nb1.hu

Kondás Elemér visszatér?

Pár nap és végleg kiderül.

Az ETO volt az első csapatok egyike, mely hivatalosan is bejelentette, hogy csökkentenek a játékosok bérein. Ebbe az intézkedésbe az is beletartozott, hogy Kondás Elemér vezetőedző szerződését megrövidítették a felek 1 évvel (idén június 30-ig szól az új megállapodás), aminek köszönhetően a tréner hazautazott Debrecenbe.
 
A fejleményekről a következőket nyilatkozta március 30-án a hajdúsági honlapnak, miközben megindokolta a hazautazását is a haon.hu-nak:
 
„Valóban változtattunk a szerződésen, a rendkívüli helyzetre való tekintettel. Ebben állapodtunk meg, ugyanis nem lehet tudni, mire számítsunk a járvány miatt. Úgy tűnik, kevés az esély rá, hogy a tavasszal még lehet játszani. De most nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy ne betegedjenek meg az emberek, illetve minél előbb gyógyuljanak meg.”
 
Nos, a kormány tegnapi bejelentése szerint hétfőől újraindulhatnak az edzések és a bajnoki meccsek is, utóbbiak nyilván nem lesznek még a hétvégén, feltehetően a május 23-án lesz az első NB I-es, másnap az NB II-es és az NB III-as forduló, mert a gárdáknak három hét felkészülés kell a leállás után.
 
Azt, hogy valóban lesznek-e találkozók, még nem lehet biztosan tudni, hiába van meg az ez irányú szándék, de az már biztos, hogy hétfőtől az ETO is edzésbe állhat, és ha a jogi helyzetet nézzük, azt a foglalkozásost, illetve az utána következőket, Kondásnak kell/kellene tartania.
 
Ha csak nem történik egy újabb megállapodás…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC