nb1.hu

Kondás önkritikus volt, elment a pécsi edző hangja, kapkodás az újoncnál – reakciók

Kuttor öröme nem lehet felhőtlen, Priskint megdicsérték.

Szerdán hétközi fordulóval folytatódott a küzdelem az NB II-ben. A játéknap egyik nagy nyertese a Vasas volt, amely a Budafok legyőzése után az első helyen áll. A DVTK hazai pályán nem bírt a Kecskeméttel, az újoncok csatáját pedig a III. Kerület nyerte. 
 

 
Ebben a cikkben ahogy már megszokhatták, az edzői reakciókat szedtük össze. Kondás Elemér önkritikusan elmondta, hogy akár ki is kaphattak volna szerdán. A Vas Lászlót helyettesítő Kulcsár Árpádnak elment a hangja a Pécs-Soroksár összecsapáson. A Tiszakécske trénere, Nagy Sándor elég dühösen összegzett a vereség után. 
 
Budaörs-Győr 1-4 
 
Márkus Tibor: "Próbálkoztunk, de körülményesen, lassan játszottunk. Az első félidőben meddő mezőfölényben voltunk, de nem sikerült helyzeteket kialakítanunk, ellenfelünk pedig könyörtelenül kihasználta a hibánkat. A második játékrész elején egy megpattanó lövésből kaptunk gól, ami után szétcsúszott a csapat. Nem volt már meg a játékunk, semmi nem jött össze. Összességében kevés labdát szerezve, kényelmesen futballoztunk, ami nem áll jól nekünk. A mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy 16 éves sajátnevelésű játékosunk, Jász Gergő bemutatkozhatott bajnokin a felnőttek között."
 
Klausz László: "Nagyon örülök enne a sikernek, én ezt már hetek óta éreztem a csapatban. Helyzeteink voltak korábban, amiket nem tudtunk kihasználni, úgyhogy most talán átszakadt egy gát a csapatnál. Külön örülök Priskin Tamás két góljának, aki rengeteg munkát tett bele az elmúlt időszakban!"
 
Szentlőrinc-Nyíregyháza 2-2
 
Marián Slúka: "Az első perctől kezdve szervezetten játszottunk, a folytatásban azonban több hiba is csúszott a játékunkba, így a Nyíregyháza előbb egyenlített, majd fordított, ám az utolsó pillanatban sikerült egyenlítenünk."
 
Szergej Pacaj: "Nagyon fáj, hogy az utolsó másodpercben kaptunk gólt, de reálisan nézve igazságos a döntetlen. Az első félidőben gyengén játszottunk, majd a második játékrészben a cserék után sikerült fordítanunk. Közel álltunk a győzelemhez, kevés hiányzott."
 
Dorog-Szeged 1-0
 
Fenyvesi László: "Jó csapat ellen játszottunk, de játékosaim minden taktikai utasítást betartottak, így hatalmas bravúrt értünk el. Nem játszottunk látványos mérkőzést, de értékes három pontot szereztünk."
 
Dragan Vukmir: "A küzdéssel nem volt probléma, de a mutatott játékkal nem voltam megelégedve. Próbáltam frissíteni a csapatot, olyan játékosok is lehetőséget kaptak, akik kevesebbet szerepeltek az utóbbi időszakban, de sajnos gyengén játszottak ma. Vasárnap a Tiszakécske ellen javítani szeretnénk."
 
Vasas-Budafok 3-1
 
Kuttor Attila: "Megérdemelten nyertünk. Már az első félidőben is több lehetőséget alakítottunk ki, gólókat szerezhettünk volna. Reméljük, hogy tovább tudunk fejlődni, mert az a célunk, hogy napról napra és hétről hétre jobbak legyünk. Az utolsó passzok néha még hiányoznak, de azt gondolom, hogy jó úton vagyunk és azok is jönni fognak. Azt viszont sajnálom, hogy ma sem úsztuk meg kapott gól nélkül a mérkőzést."
 

Boér Gábor: "A két csapat közti különbség ezúttal a pályán is megmutatkozott. Tudtuk, hogy milyen minőséget képvisel a Vasas, amely ráadásul jó napot fogott ki. Sajnos nagyon korán hátrányba kerültünk és azt a játékot, amit elterveztünk, nem tudtuk úgy megvalósítani, ahogy szerettük volna. Az első félidőben voltak periódusok, amikor jól futballoztunk, lehetőségek, amelyekből egyenlíthettünk volna, de nem sikerült góllal zárni a támadásainkat. Szünet után a Vasas rögtön megbüntette a második nagy hibánkat, ez pedig rányomta a bélyegét a a folytatásra. Annak örülök, hogy háromgólos hátrányban is volt tartásunk és próbáltunk úgy játszani, ahogy azt az edzéseken gyakoroljuk. A mi fiatal csapatunk előtt, különösen a nyári átalakulást követően még sokkal munka áll, amíg eléri vagy megközelíti ezt a szintet."
 

Csákvár-Siófok 0-0
 
Mónos Tamás: "Tudtam, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert szervezett csapat a Siófok. Nem azt játszottuk, mint amit az első három meccsen mutattunk – annak a bátor támadófocinak az elemeiből ma keveset kaptam vissza. Nem fizikailag, hanem fejben volt probléma, úgy éreztem, hogy tompábbak vagyunk. Bízom benne, hogy a következő mérkőzésen nem azt a képet mutatjuk, mint amit ma."
 
Domján Attila: " Úgy érzem, nekünk voltak nagyobb lehetőségeink, emiatt talán közelebb álltunk a győzelemhez, de összességében a döntetlen reális eredmény. Amíg a ziccereinket nem tudjuk kihasználni, addig meg kell elégednünk az egy pontokkal."
 
DVTK-Kecskemét 1-1
 
Kondás Elemér: "Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, a KTE igazolta jó hírét. Tudtuk, hogy rengeteg magas játékosuk miatt a pontrúgásaik életveszélyesek, erre rögtön az első szabadrúgást mégis megettük. A pontrúgásoknál ki vannak osztva az emberek, mindenki a saját párharcát vívja, aki ügyesebb, erősebb, jobban koncentrál, az tudja elfejelni a labdát. Néha annyi is elég, hogy valaki egy fél fejjel megelőzze a másikat, és máris gólt tud szerezni. Bátortalanul kezdtük a mérkőzést, de utána a játékosok felvállalták, amit tudnak. Az első félidő első felében rendkívül pontatlanul játszottunk, nem működött a letámadásunk, mert sok labdát elszórtunk, ebből tudott jönni az ellenfél. Emiatt bele kellett nyúlni a csapatba, és lecseréltük Suljićot. Amikor rendeztük a sorokat, kiegyenlítettünk, és a mezőnyben megvoltunk, egyedül a pontrúgásoknál voltak továbbra is gondjaink. Ellenfelünk masszívan és zártan védekezett, kevésszer tudtuk megbontani a védelmüket, amikor sikerült, akkor pedig nem sikerült a beadás. Egy kis higgadtság hiányzott a fontos pillanatokban. Több, a felállt védelem mögé élesen belőtt labdát vártam volna, mert a magas védők ellen az a hatásos módszer. Helyette sokszor felíveltük, ám birkózásban ők voltak a jobbak. Akár ki is kaphattunk volna, mert Póser több bravúrt mutatott be a vége felé, de milyen érdekes, a végén mégis mi nyerhettünk volna, mert óriási helyzet maradt ki közvetlenül a lefújás előtt. A legutóbbi két iksz között óriási a különbség. Siófokon a vezetés megszerzése után csak futballozgattunk, az a mérkőzés egyáltalán nem volt számomra elfogadható. A mai döntetlen inkább elfogadható, semmi baj nem lenne, ha legutóbb hazahozzuk mindhárom pontot. Siófokon is lőttünk egy szabályos gólt, de nem adta meg a sors, mert nem tettünk eleget érte, ma viszont többet tettünk a győzelemért. Zsemlye bokája kifordult, még nem tudjuk, mennyire súlyos a sérülése. Ma is jól játszott, ő is nagyon hiányzott a csapatból Siófokon. Jelenleg nagyon szoros az mezőny, később majd tisztábban látunk, de úgy tűnik, idén is erős lesz a bajnokság."
 
Szabó István: "Nagyon jól kezdett a csapatom, megszereztük a vezetést, és 20-25 percig jól játszottunk, rárúghattuk volna a második gólt is. Ekkor az történt, amit nem szeretek, próbáltuk megtartani az eredményt, beszorultunk a kapunk elé, és kiegyenlített a DVTK. A szünetben azt kértem a játékosoktól, hogy bátrabban játszunk, és a számunkra fontos területeteket játsszuk be, ahol a DVTK a támadójátéka miatt talán nem erős. Volt hiányérzetem, de látni kell, helyzet helyzet hátán volt. Összességében igazságos a döntetlen született, lehet, mi közelebb is jártunk a győzelemhez a helyzetek számát tekintve, de a hajrában a DVTK is hatalmas ziccert hagyott ki. Ma este meg kellett elégedni a döntetlennel, de erre maximálisan rászolgáltunk."
 
Ajka-Szolnok 1-1
 
Kis Károly: "Szerettük volna itthon tartani a három pontot, sajnos ez nem sikerült, annak ellenére, hogy nagyon sokat tettünk érte. Az első játékrészben pontatlanabbul játszottunk, bár megvoltak a helyzeteink, de egyszer bealudtunk, amiből gólt is kaptunk. A második félidőben mindent megtettünk, hogy fordítsunk, de csak az egyenlítésre tellett."
 
Romanek János: "Az első félidőben szerintem jobban játszottunk, gólt is szereztünk, akkor, ha tudunk még egy gólt szerezni más lett volna a végeredmény. A másodikban az Ajka mindent egy lapra tett fel, jól játszott, a tizenegyes után nagyon feléledt, ha nincs a büntető, úgy gondolom, megnyertük volna a mérkőzést, de az egy pont is megérdemelt."
 
Pécs-Soroksár 1-1
 
Kulcsár Árpád: "Elment a hangom, nem vagyok hozzászokva a meccseléshez… Sok hiányzónk volt, de ez nem mentség. A korai gól után kicsit szétestünk, de a játékunk lassan kezd ahhoz hasonlítani, amelyet elvárunk. Sajnos ilyen passzban vagyunk, vissza kell térnünk a helyes útra."
 
Lipcsei Péter: "Ha az első félidőben kicsit figyelmesebbek vagyunk, három nullal lezárhattuk volna a mérkőzést. A másodikban már ránk jött a Pécs, így reális az eredmény."
 
Haladás-Békéscsaba 3-1
 
Németh Szabolcs: "Szeretnék gratulálni a csapatomnak, hiszen a mai napon nagyszerű teljesítményt nyújtott! Jól játszottunk és a mérkőzés első percétől kezdve magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, sokat birtokoltuk a labdát, helyzeteket alakítottunk ki – így sikerült megszereznünk a vezetést. Sajnos egy figyelmetlenségből adódóan az ellenfélnek sikerült kiegyenlítenie a szünet előtt, így a félidőben átbeszéltük a dolgokat. Rátettünk még egy lapáttal és a második félidőben eldöntöttük a meccset, magabiztos győzelmet arattunk. Bízom benne, hogy a szép számban kilátogató közönségünket sikerült megörvendeztetnünk!"
 
Preisinger Sándor: "Gratulálunk a Haladásnak! Fontos szituációkban hibáztuk, például a második gól előtt odapasszoltuk az ellenfélnek a labdát. Az ilyen helyzeteket már nagyon nehéz levédekezni, pedig minden hasonlóra készültünk, gyakoroltunk, de sajnos jelenleg olyan stádiumban vagyunk, hogy minden hibánkat megbünteti az ellenfél, így igazán elkeserítő ez az egész."
 
Tiszakécske-III. Kerületi TVE 1-2
 
Nagy Sándor: "Ezt a mérkőzést nem lehet értékelni. Nem értem ezt a kapkodást. Nagy nehezen tudtunk egyenlíteni, aztán egy rossz bedobásunk után lekontráznak minket és abból kapjuk a gólt. Nem is értem ezt a pánikhelyzetet. Ebben az idegállapotban nem tudok mást mondani."
 
Czvitkovics Péter: "Nem volt ez egyszerű mérkőzés. Azt kaptuk, amire számítottunk. Sok párharc volt, sok fejpárbaj. Készültünk a Tiszakécske forgatásaira, de így is sok gondot okoztak. Úgy gondolom, hogy a helyzetek számát tekintve már az első félidőben nagyobb előnyre tudtunk volna szert tenni. Összességében egy nagyon nehéz mérkőzés volt. Sok csapat megszenved majd itt Tiszakécskén a szezon során."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC