nb1.hu

Két távozó Debrecenben, visszatérő SIófokon – ÖSSZEFOGLALÓ

MTK-tól kölcsönzött a Szentlőrinc.

A DVSC BEJELENTÉSE:
 
,,Bereczki Dániel és Csősz Richárd elhagyta a Lokit.
 
Távozik a DVSC-től két saját nevelésű futballista, Bereczki Dániel és Csősz Richárd.
 
A 25 esztendős Bereczki Dániel végigjárta a Loki utánpótlás csapatait, majd 2014-ben bemutatkozott az élvonalban. Az utóbbi években sajnos sok sérülés hátráltatta a labdarúgót, aki elhagyja a Hajdúságot, és nagy valószínűséggel Kazincbarcikán folytatja pályafutását.
 
Kölcsönbe távozik a szintén saját nevelésű, 23 esztendős Csősz Richárd, aki négy évvel ezelőtt kapott lehetőséget először a Loki felnőttcsapatában. A védekező középpályás 2017-ben bemutatkozott az NB I-ben, melyben összesen 47 alkalommal lépett pályára és 1 gólt szerzett.
 
A két labdarúgónak sok sikert kívánunk!"
 
A SIÓFOK BEJELENTÉSE:
 
,,POLÉNYI GÁBOR VISSZATÉRT SIÓFOKRA!
 
Csapatunkban új régi játékost köszönthetünk: Polényi Gábor a Békéscsaba 1912 Előre együttesétől érkezik klubunkhoz!
 
Az 1991-es születésű védő még Soós Imre edzősködése idején játszott Siófokon. Szerepelt Diósgyőrben, a Vasasnál, Kecskeméten, Putnokon, Nyíregyházán, Mezőkövesden és Zalaegerszegen is.
 
„Nagyon örülök, hogy visszatérhettem! Siófokot már a második otthonomnak mondhatom, a család is ideköt. A fél csapatot ismerem régebbről, így tudom, hogy jó közegbe kerültem, és nagyon szívesen jöttem vissza. Remélem sikerül egy remek szezont csinálnunk, és jó játékkal minél előrébb végzünk majd a tabellán!” – nyilatkozta Polesz honlapunknak.
 
Sok sikert kívánunk sárga-kék színekben!"
 
A SZENTLŐRINC BEJELENTÉSE:
 
,,Négy fiatal labdarúgó érkezik kölcsönbe NB II-es csapatunkhoz a OTP Bank Ligába frissen feljutó MTK Budapesttől.
 
Törőcsik Péter (19), Kapronczai Gergely (19), Nagy Barnabás (19) és Lehoczky Roland (18) a 2020/2021-es szezonban szentlőrinci színekben fognak futballozni. Nagy Barnabás és Kapronczai Gergely már az előző évadban is bizonyíthatott a felnőttek között, hiszen előbbi a Merkantil Bank Ligában szereplő FC Ajkánál játszott, utóbbi pedig a III. Kerületi TVE-nél szerepelt. Törőcsik Péternek és Lehoczky Rolandnak ez lesz az első felnőtt szezonja pályafutásukban. Nagy Barnabás a védelem bal szélén bevethető, amíg a Törőcsik-Kapronczai-Lehoczky hármas a támadó szekcióban fogják tudni segíteni csapatunkat.
 
– A vezetőség és a szakmai stáb nagyszerűen felvázolta a következő szezonra kitűzött célokat és azt, hogy miképpen kívánják elérni ezeket, engem ez fogott meg legjobban – nyilatkozta Nagy Barnabás. – A realitást nézve nem a feljutásért fogunk küzdeni, de szeretnénk egy meglepetés csapat lenni, és minden adott ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk. Minél több meccsen a pályán akarok lenni annak érdekében, hogy segítsem a csapatot a közös célok elérésében.
 
– Erre a szezonra a következő állomásom kiválasztásánál a legfontosabb szempont a kihívás keresése volt, és ezt Szentlőrincen megtaláltam – mondta Kapronczai Gergely. – Szeretném a másodosztályban a lehető legtöbbet kihozni magamból és bebizonyítani, hogy érdemes bizalmat szavazni számomra. A szezonban a csapattól azt várom, hogy kihozzuk magunkból a maximumot a mihamarabbi biztos bentmaradás érdekében, hiszen ehhez a klub minden feltételt biztosít.
 
– A menedzserem és a Szentlőrinc sportszakmai igazgatója, Fekete Tivadar vették fel a kapcsolatot egymással és végül az ő személye miatt döntöttünk úgy, hogy itt folytatom a pályafutásom – foglalta össze Törőcsik Péter. – Elsősorban a játéklehetőség miatt jöttem a Szentlőrinchez, hiszen fiatal vagyok és minél több időt szeretnék játszani! Már a legelső pillanattól fogva nagyon baráti volt a hangulat az öltözőben és a pályán is egyaránt, ez nagyon tetszett. Profi munka folyik itt, ami elengedhetetlen ebben az osztályban és úgy gondolom, hogy egy feljutó csapatnak elsősorban a bentmaradás az elsődleges cél, ami reális elvárás. Én azon leszek, hogy minél jobb teljesítménnyel a csapat segítségére legyek!
 
– Azért választottam a Szentlőrincet, hogy rengeteget erősödhessek és fejlődhessek, bizonyítani akarom, hogy a felnőtt labdarúgásban is megállom a helyem – mondta Lehoczky Roland. – Az a célom, hogy a vezetőedző úgy érezze, hogy bízhat bennem és megadja a lehetőséget arra, hogy mindent megtehessek a csapat sikeréért. Az NB II újoncaként nem lesz egyszerű dolgunk, de mindent el fogunk követni azért, hogy meglepetést szerezzünk. A csapattól kiegyensúlyozott játékot várok, én pedig szeretnék mihamarabb alapemberré válni és jövőre a kölcsönszerződés lejárata után felkerülni az MTK Budapest első csapatához."
 
KORÁBBAN:

Kaposvár: erdélyi középpályás érkezett

 

Távozik a Kazincbarcika egyik legjobbja

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC