nb1.hu

Kécske: a Honvéd majdnem ráfázott, most a Vasas következik

Fontos siker után, nem egy-két hiányzóval.

Egyre nagyobb lendülettel távolodik el a kiesőzónától a Duna Aszfalt TVSE. A tiszakécskei gárda a hétközi fordulóban is roppant fontos győzelmet aratott az utolsó Monor ellen. A siker miatt már 9 pontra van a kiesést jelentő 18. helytől. A győzelemre azért is volt nagy szüksége az alakulatnak, mert a múlt hét végén a Nyíregyházát kiütő, Kaposváron meg 10 emberrel pontot szerző Vasashoz látogat.
 
Szabó István vezetőedző, a Monor elleni diadal után igen fontos tényezőre hívta fel a figyelmet. A legutóbbi mérkőzésen sem tudta ugyanis a pályára küldeni az általa legideálisabbnak vélt kezdőcsapatot, és nem csak azért, mert mondjuk hiányzott egy-két játékosa:
 
„Egy hónapon belül ez volt a nyolcadik mérkőzésünk. Öt játékosom ma is hiányzott. Teljes szívünkből játszottunk a tiszakécskei színekért és a szurkolóinkért, akik nagyon jól biztatták a csapatot. Nagyot küzdöttünk, a játékosok megérdemlik a dicséretet. Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, a másodikban egyértelműen a Monor volt a jobb. Ott nagyon kellett a kapusunk jó teljesítménye. Tudtuk, hogy a Monor jó csapat és frissebbek is nálunk, ez meg is látszott a második félidőben. De küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk. Megérdemeljük a győzelmet. Van, amikor sokkal jobban játszunk és még sem nyerünk, ma nem játszottunk olyan jól, de a küzdeni tudás meghozta a sikert.”
 
A Magyar Kupában bizonyított Budapesten a Tiszakécske, mert a Honvéd elleni, hazai 1-0-s vereség után majdnem még a továbbjutást is kiharcolta az 1-1-es döntetlennel.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC