nb1.hu

Két játékossal erősített a Kecskemét, változásról számolt be a Vasas

Orosz csapattal találkozott a Szeged, távozót jelentett be a Dorog.

KECSKEMÉT:
 
"Új játékos csatlakozik a KTE HUFBAU keretéhez, klubunk mindenben megállapodott a Haladástól érkező Tóth Dáviddal, aki a jobb oldalon bővítheti a variációs lehetőségeket.
 
A 23 esztendős jobbhátvéd Sopronban kezdett el futballozni, ahonnan még utánpótlás játékosként igazolt Győrbe. Az ETO-nál végig járta a lépőcsőfokokat, és nagyon fiatalon két mérkőzésen az élvonalban is pályára léphetett a 2014/2015-ös szezonban. A klub kizárása után az utánpótlásban és az NBIII-as csapatban szerepelt, majd hazatért Sopronba, ahol a másodosztályban rögtön 34 mérkőzésen léphetett pályára. A Haladás érintésével egy újabb évet töltött el Győrben, majd visszatért Szombathelyre, ahol 2019 óta játszott Kecskemétre igazolását megelőzően. Tóth Dávid 85 mérkőzésen 3 gólt és 4 gólpasszt jegyez a másodosztályban.
 
Új játékosunk izgatottan várja az új kihívásokat:
 
– Nagyon izgatott vagyok, hiszen ez az első napom itt Kecskeméten. Várom az új kihívást, hiszen két és fél évet töltöttem el Szombathelyen, ami soknak mondható. Váltani nem volt könnyű, mert szerettem ott lenni, de biztos vagyok benne, hogy jó helyre kerültem. Szimpatikus az a 3-5-2-es játékrendszer, amit a Kecskemét is játszik, mert ebben érzem magam a leginkább otthon a jobb oldalon. Több embertől is hallottam, hogy Kecskeméten a klub ereje a csapategységben rejlik, ennek köszönhető újoncként a harmadik hely is. Bízom benne, hogy eléri a céljait a klub, és ennek én is tevékeny részese lehetek – mondta Tóth Dávid."
 
"Megvan a téli átigazolási időszak második érkezője, a KTE HUFBAU kötelékében folytatja pályafutását a 26 esztendős középpályás, Szabó László.
 
Szabó László a fővárosban kezdett el futballozni, az FTC, az MTK és a REAC színeiben pallérozódott az utánpótlásban, de megfordult Vácon is. Innen került Győrbe, ahol a 2014/2015-ös szezonban az ETO NBI-es csapatában is bemutatkozhatott, emellett az NBIII-ban játszott stabilan. 2015-től 2019-ig Tiszakécskén futballozott, a megye I-től az NBII-ig eljutva folyamatosan alapembere volt az együttesnek. Távozása után az utóbbi két szezonban az FC Dabas színeiben szerepelt. Szabó István nagyon jól ismeri a nagy munkabírású játékost, ugyanis Tiszakécskén az NBIII-as bajnok együttesben, illetve az NBII-ben is meghatározó embere volt, emellett legutóbb Dabason is együtt dolgozott vele.
 
Szabó László izgatottan várja, hogy lila-fehérben futballozhasson:
 
– Egy éve tudtam újra elkezdeni a futballt, azóta egy ilyen lehetőségre vártam. Viccesen ugyan megjegyeztem a mesternek legutóbbi edzőmeccs meccs után, hogy mikor igazol már le, ettől függetlenül nem számítottam rá, hogy már másfél héttel később újra találkozunk. Nekem is nagy előnyt jelent, hogy egy olyan edző kezei alá kerültem, aki tudja mire vagyok képes, ezáltal a beilleszkedés is könnyebben fog menni, noha ezzel úgy gondolom sosem volt gondom, jó csapatembernek tartom magam. Korábban nagy csatákat is vívtam a Kecskemét ellen, de már akkor is egyértelmű volt, hogy ennek a klubnak nem ott van a helye, ahol volt. Ahol most tart ez a tárasaság, az nagyon imponáló, továbbra is lehet és kell is nagyot álmodni. Ismerem a keret erősségét, tisztában vagyok vele, milyen szerepkörben számít rám a mester. Mindent meg fogok tenni, hogy minél több időt töltsek a pályán. Ezért keményen meg kell dolgozni, meg is fogok, hogy élhessek a bizalommal – mondta Szabó László."
 
SZEGED:
 
"Idei első felkészülési mérkőzésünkön 2-0-s vereséget szenvedtünk az orosz élvonal egyik legmasszívabb csapatától, a Krilja Szovetovtól. A második félidei játékunk alapján, akár döntetlen is lehetett volna.
 
Miután a Kazahsztánban kialakult helyzet miatt elmaradt a múlt péntekre tervezett edzőmeccsünk, így először a Krilja Szovetov ellen gyakorolhattunk Törökországban. A szamaraiak az előző szezonban megnyerték az orosz másodosztályt, jelenleg pedig az élvonal nyolcadik helyén telelnek úgy, hogy holtversenyben a második legkevesebb gólt kapták a ligában. A transfermarkt.com adatai alapján a keret értéke meghaladja a 26.5 millió eurót, ezzel a magyar NB I.-ben a második legértékesebb csapata lenne a Ferencváros után.
 
Esélyeshez méltóan kezdtek az oroszok: egy mesteri átadás után Glusenkov egy az egyben mehetett Molnár-Farkasra és higgadtan átemelte a labdát felette a labdát, ezzel megszerezve csapata számára a vezetést.
 
A gyors találatot és a kezdeti szamarai rohamokat követően kiegyenlítettebbé vált a játék: Gréczi és Horváth előtt ígéretes kontra lehetőségek adódtak, ám a befejezésbe rendre hiba csúszott. Egy jobboldali szögletet követően Temesvári fejese után kevés hiányzott, hogy Germán bekotorja, de a védők tisztázni tudtak. Az első játékrész felénél szabadrúgáshoz jutottunk az ellenfél kapujától húsz méterre: Germán kicsivel ugyan, de fölé tekert.
 
A második felvonás is orosz góllal kezdődött. Egy könnyű síppal befújt szabálytalanság után Zinkovszkij elemi erővel a kapuba bombázott. A második gól után sokkal bátrabbá vált a játékunk, többet birtokoltuk a labdát és számos alkalommal eljutottunk az ellenfél tizenhatosáig. Az első igazán nagy helyzet Gajdos előtt adódott, ám támadónk hét méterről a jobb kapufa mellé pörgetett. Horváth Krisztofer többször is megtesztelte az oroszok kapusát, akinek a legnagyobb védést Germán huszonkét méteres szabadrúgásánál kellett bemutatnia. A mérkőzés hajrájában pályára lépett fiatal, saját nevelésű játékosunk Murár András és Lippai Gergely is. A továbbiakban az eredmény nem változott, 2-0-ra nyert a Krilja Szovetov Szamara.
 
Legközelebb január 21-én, pénteken a szintén orosz első osztályú Arsenal Tula ellen lépünk pályára.
 
Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád GA – PFK Krilja Szovetov (orosz) 0-2 (0-1)
Belek, Bellis Hotel Sport Center (Törökország).
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Ódor, Temesvári, Tóth G., Pejovic, Debreceni, Farkas, Germán, Gajdos, Gréczi, Horváth. Csere: Rodics – Bitó, Dobronoky, Kővári, Dobos, Simon, Lippai, Murár, Daru, Kóródi, Kovács, Lestyán. Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Gól: Glusenkov, Zinkovszkij.  
 
Dragan Vukmir: – Tegnap nehéz napunk volt, komoly fizikai terhelést kaptak a játékosok. Számunkra az volt a mérkőzés célja, hogy megszervezzük a játékunkat. Jó minőségű ellenféllel játszottunk, ugyanakkor két elkerülhető gólt kaptunk. Sok pozitívuma volt a találkozónak. Örömteli, hogy nem sérült meg senki és a fiatalok lehetőséget kaptak. Minden rendben van."
 
DOROG:
 
"Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat, hogy a Vasas FC-től 2021. nyarán kölcsönszerződés keretein belül klubunkhoz igazoló Józsa Marcell Ádám, távozik csapatunktól és visszatér nevelőegyesületéhez. Pályafutása folytatásához sok sikert kívánunk!"
 
BUDAFOK:
 
"Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy változás történt NB II-es csapatunk felkészülési programjában.
 
A január 20-ra tervezett, HNK Rijeka elleni edzőmérkőzés elmarad, így harmadik, egyben utolsó umagi találkozónkat január 21-én, az NK Aluminij ellen játsszuk."
 
VASAS:
 
"Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a szombat délutánra tervezett Kassa elleni felkészülési mérkőzésünk elmarad.
 
A Kazincbarcika elleni találkozó 12 órakor az Illovszky Rudolf Stadionban kerül megrendezésre. A program zárt kapus lesz, csapatunk utolsó felkészülési meccséről szöveges tudósítás formájában fogunk beszámolni."
 
III. Kerületi TVE:
 
 

“Patrik személyében egy olyan játékossal erősödtünk a következő fél évre, aki a középpálya bármely posztján bevethető és bal lábas átlövései sokat érhetnek számunkra. Több csapat is szerette volna kölcsönvenni a Pakstól, de nekünk sikerült megszereznünk köszönhetően annak, hogy már három hónapja jeleztük szándékunkat és folyamatosan kapcsolatban voltunk vele, illetve menedzserével. Telkiben már a csapattal készült, így a beilleszkedés gyorsan ment számára. Patrik célja, hogy olyan teljesítményt nyújtson a TVE színeiben, mellyel bekerülhet az U21-es válogatottba. Ehhez kívánok neki sok sikert!” – nyilatkozta Szabó Bence, ügyvezető. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC