nb1.hu

Kevés hiba, sok a sérült, gálázva nyert az MTE a Videoton II ellen

Mosonmagyaróvár – Hajós Krisztiánnal tovább bővült a maródiak listája.

Kellemetlen hideg, szeles sőt idővel esős időben játszotta le a harmadik felkészülési mérkőzését az MTE 1904csapata. Az ellenfél a Videoton második gárdája volt, akikkel nemrég még parázs bajnoki találkozókat játszottunk a harmadosztályú bajnokságban. A hetek óta sérült Mundi Roland után, a térdsérüléssel bajlódó Bohner Roland is csak civilben figyelte a találkozót. Sőt nem járt sokkal jobban Jasarevic Mahir sem, aki ugyan átöltözött és bemelegített, de az érzékeny térdszalagja miatt, nem kockáztatta meg a játékot. A felsorolásnak pedig még nincsen vége, mert negyedóra után, Hajós Krisztián térdére esett rá egy fehérvári védő és így őt is le kellett cserélni.

 

 

MTE 1904–Videoton II. 4–0 (1–0)

G.:Deák 39. perc, Kószás 48. perc, Mayer 73. perc, Kószás 88. perc

MTE 1904 első félidő:

Boros – Hajós (Komáromi 16. perc), Baranyai, Deák, Németh – Schmatovich, Czár – Bartos. Laki, Darázs – Magasföldi

MTE 1904 második félidő:

Boros – Komáromi, Zsirai, Deák (Szénási 67. perc), Galambos – Schmatovich (Mayer 56. perc), Kószás – Simon – Balla, Laki, Gresó – Magasföldi. Vezetőedző: Király József

Videoton II.:Fejér – Baksa, Lorentz, Bognár (Pápai 60. perc), Varga B. – Réti (Kónya 46. perc), Schiller – Zsótér, Kovács K. (Hegedűs 60. perc), Kondor (Andróczi 60. perc) – Véninger (Csongrádi 60. perc). Vezetőedző: Disztl László

 

 

Király József az MTE 1904 vezetőedzője így nyilatkozott az mte1904.hu-nak mérkőzés után:

 

 

– Nagyon hasznos felkészülési mérkőzést játszottunk a sokat futó, harcos és mozgékony fehérvári fiatalok ellen. A hétközi találkozóhoz hasonlóan, ma is nagyon jó volt a csapatunk hozzáállása és így megérdemelt győzelmet arattunk. Ma sokkal kevesebb hibával játszottunk és így meggyőzőbb is volt a teljesítményünk. Aggasztó viszont, hogy több sérült játékosunk is van és a számuk ma sajnálatosan Hajós Krisztiánnal is gyarapodott. A héten nálunk dolgozó labdarúgók közül az előző bajnokságban Ajkán futballozó középpályás Czár Richárd és a Csákvár csapatában szereplő szélső támadó, Bartos Julián lesz az MTE 1904 labdarúgója.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC