nb1.hu

Kecskemét: fiatalokat is teszteltek – reakció

Magabiztos volt a győzelem.

A KTE HUFBAU pénteken az Aqvital FC Csákvár vendégeként játszott edzőmeccset. Jól kezdődött kecskeméti szempontból a mérkőzés, és összességében magabiztos játékkal sikerült nyerni.
 
Szabó István: Heti munkánk erre a mérkőzésre volt kihegyezve, szerettünk volna mindenkinek megfelelő játéklehetőséget adni, értelemszerűen akik eddig kevesebb meccsen kaptak eddig szerepet, ma több időt töltöttek a pályán. Rendkívül jó pályán, nagyszerű mérkőzést tudtunk játszani. Amit elterveztünk azt megvalósítottuk játékban, gyorsan kétgólos előnybe kerültünk és utána is domináltunk. Nagyon örülök, hogy két utánpótlásból érkező játékosunk is jól teljesített. A heti célokat teljesítettük, csütörtökön egy csapatépítő programon is részt vettünk az edzés után. A csapat várja már az újabb mérkőzést, a következő hét feladata már az lesz, hogy felkészüljünk a Nyíregyházára, majd az azt követő újabb három mérkőzéses etapra.
 
 

 
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA:
 
Aqvital FC Csákvár-Kecskemét 1-3 (0-2)
Aqvital: Zelizi – Hosszú, Tányéros, Koval, Körmendi – Ominger, Bakos – Mim, Kártik, Bencze -Murai. Vezetőedző: Mónos Tamás.
A II. félidőben pályára lépett: Mészáros D., Magyar Zs., Major G., László, Kalmár, Takács T.
 
Kecskemét: Varga B. – Gál Sz., Rjasko, Belényesi, Hadaró – Vágó, Bartha, Katona – Nagy K., Lukács, Tóth D.. Vezetőedző: Szabó István.
A II. félidőben pályára lépett: Kersák (kapus), Szabó A., Madarász, Szalai G., Grünvald, Hatvani, Győri, Puskás, Tóth B., Maksa, Szuhodovszki.
 
3. perc: Lukács önzetlen átadását Barthának csak a kapuba kellett gurítani, 0-1.
 
15. perc: Gyors jobb oldali támadás végén Lukács érkezett a Katona által belőtt labdára a legjobb ütemben és nem hibázta el a ziccert, 0-2.
 
60. perc: Bakos jobb oldali szöglete után Koval öt méterről a hálóba helyezte a labdát, 1-2.
 
66. perc: Bal oldali kontra végén Tóth Barna beadását Puskás közelről a hálóba gurította, 1-3.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC