nb1.hu

Kondás a hibákról beszélt, Kuttor köszönetet mondott – reakciók

Elégedetlen a Győr trénere, sérülések Budaörsön.

WKW ETO FC Győr – Vasas FC 0-3 (0-1)
 
Klausz László (Győr): ,,Tanulságos volt ez a mérkőzés a Vasas ellen. Egy nagyon jó összetételű csapattal találkoztunk, ennek ellenére egyéni hibák után kaptuk a gólokat. Nem voltam megelégedve a mentális hozzáállással, azt gondoltam, hogy ennél koncentráltabban fognak dolgozni a játékosok, ezen mindenképp javítani fogunk a jövőben."
 
Kuttor Attila (Vasas): ,,Azt gondolom, hogy a mérkőzés elérte célját, szolgálta a felkészülésünket. Nem az eredmény volt a fontos, hanem hogy tudtunk kétszer hatvan percet játszani, úgyhogy köszönjük a lehetőséget, dolgozunk tovább!"
 
Diósgyőri VTK – FC Košice 2-0 (2-0)
 
Kondás Elemér (DVTK): ,,A mai mérkőzés a célját tökéletesen elérte. A meccsterhelés mellett az volt a cél, hogy szerettem volna viszontlátni azokat az elemeket, amiket folyamatosan, lépésről-lépésre gyakorolgatunk. Az, hogy tudtunk két gólt lőni és mind a két félidőben alakítgattunk ki helyezeteket, ez dícséretes. Azt is látjuk, hogy akadtak hibák a játékban, ez abból is adódik, hogy nem kellően frissek még a lábak és nem mindig oda megy a labda, ahová kellene. Vannak olyan mozgások, amelyek megfelelőek, és ha frissebbek és pontosabbak leszünk, akkor oda fogjuk tudni rúgni, ahová kell. Meleg is van, fáradtak is a játékosok, de ennek van itt az ideje, inkább most legyenek fáradtak, mint két és fél hét múlva."
 
Vác – Budaörs 1-1
 
Csank János (Vác): ,,A második félidő közepén jött ki a múlt héten kapott nagy terhelés, ekkor már inkább védekeztünk, de így is sok jó megoldást láttam játékosaimtól. Végig egyenrangú ellenfelek voltunk, egy semleges szemlélő nem nagyon tudta volna eldönteni,melyik csapat játszik az NB II-ben és melyik az NB III-ban. A döntetlent teljesen megérdemeltük, sokat tettünk ezért az eredményért.”
 
Márkus Tibor (Budaörs): ,,Tompábban játszottunk a szombati mérkőzés után. Továbbra is sérülések hátráltatnak minket, ezért elsődleges szempont volt, hogy amennyire lehetett a terhelés-pihenés arányt megfelelő mértékben osszuk el a játékosok között. A játékunk nem volt elég gördülékeny, pontatlanul játszottunk, ettől függetlenül megvoltak a helyzeteink, ezeket azonban nem sikerült kihasználni, egy figyelmetlenségből pedig sikerült az ellenfélnek kiegyenlítenie. Összességében ismét egy értékes edzőmérkőzésen vagyunk túl."
 
Aqvital FC Csákvár-Veszprém 3-0 (2-0)
 
Mónos Tamás (Csákvár): ,,Úgy látom, jó úton járunk, egyre több, az edzéseken gyakorolt taktikai elemet látok visszaköszönni a meccseken. Természetesen akadnak még hibák, időnként nem tartjuk egymástól úgy a távolságot, ahogy azt kellene, de azért meccsről meccsre csökken ezek száma. Az új fiúk szép lassan egyre jobban összecsiszolódnak a régiekkel, a góljainkat is nyári szerzeményeink, Kalmár Benedek, Murai Márk és Takács Tamás szerezték. Két játékosra még várunk, de reményeim szerint hamarosan teljes lesz keretünk, s a jövő heti edzőtáborba már mindenki velünk tart, akire számíthatunk az ősszel."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC