nb1.hu

Kemény válasz a Halitól a közgyűlésnek

Mindenki szombathelyi.

A Haladás közleményét változtatás és véleményezés nélkül közöljük:
 
"Köszönjük az Önkormányzat fellángolt érdeklődését ebben az új politikai helyzetben, de úgy tűnik ez a hatásvadász közgyűlési nyilvános vita nem tett jót a HALADÁS ügyének.
 
Kértünk zárt ülést, de nem engedték, majd nem adtak szót és arról vitáztak amit nem is kértünk. A városnak csak 10 százaléka van, egy kft üzleti titkait terítették ki. Végül Séllei Árpád megadta az összes választ a kérdésekre amit feltettek, a határozati javaslatot is részben módosították, ezek után sajnálattal láttuk, hogy a másnapi sajtótájékoztatón folytatódott a negatív hangulatkeltés.
 
Az új ügyvezetés tudja, hogy nagyon nehéz a klub jelenlegi állapota, próbálja megoldani, kezelni ezt a többségi tulajdonossal, de nem „katasztrofális” a helyzet. Továbbá nincs arról szó, hogy nem akar fizetni a HALADÁS a stadion használatáért, de a támogatásként kapott pénzt a város így vissza is kéri.
 
Amúgy egy kormányhatározatban megítélték a stadionrész bérleti és rezsiköltségeit, de azok nem kerültek a klub felé elszámolásra.
 
Az meg nagyon helytelen nyilatkozat, hogy a FALCO és a HALADÁS ugyanannyi támogatást kap a várostól. A HALADÁS 4 éves pénzt kapott meg egyszerre, de még ez is messze van a FALCO egy éves támogatásától, pótbefizetéseitől.
 
Ez úton is gratulálunk a FALCÓNAK a rendkívül sikeres szereplésért, további sok sikert kívánok neki.
 
Volt pár éve egy szlogen, amit minden eseményen kiáltottak a szurkolók: MINDENKI SZOMBATHELYI. Ezt kellene újra elővenni."
 

Haladás: fontos bejelentés a klubikonról

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC