Komoly bejelentést tett pályafutásáról a Balmaz játékosa - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Komoly bejelentést tett pályafutásáról a Balmaz játékosa

Bíró Ádám - 2019. május 22. szerda 18:05
A szurkolóknak is üzent a futballista.
Elég hullámzó szezont zárt a Balmazújváros, amely végül elkerülte a kiesést az NB II-ben. A tavaly még az élvonalban szereplő egylet a 17. pozíciót kaparintotta meg a másodosztályban. A hajdúságiak egyébként huszáros hajrát vágtak ki, hiszen utolsó három meccsüket egytől egyig megnyerték. A Balmaznál három edző is megfordult az idény során: Horváth Ferenc Bekő Balázsnak adta át a stafétát, akit Toni Golem váltott. 
 
A balmazfoci.hu Kónya Márkkal beszélgetett az idényről. Kónya elmondta, nem lehetnek elégedettek, hiszen komolyabb célokat fogalmaztak meg a szezon előtt. A játékos életét több sérülés is nehezítette, ezekre így emlékezett vissza:
 

null

null

 
"Az első félévben gyakorlatilag végig sérüléssel küszködtem. Először a térdemmel voltak problémák, majd a gerincemmel. Kívülről sokkal jobban izgultam a csapatért, hiszen ott tétlenül tudtam csak ülni. A pályán tudsz tenni is a csapatért, a klubért, hogy sikeres legyen" - nyilatkozta Kónya, aki hozzátette, nagyon boldog volt, amikor visszatérhetett.
 
Kónyának egyébként még egy évig szól a szerződése, és nem is akar elmenni a Balmaztól. Emellett a szurkolóknak is üzent a középpályás. 
 
"A szurkolókhoz szeretnék szólni. Először is köszönjük az egész éves támogatást. Nagyon fontos, hogy ott állnak mögöttünk mindig. Ez a klub mindig arról volt híres, hogy családias a légkör, családias a hangulat. Szeretném, ha ez a következő szezonban is így lenne. Én a jövőmet mindenképp Balmazújvárosban tervezem, és ez független attól, hogy még van szerződésem is a klub felé. Együtt bármire képesek lehetünk, fogjunk össze, és csináljuk tovább a dolgunkat a Sporttéren is. Várunk mindenkit a következő bajnoki évadban is!" - fogalmazott Kónya. 
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 09. 19. 05:51

Csütörtöki foci: Espanyol-Ferencváros

Kezdődik az Európa-liga!
2019. 09. 18. 22:21

ZTE-Fradi: 11200 néző!

Óriási érdeklődés, valódi telt ház lesz.
2019. 09. 18. 21:32

Ünnepre készülnek a spanyolok a Fradi ellen

Gyermeki lelkesedéssel lépnek pályára.
2019. 09. 18. 21:21

Craiova-Honvéd: román értetlenség az UEFA meghallgatásán

A tulajdonos számolt be a friss hírekről.
2019. 09. 18. 20:58

Nem hibázott, továbbra is élen a Győr - eredmények, tabella

Ismét kikapott a Csákvár.
2019. 09. 18. 19:54

Vasas-MTK: 5 gól 3 ezer néző előtt - eredmények, tabella

Nem sikerült a legszebbre az angyalföldi ünnep.
2019. 09. 18. 12:22

Sigér: DEAC

Hivatalos bejelentés.
2019. 09. 18. 09:52

Eger: kezdés(ek)nek nem sepert jól az új edző – reakciók

Tovább folytatódik a negatív széria.
2019. 09. 18. 20:08

Barcelonából jelentjük: Rebrov a kezdőről is beszélt - videó

Sajtótájékoztatót tartottak a zöld-fehérek.
2019. 09. 18. 20:02

Barcelonából jelentjük: a Fradi edzésén jártunk - videó, fotók

Gőzerővel készülnek a zöld-fehérek.
2019. 09. 18. 17:50

Parádézó Gyirmót és Szeged - eredmények, tabella

Gólgazdag meccsekkel kezdődött a 9. forduló.
2019. 09. 17. 18:31

Rangadók a hétközi fordulóban - előzetes

Képernyőn a fővárosi derbi
2019. 09. 17. 18:32

Megszerezte első győzelmét az újonc

Megtették az első lépést a bennmaradás felé.
2019. 09. 17. 18:17

Sértegette az ügyvezető a bírót, 3 meccset kapott

Osztogatta a büntetéseket a FEB.
2019. 09. 18. 19:44

Barcelonából jelentjük: már vannak fradisták - fotó, videó

Hangolnak a mérkőzésre!
2019. 09. 18. 17:20

Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Grófnak kellene védenie az El-ben?
2019. 09. 18. 13:41

Barcelona: Rebrov és Dibusz válaszolnak

Megérkezett a katalán fővárosba a Ferencváros.
2019. 09. 18. 13:03

Bajnokok Ligája: Gulácsi és Szoboszlai reakciója

Parádéztak a magyaros csapatok kedden.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1WKW ETO FC Győr20
2BFC Siófok20
3Budafoki MTE18
4Aqvital FC Csákvár18
5MTK Budapest18
6Gyirmót FC Győr14
7Dorogi FC13
8Kazincbarcika13
9Szeged-Csanád Grosics Akadémia13
10Vasas FC11
11Békéscsaba 1919 Előre11
12Nyíregyháza Spartacus FC10
13Duna Aszfalt TLC10
14Soroksár SC10
15Szolnoki MÁV FC10
16Szombathelyi Haladás9
17FC Ajka8
18Budaörs8
19Balmaz Kamilla Gyógyfürdő4
20Vác FC4
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!