Két volt élvonalbeli próbajátékos Szolnokon - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Két volt élvonalbeli próbajátékos Szolnokon

Vállaji Márk - 2020. január 22. szerda 17:54
Kétszer edzett a felnőttekkel, gólt rúgott az ifista.
Kép forrása: szolnokmavfc/facebook
 
A NB II újonca edzőmérkőzést játszott szerda délután, és azzal a Váccal találkozott a Szolnok, akivel nagy csatában lehet a tavasszal az NB II-ben maradásért vívott harcban.
A mérkőzést a hazai csapat nyerte 2-1-re.
 
A Szolnok szerezte meg a vezetést, az ifista Iván a felkészülés során kétszer edzett a felnőtt kerettel, és most az edzőmeccsen is lehetőséget kapott a "nagyok" között. Ennél szebb debütálásról nem is álmodhatott a fiatal játékos, az ő fejesével szerzett ugyanis vezetést a MÁV.
 
Még az első félidőben tizenegyesből egyenlített a Vác, így 1-1-gyel fordultak a felek a második játékrészre, ahol a kék-fehérek is kaptak egy jogos tizenegyest, és ezzel a találattal
nyertek is 2-1-re.
 
A Szolnokban két próbajátékos is szerepelt: Novák Csanád, a Haladás csapatától érkezhet. A 25 éves támadó az őszi szezonban 16 meccsen szerepelt a Szombathely színeiben, négy meccset játszott végig, és három gól szerzett. A jó felépítésű, 201 cm magas játékos komoly élvonalbeli múlttal is rendelkezik, 91 NB I-es meccsen 11 gólt szerzett. Nagy segítség lehet az ősszel igen kevés gólt szerző Tisza-partiaknak.
 
A másik próbázó Albert Ádám volt, aki legutóbb a Dorog csapatában szerepelt. A 29 éves középpályás 14 meccsen játszott az ősszel, de csak 6 meccsen szerepelt végig a pályán. Albertnek is van élvonalbeli szereplése, az Eger és a Kaposvár színeiben 23 meccset játszott az NB I-ben.
 
Mindkét játékos egy-egy félidőt kapott a szolnoki szakmai stábtól.
 
Szolnoki MÁV - Vác FC 2-1 (1-1)
 
Gólszerzők: Iván Milán, Vólent ill. Dulló

A Szolnok a Merkantil Bank Liga 17. helyét foglalja el a 20 csapatos tabellán, míg a Vác az utolsó előtti, mindössze 7 szerzett pontjával. A másodosztályú bajnokságból a Balmazújváros csapatát kizárták.

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 03. 28. 21:19

Honvéd: Lanzafame elmondta a véleményét Sannino távozásáról

Dicsérte Magyarországot az olasz légiós.
2020. 03. 28. 20:18

Libabőr: a szokásosnál is meghatóbban zengett a Nélküled - videó

Ismétlés következik.
2020. 03. 28. 19:52

A magyar válogatott játékos reagált a bolgárok hajmeresztő felvetésére

Neki is hiányzik a futball.
2020. 03. 28. 18:52

Követelem az idegbajt!

Pedig már nem gondolok a rivalizálásra!
2020. 03. 28. 17:01

Haladás: a szurkolóknak üzent Mátyus János - videó

Jó munkát végez az edző Szombathelyen.
2020. 03. 28. 14:14

Győr: köszönetet mondtak a szurkolók - képek

Egy kérést is megfogalmazott az ETO.
2020. 03. 28. 18:52

A Loki egykori játékosának a kislánya is beszállt az edzésbe - videó

Van társasága a rutinos futballistának.
2020. 03. 28. 14:57

Célegyenesben volt az újonc visszatérője a bajnokság felfüggesztéséig

Egyéni céljairól is mesélt a játékos.
2020. 03. 28. 18:01

Hosszú kihagyás várhat a gólszerző kapusra - videó

Hegedüs is segít.
2020. 03. 28. 16:02

Elképesztő felajánlást tett a megye III-ban szereplő klub

A polgármester fontos bejelentése.
2020. 03. 28. 09:51

Békéscsaba: a legnagyobb legenda legjei

Viszont a maiakról nincsen túl jó véleménye.
2020. 03. 27. 17:44

ETO: Kondásé után most egy játékos szerződését módosították

Újabb szigorítás lépett életbe.
2020. 03. 28. 10:44

Kerület: bőven van és lesz mit csemegézni – videók

Így kezdett el beérni Kemenes Szabolcs tudatossága.
2020. 03. 27. 17:54

Ekkor folytatódhat a bajnokság a Sényő elnöke szerint

A pályán kellene eldőlnie a helyezéseknek.
2020. 03. 28. 15:00

DVTK: Rui Pedro is üzent a szurkolóknak - videó

Megtöltenék a stadiont.
2020. 03. 28. 14:30

UEFA: vége a szezonnak?

Megszólalt a szövetség elnöke.
2020. 03. 28. 12:51

5 gólt lőttek a kispestiek Bulgáriának

14 honvédos szerepelt eddig a bolgárok ellen.
2020. 03. 28. 11:34

Bércsökkentés: Sallói újabb bevételek kieséséről is beszélt

Debrecenben kidolgoztak egy tervet.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest59
2Budafoki MTE54
3Vasas FC47
4Aqvital FC Csákvár43
5BFC Siófok42
6WKW ETO FC Győr41
7Gyirmót FC Győr38
8FC Ajka35
9Soroksár SC35
10Budaörs34
11Szeged-Csanád Grosics Akadémia34
12Nyíregyháza Spartacus FC33
13Dorogi FC33
14Kazincbarcika33
15Békéscsaba 1919 Előre32
16Szolnoki MÁV FC32
17Szombathelyi Haladás30
18Duna Aszfalt TLC26
19Vác FC12
20Balmaz Kamilla Gyógyfürdő0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!