Két hiányzója lesz a Balmazújvárosnak - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Két hiányzója lesz a Balmazújvárosnak

Simon Levente - 2017. május 19. péntek 08:18
Balmazújváros – Szergej Pacaj tudja, hogy már nem hibázhatnak.

Egy maratoni hosszúságú bajnokság vége felé közeledik a Merkantil Bank Liga, ahol még csak ezután fognak eldőlni a leglényegesebb kérdések. Szergej Pacaj másodedzővel erről, és a Soroksár elleni bajnokijukról beszélgetett a balmazfoci.hu.

 

– Tudtuk, hogy egy nagyon jó ellenfél, és egy hatpontos rangadó vár ránk. Az első játékrészben nehezen vettük fel a ritmust, s ekkor többet is védekeztünk, mint támadtunk. A második félidő már jobb volt, több lehetőségünk is volt ekkor, ám az ellenfélnek még több. Kis szerencsével egy pontot csak sikerült megszereznünk.

 

– Három meccs van hátra, s legközelebb a három ellenfél közül a tabellán leghátrébb (9.) állót, a Szolnokot fogadjuk.

 

– Ez is egy roppant nehéz találkozó lesz, de nem is emlékszem ebben a bajnokságban olyan mérkőzésre, amely könnyű lett volna. Egy jó csapat érkezik hozzánk, ahol vannak meghatározó labdarúgók, s akikre nagyon figyelnünk kell. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni ellenük, mert nyerni akarunk, nem hibázhatunk.

 

– Eltiltások miatt két helyen most biztosan változtatni kell a megszokott kezdőcsapatunkon.

 

– Igen, Tamás Laci és Bokros Tibi hiányozni fog eltiltás miatt, ám megvannak azok a labdarúgóink, akik helyettesíthetik őket. A heti edzésmunka alapján fog születni majd döntés most is a vasárnapi kezdőről.

 

Folytatja-e Kisvárdán Rajczi Péter? - NB2.hu

YFeljut vajon a csapat?

 

– 35 bajnoki forduló után vagyunk, érződik egyfajta fáradtság már ilyenkor?

 

– Ez a tizenhatcsapatos bajnokság vége felé is mindig érezhető volt. Ám nekünk ezzel nem szabad most foglalkoznunk. Vasárnap, és az azt követő két fordulóban fog eldőlni, hogy elérjük-e azt a célt, amelyért egész évben dolgoztunk. Ezért most minden erőnkkel a Szolnok elleni mérkőzésre koncentrálunk.

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 04. 07. 21:58

Lipcsei top 10: bombagólok – videó!

Újabb ferencvárosi összeállítás.
2020. 04. 07. 21:09

Koronavírus: tiltakoznak az olasz edzők, káosz Hollandiában

Június előtt Spanyolországban sem kezdenek.
2020. 04. 07. 21:03

FIFA-bejelentés az átigazolási időszakról

És a lejáró szerződésekről.
2020. 04. 07. 20:52

Szoboszlai Dominik és az átigazolási pletykák

Otthon edz a magyar válogatott focista.
2020. 04. 07. 20:01

Gyirmóti főszponzor: 10 ezer segítség

Akár hetekig kitarthat!
2020. 04. 07. 19:04

Jó hír Ajkáról

Remekeltek tavasszal.
2020. 04. 07. 18:58

Bajnoki cím felé menetelnek a lőrinci fiatalok

Példát mutatnak a PMFC-t üldöző nagyok.
2020. 04. 07. 14:01

Gyöngyös: hölgyek karanténban - videók

Felvételek a mindennapokról.
2020. 04. 07. 20:46

Ismét apa lett a Loki légiósa

Fontos góljai vannak a szezonból.
2020. 04. 07. 19:58

Exkluzív: Bödéék akár újságírók is lehetnének – INTERJÚ

A Sevilla, a Borussia, a Real Madrid és az Ajax nyomában.
2020. 04. 07. 18:42

Siófok: közel a csőd!

Újabb fejlemények.
2020. 04. 07. 13:37

Szurkolóinak is segít a Vasas - videó

Hatalmas az összefogás.
2020. 04. 07. 08:17

Eger: 12 főre rendőrt hívtak - beszólt az elnök

Vannak, akik még mindig nem fogják fel a veszélyt.
2020. 04. 06. 17:46

Csinálják Tibi bá programját

Riválisok nyilatkoztak.
2020. 04. 07. 19:50

Újpest: majdnem kész igazolások

Fiatalok a célkeresztben.
2020. 04. 07. 19:19

Thomas Doll és a visszatérés

Minden magyar díjat megnyert már.
2020. 04. 07. 19:00

Klasszis mentené meg Guzmics volt klubját

Továbbra is nagy a baj.
2020. 04. 07. 17:56

Katari vb: újabb botrány

Bajban lehet a FIFA.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest59
2Budafoki MTE54
3Vasas FC47
4Aqvital FC Csákvár43
5BFC Siófok42
6WKW ETO FC Győr41
7Gyirmót FC Győr38
8FC Ajka35
9Soroksár SC35
10Budaörs34
11Szeged-Csanád Grosics Akadémia34
12Nyíregyháza Spartacus FC33
13Dorogi FC33
14Kazincbarcika33
15Békéscsaba 1919 Előre32
16Szolnoki MÁV FC32
17Szombathelyi Haladás30
18Duna Aszfalt TLC26
19Vác FC12
20Balmaz Kamilla Gyógyfürdő0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!