nb1.hu

Kiderült miért cserélt mezt a Szpari a Dorog ellen

Nyíregyháza – Véber György hamarosan elbeszélget a vezetőkkel.

 

A Merkantil Bank Liga NB II. 26. fordulójában a Nyíregyháza Spartacus hazai pályán szenvedett egygólos vereséget a Dorog ellen. A találkozó után Véber György, a Szpari vezetőedzője csalódottan értékelt, amiért újabb fontos pontokat hullajtott el csapata.

 

Véber tudja, valami nem klappol a Nyíregyházánál 

Szintén a mérkőzéshez kapcsolódik, hogy a Dorog elleni találkozó szünetében kékről fehérre váltott a Szpari. A vasárnapi meccs előtt két nappal a Dorog technikai vezetője átküldte a nyíregyháziaknak, milyen színű mezben lépnek majd pályára a Városi Stadionban. A Szpari részéről már akkor jelezték, zavaró lehet a piros-fekete felső, ezért a dorogiak egy plusz szerelést is hoztak magukkal. Ennek ellenére a játékvezető a kezdés előtt engedélyezte, hogy mindkét együttes sötét mezben lépjen pályára. A vendég és a hazai labdarúgók is már a 10. perc környékén jelezték, hogy főleg az árnyékos oldalon gond van, ezért megbeszélték a játékvezetővel is, hogy a szünetben mindenképp mezt cserélnek.

 

A dorogiak nagyon sportszerűen felajánlották, hogy a magukkal hozott zöld mezt veszik fel a folytatásban, de a játékvezető úgy ítélte meg, ha megizzadnak, a sötétzöld felső szintén gondot okoz, ezért a Spartacus játékosai úgy döntöttek, fehéret vesznek fel, hogy ne legyen gond a folytatásban. Ilyenre nagyon ritkán kerül sor egy találkozó során.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC