nb1.hu

Korábbi magyar válogatott focista lett az ETO vezetőezője

Köszönet az MLSZ-nek! Hivatalios bejelentés.

 
ÍME, AZ ETO BEJELENTÉSE:
 
TÍMÁR KRISZTIÁN AZ ETO FC ÚJ VEZETŐEDZŐJE
 
Korábbi válogatott labdarúgó, Tímár Krisztián lett az ETO FC új vezetőedzője. A 42 esztendős tréner, aki legutóbb a magyar U19-es labdarúgó válogatott szövetségi edzőjeként tevékenykedett, most kétéves szerződést kötött klubunkkal.
 
Tímár Krisztiánnal a kispadon vág neki a Merkantil Bank Liga 2022/2023-as kiírásának az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata. A korábbi válogatott védő mostanáig a Magyar Labdarúgó Szövetség alkalmazásában állt, az U19-es válogatottat irányította. Profi játékos-pályafutása az MTK-ban kezdődött, majd játszott többek között a Videotonban, a Ferencvárosban, Nyíregyházán és Siófokon, légiós éveiben pedig megfordult Angliában, Finnországban és Vietnámban is. A magyar válogatottban négy alkalommal pályára lépő hátvéd az aktív játékot Szegeden fejezte be, majd 2017-ben kezdte meg edzői munkáját, először a Videoton második csapatát irányította, majd 2020 óta az utánpótlás-válogatott mellett dolgozott, onnan ül át most az ETO kispadjára. Tímár nagyon várja már a közös munkát, és bízik benne, hogy irányításával nagy sikereket ér el a csapat.
 
– Először is szeretném megköszönni a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, hogy elvállalhattam ezt a felkérést – kezdte Tímár Krisztián. – Nagyon szerettem ott dolgozni, de az ETO részéről egy olyan megtisztelő megkeresést kaptam, amire nem tudtam nemet mondani. Az utam ezúttal a felnőtt foci felé vezet, már szerettem volna kipróbálni magam ezen a területen is. Nagy megtiszteltetés, hogy egy ekkora csapatnak, mint az ETO, a vezetőedzője lehetek. Óriási ambícióval és tettvággyal érkezem, fiatal, nagyon motivált edzőnek tartom magam, és szeretném megmutatni, hogy mekkora érték van ebben a csapatban. Bízom benne, hogy jól fogunk tudni együttműködni. 
 
Mihalecz István sportigazgató örül, hogy sikerült megtalálni a sportszakmai elképzeléseknek és kritériumoknak megfelelő vezetőedzőt.
 
– Mindenképp egy ambiciózus, sikeréhes, fiatal edzőt akartunk szerződtetni, aki meg tud felelni az ETO-val szemben támasztott elvárásoknak, és a csapattal együtt tud fejlődni – Mondta Mihalecz István, sportigazgató. – Krisztián ezeknek a kitételeknek megfelel, ezért is eset rá a választásunk. Az elmúlt napokban az edzőkérdés miatt kissé leállt az új játékosok szerződtetése, ez most az új vezetőedzővel karöltve fel fog gyorsulni. Szeretnénk megköszönni a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, hogy ennyire konstruktívak voltak Krisztián ügyében, és elengedték hozzánk. A szakmai stáb a napokban lesz végleges, annyi biztos, hogy Sebők Zsolt kapusedző és Gyagya Attila erőnléti edző továbbra is marad a csapat mellett. Külön szeretném megköszönni Bognár Zsoltnak, Böjte Attilának és Lipták Zoltánnak, hogy a kialakult helyzetben a szabadságukról ugrottak be, és segítették ki a csapatot."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC