nb1.hu

Kondás nehézségekről beszélt, súlyos sérülés a Kecskemétnél – edzői értékelések

Fiatal tehetség mutatkozott be a Szpariban, Kemenes nem kertelt.

Vasárnap a 13. fordulót rendezték meg az NB II-ben. A Vasas 0-0-s döntetlent ért el a Szeged otthonában. A Haladás az Ajkát fektette két vállra, ezzel átvette a vezetést. Jól sikerült Feczkó Tamás bemutatkozása, hiszen a Szpari 2-0-ra győzte le a Szolnokot.
 
Cikkünkben összegyűjtöttük az edzői reakciókat. 
 
III. Kerület-Siófok 2-0
 
Kemenes Szabolcs: "Nagyon fontos volt, hogy megszerezzük a győzelmet. Ennek tükrében a második félidő második felében részünkről inkább célfutball volt, nem a látványosok megoldások domináltak. A három pont volt a lényeg, és ez most felülírt mindent."
 
Domján Attila: "Nem kezdtük rosszul a mérkőzést. Az első negyedórában jól alakultak a dolgaink, majd két egyéni hibának köszönhetően kétgólos hátrányba kerültünk. A második félidőben meddő mezőfölényben voltunk, de helyzetekig nem jutottunk el a kontrajátékra berendezkedő hazaiakkal szemben."
 
Nyíregyháza-Szolnok 2-0
 
Feczkó Tamás: "Igazi nagybetűs csapat voltunk ma! Önbizalommal telve futballoztak a játékosaim, ez több mozdulatnál, így az első gólnál is látszott. Örülök a győzelemnek, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót, és annak, hogy egy fiatal, 17 éves saját nevelésű labdarúgónk bemutatkozhatott az NB-II-ben."
 
Csábi József: "A mi szempontunkból rosszkor jött a hazaiak edzőváltása, már a bemelegítésnél láttam, hogy a Nyíregyháza játékosai nagy bizonyítási vággyal jöttek ki. Az sem könnyítette a dolgunkat, hogy mi a héten már játszottunk egy bajnokit. Az első gól alapjaiban határozta meg a mérkőzést, és az az igazság, hogy utána már nem volt benne a találkozóban, hogy pontot szerzünk."
 
Győr-Pécs 0-1
 
Klausz László: "Természetesen a szolnoki meccs után nagyon el vagyok keseredve, hogy megint 1-0-s vereséggel zártuk ezt a mérkőzést. Tudtuk, hogy a Pécs mit játszik, tudtuk, hogy ívelgetni fognak, egy feladatunk lett volna, hogy a párharcokat nyerjük meg, a lecsorgó labdákat szedjük össze. A végén már egy betömörülő, ötvédős rendszert nem tudtunk feltörni, nem volt meg a kellő agresszivitás, így kikaptunk."
 
Vas László: "Mind mentálisa, mind pedig az elvárt pontok tekintetében nagyon mélyről jövünk fel, de ezt a fajta mélységet mi ástuk, és mi tettük nehézzé az életünket. Azáltal, hogy tavaly futottunk egy nagyon jó szezont, nagy volt az elvárás a csapattal szemben. Ugyanúgy tettük a dolgunkat eddig is, ahogy most, talán most sikerült egy kicsit rendezni a viszonyokat, rendeződött a játékosokban az, hogy miről szól egy profi bajnoki mérkőzés, amit meg kell nyerni. Mindenféleképp arra kell koncentrálni, hogy egy meccsből az adott napon a legtöbbet kihozzuk, ez most sikerült. Jól kezdtük a mérkőzést, agresszívan, bátran előrefelé védekeztünk, megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, rögtön az elején megszerezhettük volna a vezetést, majd később kicsit szerencsés körülmények között sikerült is. Félidőben cseréltünk, rendszert váltottunk. Nem tudom az okát, hogy miért álltunk ennyire hátra, és húztuk magunkra az ellenfelet, ami minőségi játékosokkal van tele. Rájuk bíztuk a döntést olyan játékhelyzetekben, amiket szerettünk volna támadásban és védekezésben is mi irányítani. Ettől függetlenül több olyan lehetőségünk is adódott, amit, ha pontosabban lejátszunk, akkor korábban lezárhattuk volna a találkozót, de így is ugyanolyan édes volt a győzelmünk, és ugyanúgy három pontot kapunk érte. Büszke vagyok a játékosokra, dolgozunk tovább, mert rengeteg még a feladatunk, és rengeteg dolgot kell még a helyére tennünk, de ezen az úton kell tovább mennünk." 
 

Soroksár-Szentlőrinc 0-1
 
Lipcsei Péter: "Négy-öt játékosunk gyengébb teljesítményt nyújtott, és így nem volt reális esélyünk a győzelemre. Nehéz volt feltörni a szentlőrinci védelmet, ráadásul az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, az ellenfél kapuja előterében pontatlanok voltunk. Másik arcát mutatta csapatom, mint egy hete a Haladás ellen, de azon leszünk, hogy kijavítsuk a hiányosságokat."
 
Marián Sluka: "Csapatként nőttünk ellenfelünk fölé, játékosaim szinte mindent megvalósítottak a megbeszéltekből. A középpályát végig uraltuk, a labdaszerzésekből veszélyes támadásokat vezettünk, amelyek közül egyet góllal fejeztünk be. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk."
 
Tiszakécske-DVTK 1-2
 
Visinka Ede: "Újra azok a dolgok jöttek elő, ami hetek óta. Újra és újra olyan hibákat követünk el, amit utána nem tudunk kijavítani. Egy ilyen jó ellenfél ellen nem tudunk az első perctől hátrányban játszani. Később a 11-est is kihagytuk, pedig ha döntetlennel vonulunk szünetre, akkor a második félidőben a győzelemért mentünk volna. Hátrányban is hajtottunk, le a kalappal a játékosok előtt. Nehéz helyzetben vagyunk, mindenki tudja, hol állunk a tabellán, mégis küzdöttünk az egyenlítésért, lőttünk egy kapufát, amikor egy újabb hibát követően megduplázta előnyét a DVTK. A végén találtunk egy gólt, ezzel nyílttá tettük a mérkőzést. Sajnálom a srácokat, mert ma mindent kitettek a pályára, mégsem kaptak érte pontot. Egykori klubomnak, a DVTK-nak azt kívánom, hogy jusson vissza az élvonalba! Nekünk pedig nincs mit tenni, megyünk tovább, sok és kemény munka vár ránk, hogy kikerüljünk ebből a helyzetből. De nem adjuk fel, ez a lényeg.
 
Kondás Elemér: "Nagyon fontos és értékes győzelmet arattunk a heti események tükrében. A hét során többen megsérültek és megbetegedtek, látható, hogy igen limitált létszámban érkeztünk Tiszakécskére. Kemény mérkőzést játszottunk, kollégám minden olyan játékost bevetett, aki nagy küzdő hírében áll. Jó időben lőttük a gólokat, abból a szempontból is fontos volt az első találat, hogy utána sokat tudtuk birtokolni a labdát, és nem engedtük az ellenfelet játszani. A második gól pedig azért volt fontos, mert tudtam, hogy egy góllal, nem biztos, hogy kihúzzuk a mérkőzést. A végén ellenfelünknél több magas játékos érkezett a pályára, miközben nálunk Szatmári Csabát és Horváth Zoltánt is le kellett hozni. Ennek következtében a szögletek, szabadrúgások életveszélyesek lettek, de szerencsére egy kivételével el tudtuk őket hárítani. Egymás után második győzelmünket arattuk, és azt tervezzük, hogy még több meccset nyerünk annak érdekében, hogy tapadjunk az élmezőnyhöz."
 
Dorog-Csákvár 0-2
 
Fenyvesi László: "Nagyon készültünk a mai meccsre, de a korai kiállítás döntően befolyásolta a folytatást. A Csákvár az első helyzetét egyből gólra váltotta, s bár utána nagyon keményen dolgoztak a játékosaim, ezúttal semmi sem sikerült."
 
Mónos Tamás: "Nagy sikerként éljük meg ezt a győzelmet, hiszen úgy érkeztünk Dorogra, hogy valamit visszahozunk a legutóbb a Szolnok ellen elvesztegetett két pontból. Időnként jól is játszottunk, úgy gondolom, megérdemelten nyertünk."
 
Budafok-Budaörs 0-0
 
Csizmadia Csaba: "Hasonló mérkőzésre számítottam, a vendégek az edzőváltás óta sokkal szervezettebben játszanak. A bajnoki legnagyobb pozitívuma, hogy nem kaptunk gólt."
 
Gabala Krisztián: "Ha pozitívan akarok értékelni, azt mondanám, szereztünk egy pontot idegenben, de háromért jöttünk. A hazaiaknak jót tett az edzőváltás, mert bár a játékuk nem változott, a hozzáállásuk igen."
 
Békéscsaba-Kecskemét 1-1
 
Schindler Szabolcs: "Csalódott vagyok, mindig a nüanszok hiányoznak. Az első félidőben nagyon jól játszott a csapat, gólokat rúghattunk volna, de a szünet után megint volt egy visszaesés, ami azt eredményezte, hogy hazai pályán ismét nem tudtunk nyerni."
 
Szabó István: "Az első húsz percre rányomta a bélyegét, hogy játékosunk nagyon súlyos sérülést szenvedett, ez érthetően megviselte ezt a jó szellemű társaságot, leblokkoltak a többiek. Ahogy rendezni tudtuk a sorokat, rendben volt a játék is, az emberhátrány ellenére is megvolt a sanszunk a győzelemre, ami idegenben óriási dolog.  Egy pontot tudtunk elhozni Békéscsabáról, ami főleg létszámhátrányban óriási dolog. Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert Rjasko nagyon súlyosan megsérült."
 

Haladás-Ajka 2-1
 
Németh Szabolcs: "Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz az Ajka elleni, nagyot küzdöttünk, a vendégcsapat mindent megtett a pontszerzés érdekében. Gyorsan megszereztük a vezetést, de utána kapkodóvá vált a játékunk. Szünet után az Ajka támadott ugyan, de a kiállítás után mozgósítottuk erőinket, és ez meghozta az eredményt."
 
Kis Károly: "Kaptunk egy balszerencsés gólt, ezután kiegyenlítetté vált a játék. Fokozatosan átvettük az irányítást, de a mérkőzést nem azok döntötték el, akiknek kellett volna."
 
Szeged-Vasas 0-0
 
Dragan Vukmir: "Egy nagyon küzdelmes és jó mérkőzést játszottunk. Több helyzetet is kidolgoztunk, de nem tudtunk gólt lőni. A listavezető ellen meg kell becsülnünk az egy pontot."
 
Kuttor Attila: "Reális az iksz, mindkét csapat megszerezhette volna az egyetlen gólt, és ugyan az utolsó három lehetőség előttünk volt, de még egyszer hangsúlyozom, a döntetlen igazságos."
 
Tabella a linkre kattintva érhető el

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC