Kiakadt a szegedi edző, a volt szövetségi kapitány a bírót kritizálta - edzői reakciók - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Kiakadt a szegedi edző, a volt szövetségi kapitány a bírót kritizálta - edzői reakciók

Juhász Gergely - 2021. September 13. Monday 12:20
Kondás igazi csattanóról, Kuttor speciális játékról beszélt.
Kép forrása: szeged-grosicsakademia.hu
Vasárnap a hetedik fordulót rendezték meg az NB II-ben. A Vasas nagyon sima győzelmet aratott a Szolnok otthonában, a Nyíregyháza pedig az Ajkát fektette két vállra. A DVTK kétgólos hátrányból állt fel az ETO ellen, a Soroksár pedig megszerezte első három pontját ebben az idényben.
 
A magyar válogatottat korábban egy meccsen irányító Csábi József a Vasas elleni pofon után a bíró tevékenységét is kritizálta. Dragan Vukmir sem fogta vissza magát, szerinte néhány szegedi játékos nem érdemli meg azt, hogy a csapat mezét viselje.
 
Nézzük, a trénerek hogyan értékeltek a lefújás után. 
 
III. Kerület-Budaörs 0-0
 
Czvitkovics Péter: "Akár le is szerelhettük volna a két kaput, mert nem volt rájuk szükség. A cserék lendítettek ugyan a játékunkon, mert szünet után már több párharcot nyertünk, de így is sok hibával futballoztunk. Minden pontnak örülnünk kell, mégsem lehetek elégedett."
 
Márkus Tibor: "Nem vagyok elégedett a látottakkal. Próbáltuk ugyan a saját játékunkat játszani, de ezt nem jó ritmusban tettük, ezért nem volt bennünk átütőerő. A kapuk egyik oldalon sem igazán forogtak veszélyben, pontrúgásból és átlövésből voltak kisebb lehetőségeink. Játékban nem tudtunk az ellenfél fölé kerekedni, a győzelemhez ennél jobb ritmusban kell futballozni."
 
Nyíregyháza-Ajka 2-0
 
Szergej Pacaj: "Nem kezdtünk jól, aminek nem tudom az okát, fásultak voltunk. A vezetés után viszont már szervezetten futballoztunk, a védekezés stabil volt, ellenfelünknek nem volt nagy helyzete, és örülök, hogy újra győztünk." 
 
Kis Károly: "Rendkívül csalódott vagyok, mert jól kezdtünk, és szinte a semmiből katunk gólt. A második félidőben kitámadtunk, és akkor egy hibából újra betaláltak a hazaik, eldöntve a meccset."
 

Dorog-Haladás 0-2
 
Fenyvesi László: "Szomorúak vagyunk, mert egy figyelmetlenség eldöntötte a mérkőzést. Ha pontokat akarunk szerezni, az elsőtől az utolsó percig koncentrálnunk kell."
 
Németh Szabolcs: "Kapott gól nélkül nyertünk, ez nagyszerű. Megyünk tovább a megkezdett úton."
 
Budafok-Tiszakécske 4-2
 
Boér Gábor: "Magabiztos győzelem volt, bár már hamarabb is lezárhattuk volna a mérkőzést. A gólok számát tekintve maradt még bennünk bőven."
 
Visinka Ede: "Tudtuk, hogy erős az ellenfél, ennek ellenére játékban sikerült meglepnünk őket. Sajnos, saját hibáinkból adtunk nekik lehetőségeket, amiket könyörtelenül kihasználtak. 2-1-nél ,,aktív” eredményünk volt. Mondtam a srácoknak a félidőben, hogy lesz lehetőségünk egalizálni vagy akár fordítani. Viszont ezt követően csak kapufáig jutottunk, ha abból a szituációból gólt szerzünk más lehetett volna a végeredmény. A Budafok újabb gólt szerzett egy eladott labda után, majd egy lesgyanús szituációt követően. Mi már csak szépíteni tudtunk. Sok munka vár még ránk. Sajnos, ez a mérkőzés így alakult."
 
Békéscsaba-Soroksár 2-3 
 
Schindler Szabolcs: "Néhány napja érkeztem a klubhoz, próbáltam orvosolni a hibákat. A mérkőzés nem tetszett igazán, mert hullámzó volt a játékunk. Éppen feljövőben voltunk, amikor megkaptuk a harmadik gólt, a sikertelenség látszódik a játékosokon, de megpróbáljuk az ideális csapatot összerakni."
 
Lipcsei Péter: "Ránk fért a győzelem, gratulálok csapatomnak, szívvel-lélekkel küzdött. Nagyon jó ellenfelet győztünk le, biztos vagyok benne, hogy mi és a Békéscsaba sem lesz a kiesőzónában."
 
Pécs-Csákvár 2-1
 
Vas László: "Nem szeretek a gondokra hivatkozni, de a kéthetes szünet alatt is akadtak problémáink. Ennek ellenére az akaratunkkal sikerült megnyernünk a mérkőzést, talán némi szerencsénk is volt."
 
Mónos Tamás: "Harcos Pécsre készítettem fel csapatomat, de a második félidő alapján nyernünk kellett volna, ehhez képest még a döntetlent sem szereztük meg."
 
Szolnok-Vasas 0-5
 
Csábi József: "A játékvezetést nem tudom hová tenni. Az első félidő alapján túlzó volt a kétgólos vendégvezetés, de akkor sem szabad összeomlani a folytatásban. A sok hiányzó miatt új védelmet kellett kialakítani, és ez a Vasas ellen nem fért bele."
 
Kuttor Attila: "Speciális játékra volt szükségünk a pálya talaja miatt, de jól alkalmazkodtunk, és megérdemelten győztünk. Korábban megesett, hogy szebb futballal nem nyertünk, ezúttal viszont remekül használtuk ki helyzeteinket. Ennek köszönhető a nagy különbségű siker."
 

Kecskemét-Siófok 1-0
 
Szabó István: "Úgy érzem, hogy összességében többet tettünk a győzelemért, így megérdemelten nyertünk. A Siófok fegyelmezett és szervezett csapat, nehéz őket megbontani, de már az első félidő végén is volt egy kapufánk, összességében intezívebben futballoztunk, gólt akartunk szerezni, ezért is tudtunk a 86. percben még végig vinni egy kontrát. Nehéz találkozó volt, a Siófok jól zárta a területeket, így a türelem volt a kulcs, ez sokszor hiányzott a játékunkból, rengeteg volt a pontatlanság. A cserék nagyon jól szálltak be, akkor is, ha ebben kényszerűség is volt, de ezért öröm, hogy ilyen erős keretünk van. Most egy kicsit szusszanunk, regenerálunk, de már készülünk is egyben a Budafok elleni szerdai mérkőzésre. Ma is nagyon kellett a közönség támogatása, ők is kellettek ahhoz, hogy a hajrában meg tudjuk nyerni ezt a meccset."
 
Domján Attila: "Gyenge színvonalú mérkőzés volt, az nagyon látszott, hogy a csapatok alaposan felkészültek egymásból. Biztos voltam benne, hogy kevés gól lesz a mérkőzésen, a stabilitáson volt a hangsúly. Hat döntetlen után nagyon szerettünk volna végre nyerni, de keveset tettünk ezért a pályán. Mentünk és dolgoztunk, de ez minőségben kevés volt a Kecskemét ötvédős rendszere ellen. A gólnál sajnos nagyot hibáztunk, így hiába nem volt szinte dolga a kapusoknak a mérkőzésen, a Kecskemét egyetlen nagy helyzetét belőtte, így megérdemelten nyertek."
 
Szeged-Szentlőrinc 0-1
 
Dragan Vukmir: "Szomorú vagyok az újabb vereségünk miatt, különösen a támadójátékunkat érheti kritika. Néhány játékosunk nem érdemli meg, hogy a Szeged-Csanád mezét viselje."
 
Marián Sluka: "Készültünk a Szeged támadófutballjából, ennek ellenére az első fél órában ránk erőltette akaratát. Szünet után fegyelmezetten védekeztünk, veszélyes kontrákat vezettünk, és volt esélyünk előnyünk növelésére is."
 
Győr-Diósgyőr 2-2
 
Klausz László: "Igazságos eredmény született. A DVTK végig nyomást gyakorolt ránk. Ellenfelünk jó csapat, jó játékosokból áll, egyes játékelemekből mégis gólokat tudtunk szerezni. Fáj, hogy 2-0-ról 2-2 lett a vége, de az egész csapat tisztességgel helyt állt. Nem ezen a meccsen, hanem az Ajka és a Szentlőrinc elleni találkozón elveszített pontokon kell búslakodni."
 

Kondás Elemér: "Azt tudtuk, hogy az ETO hazai pályán veszélyes, ezért nehéz mérkőzésre készültünk. Alig kezdtük el a mérkőzést, és a saját magunk dolgát nehezítettük meg, a saját kapunkba fejeltük a labdát az első szögletből. Ezt követően nagy erőket mozgósítottunk, rendszert is váltottunk. A szünet után ismét dekoncentráltan kezdtünk, és újabb gólt kaptunk. Viszont ebből a helyzetből sikerült felállni. Az első félidőben is alakítottunk ki gólhelyzetet, de ekkor még nem sikerült értékesíteni. A második félidőben viszont kétszer is betaláltunk, és meg volt az esélyünk a győzelemre is. A csapat 0-2-ről felállt idegenben, ezért dicséret illeti őket. Ugyanakkor hiányérzetem van, mert Győrben hagytunk két pontot. Amikor kiegyenlítettünk, akkor nálunk volt a lélektani előny, ha Zsemlye jól találja el fejjel a labdát öt méterről, akkor a kapus biztosan nem védte volna, és zsebben a mérkőzés. Ez lett volna az igazi csattanó.
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 08. 13. 22:12

Újpest-ZTE: a 93. percben jött a dráma

Nagyot harcoltak az egerszegiek.
2022. 08. 13. 21:53

Fradi: külföldre igazol a gólvágó? - friss fejlemények

Zajlanak az egyeztetések.
2022. 08. 13. 21:10

Kecskemét-Mezőkövesd: Supka Attila keményen kritizált - reakciók

Szabó István köszönetet mondott.
2022. 08. 13. 20:34

Szoboszlait kiállították: reagált az edzője - videó

Az első félidő végén villant a piros.
2022. 08. 13. 18:50

Mumusával találkozik a Szeged, szerződéskötések a DVTK-nál

Szurkolóbarát döntést hozott az MTK, folytatódhat a Gyirmót jó sorozata.
2022. 08. 12. 18:47

DVTK: szerződéshosszabbítás után kölcsönadták a magyar tehetséget

A szlovák másodosztályban bizonyíthat.
2022. 08. 13. 20:49

Különleges meccs vár Horváth Ferencre, folytatódhat Urbánék jó sorozata

Rangadója lesz a Honvédnak, javíthatnak Aczél Zoltánék.
2022. 08. 12. 19:56

BVSC: Urbán Flórián alapelvei - reakció

Jól sikerült a szezonrajt.
2022. 08. 13. 19:50

Kecskemét-Mezőkövesd: sokba kerültek a kövesdi hibák

Tizenegyesből sem ment a gólszerzés.
2022. 08. 13. 16:20

DVSC-Vasas: amikor már nem a szurkolás és a foci a legfontosabb 

A pásztázó tekinteteink nem a pályára összpontosultak.
2022. 08. 12. 10:41

Egyelőre semmi nem lesz az új siófoki stadionból – részletek

Bejelentést tett a polgármester.
2022. 08. 11. 17:46

Súlyos betegség: megjárta a poklok poklát a gyirmóti játékos - reakció

Gyógyíthatlan betegség is felmerült.
2022. 08. 12. 10:54

Segít a Vidi, Horváth Ferencék célja a feljutás

A csapatot működtető gazdasági társaság vezetője nyilatkozott.
2022. 08. 11. 19:31

Veszprém: megvan az új "hazai" pálya - részletek

Hivatalos bejelentés.
2022. 08. 13. 14:39

Légiósaink: Ádám Martin és a 20 éves magyar támadó is remekelt

Vezeti a góllövőlistát a Halitól távozó játékos.
2022. 08. 13. 14:13

BL-csapathoz került a Fradi légiósa - reakció

Nem lesz idegen a közeg.
2022. 08. 13. 13:29

A fehérvári búcsúról és az ajánlatairól is beszélt Nikolics

Sok kérője volt a rutinos játékosnak.
2022. 08. 13. 12:15

Fradisták mérhetetlen gyűlölete a Vasas iránt: bűnszervezet a vád

16 éve ég bennük még jobban az örökös utálat.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Gyirmót FC Győr6
2Soroksár SC6
3MTK Budapest4
4PMFC4
5Aqvital FC Csákvár4
6Szombathelyi Haladás4
7Békéscsaba 1912 Előre3
8FC Ajka3
9HR-Rent Kozármisleny3
10Szeged-Csanád Grosics Akadémia3
11Credobus Mosonmagyaróvár3
12ETO FC Győr3
13BFC Siófok3
14Tiszakécskei LC3
15Kolorcity Kazincbarcika SC3
16Budafoki MTE1
17Szentlőrinc1
18DVTK0
19Nyíregyháza Spartacus FC0
20Dorogi FC0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!