nb1.hu

Kondás bosszúsága, az elsőt fogadja a Hali, debütál a Győr új edzője – ELŐZETES

Bognár György csapata viccelhetné meg a Vasast.

Hétközi fordulóval folytatódik a küzdelem az NB II-ben. A játéknap a Budaörs-Vasas és a Szentlőrinc-Kaposvár meccsel kezdődik. Az angyalföldiek ugyan veretlenek, de öt meccsükből csak kettőt nyertek meg, ami a nyári erősítéseket ismerve nem olyan kezdés, amit a szurkolók reméltek. Az újonc Szentlőrinc a legutóbbi két meccsét simán veszítette el, a Rákóczi ellen adódik lehetőség a javításra.
 
A Loki vasárnap Gyirmóton maradt alul. Kondás Elemér tanítványai a rajtnál beragadó Szegedet fogadják. A hajdúsági csapat mestere elmondta, bosszús volt az 1-0-s vereség miatt.
 
"Bosszús vagyok a gyirmóti meccs miatt, mert azt érzem, nem tettünk meg mindent a győzelem érdekében. Azt gondolom, egy ilyen rangadóra sokkal több erőt kell mozgósítani, főleg idegenben. Mivel ez nem volt meg, sajnos nem tudtunk annyi helyzetet kialakítani, amennyiből betalálhattunk volna. A mi kapu elé bejátszott labdáink, akár a szögletek, akár a szabadrúgások célt tévesztettek, míg egy hazai sarokrúgásnál elég volt egy fegyelmezetlenség, amelyből a Gyirmót a vezetést és a három pontot is megszerezte. Eddig nem úgy sikerül a szereplésük, ahogy eltervezték, de ettől függetlenül jó nevekből áll a keretük. Mint ahogy egy csapatot sem becsülünk le, természetesen a Szegeddel sincs ez másként. Ki kell javítanunk a hétvégén elkövetett hibákat, hisz ez kötelező ahhoz, hogy győztesen vívjuk meg a következő összecsapást" – idézi Kondás Elemért a dvsc.hu.
 
Az Ajka eddig menetel a mostani szezonban. Kis Károly gárdájára a Haladás stadionjában valószínűleg kemény meccs vár, hiszen a szombathelyiek az előző körben a Vasast tréfálták meg.
 
"A Szombathelyi Haladás rendezte a sorait a bajnokság indulására. Jó játékosállománnyal rendelkeznek, és hazai pályán biztos vagyok benne, hogy a győzelemre fognak törekedni. Ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni, és folytatni tudjuk az eddigi szereplésünket, a maximumra lesz szükségünk!" – mutatott rá Kis Károly az Ajka hivatalos weboldalának.
 
Győrben két csalódott csapat találkozik: az ETO még nyeretlen, míg a Szpari az előző kanyarban a DEAC-tól szenvedett váratlan vereséget. A Rába-partiaknál edzőváltás történt hétfőn: Király Józsefnek kellene kirángatnia a gödörből a csapatot, a tréner munkáját Igor Nicsenko és Stark Péter segíti.
 
"Két meccsre kaptunk megbízást, és az idő rövidsége miatt főként mentalitásban szeretnénk segíteni a csapaton, szeretnénk feltüzelni a játékosokat és bízunk benne, hogy jól fogunk kijönni az elkövetkezendő néhány napból" – hangsúlyozta Nicsenko.
 
A 6. forduló programja:
 
17.30: Budaörs–Vasas FC, Tatabánya
17.30: Szentlőrinc–Kaposvári Rákóczi FC, Kozármisleny 
18.00: Debreceni VSC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (Tv: M4 Sport)
19.00: Szolnoki MÁV FC–DEAC
19.00: BFC Siófok–Gyirmót FC Győr 
19.00: Szombathelyi Haladás–FC Ajka 
19.00: Aqvital FC Csákvár–Pécsi MFC
19.00: Békéscsaba 1912 Előre–Soroksár SC 
19.00: Kazincbarcika SC–Dorogi FC
19.00: WKW ETO FC Győr–Nyíregyháza Spartacus FC 
 
A tabella a linkre kattintva érhető el
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC