.

 

– Az NB I-ből való kiesés mindenkire negatív hatással volt – mondta Várhidi Péter. – A külföldiek távoztak, a másodosztályban pedig egy fiatalnak a pályán kell lennie, ami szintén egy meghatározó tényező. Az NB II-ben egészen más a futball közege: amíg az NB I.-ben futballoznak a játékosok, nagyon sok taktikai elem mutatkozik meg a mérkőzéseken, addig a másodosztályban minden négyzetcentiméterért meg kell harcolni. Ez egy küzdelem az első perctől az utolsóig, így más erényeket kell csillogtatni, mint az NB I-ben. Erre fel fogom hívni a játékosok figyelmét. Megpróbálunk szép fokozatosan előre lépegetni. A tabella mindig megmondja, hogy ez, hogy sikerült. Mindig a következő meccsben gondolkodunk. Nem érdekel, hogy jelenleg a tizenkilencedik a csapat és az sem fog érdekelni, hogy a télen hányadik helyen áll, ha a munkát úgy tudjuk elvégezni, hogy annak jelentkeznek a pozitív hatásai. "

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC