nb1.hu

Két játékost igazolt a Kazincbarcika, egyet a Szentlőrinc

Bemutatták a Szpari új szerzeményeit, NB I-es csapattal találkozik a DVTK.

A KAZINCBARCIKA KÖZLEMÉNYE:
 
"Kálnoki-Kis Zsombor és Nagy Ákos személyében két fiatal és motivált labdarúgó érkezett klubunkhoz. A játékosok ugyan eddig alacsonyabb osztályban futballoztak, azonban Kazincbarcikán mindenképp bizonyítani szeretnék, hogy az NB2-ben is helyük van.
 
Kálnoki-Kis Zsombor
 
A húsz éves fiatal támadó a Vasas Kubala Akadámia csapatainál, illetve az Újpest FC utánpótlás együtteseinél nevelkedett. A játékos 2020. decemberében írta alá első profi szerződését az Újpestnél azonban az OTP Bank Ligában szereplő csapatnál nem tudott a pályán bemutatkozni. Kálnoki-Kis Zsombor az Újpest NB3-as együttesénél azonban szezonok óta alapembernek számít, a 2020/21-es idényben hét gólt szerzett, a 2021/22-es szezonban pedig tizennégyszer volt eredményes harmadosztályú bajnoki mérkőzésen. A játékos magasabb szinten a Kolorcity Kazincbarcika SC-nél fog először bemutatkozni, hiszen a következő évet klubunknál tölti kölcsönben.
 
Nagy Ákos
 
Nagy Ákos neve már nem ismeretlen a KBSC szurkolóinak, hiszen a játékos a Termálfürdő FC Tiszaújváros elleni felkészülési mérkőzéssel góllal mutatkozott be közönségünknek. A szintén húsz éves játékos a DVTK utánpótlás együtteseinél nevelkedett, ahol rendre a korosztályos csapatok meghatározó személyisége volt. A 2019/2020-as idénytől kezdve a DVTK harmadosztályú csapatánál is lehetőséget kapott, a belé fektetett bizalmat pedig sikerült is meghálálnia, hiszen három bajnoki szezonon keresztül volt a diósgyőri együttes alapembere. A játékos Kálnoki-Kis Zsomborhoz hasonlóan szintén nálunk mutatkozhat be az NB2-ben.
 
A SZENTLŐRINC BEJELENTÉSE:
 
"Már korábban is szóba került, hogy szerződtetjük Filipovic Markót, akkor ez nem sikerült, most viszont összejött: nálunk folytatja pályafutását a 22 éves támadó.
 
A mindössze 22 éves, a támadó szekcióban több poszton is bevethető Filipovic Marko a Vasas Kubala Akadémián nevelkedett, majd 17 évesen Újpestre került. A felnőtt futballba az NB III-as Bicske játékosaként kóstolt bele, ahonnan külföldre, a szerb másodosztályba vezetett az útja. Ezt követően a BVSC-Zuglóhoz igazolt, ahol a legutóbbi idényben 19 mérkőzésen lépett pályára az NB III. Nyugati csoportjában, ezeken a meccseken három gólt szerzett.
 
– A pályafutásomat többször is sérülések hátráltatták, nagyon bízom benne, hogy ezek most elkerülnek Szentlőrincen, mert ha így lesz, biztosan segíteni tudok a csapatnak abban, hogy elérje a célját és bentmaradjon! – fogalmazott Filipovic Marko. – Nagyon örültem a baranyai klub megkeresésének, hiszen azt jelentette, hogy a másodosztályban futballozhatok a következő idényben, ahol véleményem szerint meg fogom állni a helyem. Ismerem a szakmai stáb tagjait, Jeremiás Gergőt és Kemény Kristófot, valamint a sportigazgatót, Fekete Tivadart is, ők garanciát jelentenek a kifogástalan szakmai munkára. Remélem, hogy az előttünk álló hónapokban sok időt tölthetek majd a pályán, és jó játékkal, gólokkal, gólpasszokkal segíthetem a csapatot!
 
Klubunk sportigazgatója, Fekete Tivadar bízik benne, hogy mint több más tehetséges fiatal, úgy Filipovic Marko számára is éppen a Szentlőrinc jelentheti azt az állomást, amelynek segítségével ismét olyan teljesítményt nyújthat, amire a tehetsége, a képességei predesztinálják.
 
– Marko futballkarrierje nagyon ígéretesen indult, tizenhét évesen már az Újpest felnőtt csapatával edzett, készült nap mint nap, és közel volt ahhoz, hogy debütálhasson a legjobbak között. Jó úton járt, ám egy nyári edzőtábor során súlyos sérülést szenvedett, ami miatt lelassult, megtorpant a fejlődése. Nagyon mélyről jött vissza, de az akaraterejének köszönhetően immár száz százalékos állapotban van. Klubunknál meg fogja kapni azt a türelmet, amire szüksége van, s ha megfelelő elszántsággal dolgozik, biztos vagyok benne, hogy kihozza a benne rejlő potenciált! – fogalmazott Fekete Tivadar."
 
A SZPARI HÍRE:
 
"A hagyományoknak megfelelően szurkolói ankéttal kezdte a szezont a Nyíregyháza Spartacus. Elsőként Dankó Gergő klubigazgató vázolta fel a nyáron történteket, és mutatta be Kósa Árpád ügyvezetőt.
 
Utóbbi elmondta, hogy az előttünk álló szezonban a cél az első öt közé kerülés, ennek megfelelően alakították ki a premizálási rendszert is. A keretet igyekezett megerősíteni a Spartacus, néhány rutinosabb, NB-I-es múlttal is rendelkező játékos mellett több fiatal tehetség is érkezett. Huszák Géza szakmai vezető a mögöttünk lévő NB-III-as osztályozóról is beszélt, illetve a saját nevelésű fiatalok megtartását emelte ki. Feczkó Tamás vezetőedző pozitívan értékelte a felkészülést, a keret kialakításánál pedig fontosnak tartotta, hogy ne csak jó játékosok érkezzenek, hanem pozitív szemléletet is hozzanak az öltözőbe.  
 
Ezt követően egyesével vehették át a nyáron igazolt labdarúgók a Szpari mezüket. Artner Tamás, Girdán Levente, Baki Ákos, Deutsch Bence, Myke Ramos, Szerető Krisztofer, Adamcsek Máté, Pantovic Nikola és Farkas Bendegúz érkezett, a saját nevelésű Oláh Benjamin pedig profi szerződést kapott.
 
Természetesen a szurkolók is kérdezhettek. Itt szóba került a stadion építése, mely ütemterv szerint halad, és az örökösföldi edzőközpont tervezése sem állt le, itt a következő héten lesz az ügyben egyeztetés. Bérleteket a jövő héttől árul a klub, a Szi-Zo Sportbolt mellett a belvárosi Continent Wine &Coffee-ban és az egyetemen lévő Seven Diner étteremben is kaphatók majd. A belépőjegyek ára nem változik, azaz 1000 Ft-ba kerül, míg a kedvezményes jegy(diák, női) 500 Ft.
 
A hazai találkozókat Sényőn vívja az együttes, ahová 800 néző fér be, és külön szurkolói busz  – mivel Nyíregyházához közeli településről van szó – nem indul. A helyszínen szurkolói shop működik majd, és a webshop kínálata is rövidesen megújul."
 
A DVTK JELENTÉSE:
 
"A Vasas ellen játssza szombaton este Budapesten ötödik nyári felkészülési mérkőzését a DVTK labdarúgó csapata. A rendkívüli hőség miatt az eredetileg tervezett 17 helyett 19 órakor kezdődik a találkozó. Dragan Vukmir vezetőedzővel beszélgettünk.
 
Mindenekelőtt kíváncsiak voltunk arra, milyen mérkőzésre számít a DVTK vezetőedzője és hogyan lehet felkészíteni a csapatot a 40-42 fokos hőségre?  
 
– Nehéz megjósolni, hogy mennyire fogja a meleg befolyásolni a mérkőzést, de nem szabad elfelejteni, hogy nem csak nekünk, hanem az ellenfélnek is ugyanolyan meleg lesz – emelte ki Dragan Vukmir. – Az időjárás miatt nem változtattunk az előzetes terveken, ugyanúgy készültünk, ezúttal is a saját játékunkat szeretnénk gyakorolni, bízom benne, hogy sikerül megvalósítani, amit elterveztünk. Egy jó csapat ellen fogunk játszani, a Kisvárda vagy a Mezőkövesd elleni találkozókhoz hasonlóan ez is egy jó erőfelmérő lesz számunkra. Ahogy korábban is említettem, a Vasas elleni meccs már nem arról fog szólni, hogy mindenki lehetőséget kapjon, ezúttal nem lesz sok csere. A fejemben már nagyjából összeállt a jövő heti kezdőcsapat, de van még két-három poszt, amin gondolkodom, remélem, hogy választ kapok a kérdéseimre. 
 
A szakember tavasszal többször elmondta, hogy a csapat nem volt olyan erőállapotban, mint ami elvárható lett volna. A felkészülés utolsó hete előtt mi a helyzet ilyen téren jelenleg? A DVTK több játékosa is nyilatkozta, hogy nem volt könnyű az elmúlt néhány hét.
 
– A felkészülési mérkőzés a legjobb felmérés, véleményem szerint szerdán is látszódott, hogy jó állapotban van a csapat – tette hozzá a DVTK vezetőedzője. – A nehezén túl vagyunk, most már frissíteni kell. Még van egy hetünk a rajtig, van időnk csiszolni a játékunkat és még ki tudjuk javítani az esetleges hibákat is. 
 
Sok edző szeret titkolózni, de látva az eddigi felkészülési meccseket, kíváncsiak voltunk arra is, milyen csapatot szeretne a bajnoki rajtra látni Dragan Vukmir. Miben lesz más az őszi DVTK, mint a tavaszi volt?
 
– Nincs ebben semmi titok, amikor megérkeztem, akkor is elmondtam, hogy olyan Diósgyőrt akarok látni, ami minden mérkőzésen dominálni tud – tette hozzá a szakember. – Ahhoz, hogy meccseket tudjunk nyerni, hajtós, sokat futó csapat és domináns támadófutball kell.
 
Kire nem számíthatunk szombaton?
 
– Azok közül, akik szerdán nem voltak bevethetők, egyedül Jurek Gábor tért vissza a csapathoz, a többiek elővigyázatosságból ezúttal sem lesznek keretben – zárta Dragan Vukmir.
 
A mérkőzés zárt kapus, a két klub megállapodásának értelmében ezúttal kizárólag szöveges közvetítés lesz olvasható a klubok hivatalos csatornáin."
 
A MOSONMAGYARÓVÁR BESZÁMOLÓJA:
 
"A Credobus Mosonmagyaróvár felnőtt keretébe a nyáron több fiatal labdarúgó is felkerült. Az első csapattal kezdte meg a felkészülést a 18 éves Buglyó Botond, aki az előző szezon utolsó bajnokiján mutatkozott be az első csapatban, és Gáncs Botond is, aki 2020 novemberében, már 16 évesen bemutatkozott a felnőttek között. Mellettük egy abszolút újonca is van a keretnek a 17 éves Borsodi Bálint személyében.
 
„Hatalmas megtiszteltetés, hogy az első csapattal készülhetek – mondja Borsodi Bálint, a Credobus Mosonmagyaróvár játékosa. Amikor megtudtam, hogy Varga László számít rám, alig akartam elhinni, hogy ez velem történik. Szeretnék élni a kapott lehetőséggel, és igyekszem mindent megtenni azért, hogy keret tagja maradhassak.”
 
A 2005-ös születésű, 2019-ig Jánossomorján nevelkedő Borsodiban megvan a potenciál, hiszen korosztályos együtteseiben rendre az egyik legjobb gólvágó volt. Sőt, az előző szezonban berobbant a megyei I. osztály bajnokságba is, hiszen a második felnőtt mérkőzésén rögtön duplázott a Győrszentiván ellen, végül 21 bajnokin 9 gólig jutott. A fiatal támadó az edzőmérkőzéseken is szóhoz jutott, sőt a Dorog elleni hazai találkozót végül egy remek kiugrással, majd egy tökéletes emeléssel ő döntötte el.
 
„Nagyon jó érzés volt gólt szerezni. A boldogságomból semmit sem vont le az, hogy a Dorog elleni találkozó edzőmérkőzés volt. Szeretnék profi labdarúgó lenni, az az álmom, hogy ezzel foglalkozhassak. Mindent alárendelek azért, hogy a célomat elérjem. Tisztában vagyok azzal, hogy még rengeteget kell dolgoznom, de szeretnék minél jobb lenni, és minél több játéklehetőséget kiharcolni” – mondja Borsodi Bálint."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC