nb1.hu

Korábbi válogatottakkal erősített a Csákvár

Csákvár – Hétfőn megkezdték a felkészülést.

A Merkantil Bank Liga legutóbbi kiírását a 16. pozícióban záró Aqvital FC Csákvár együtteséhez igazolt az előzőleg a felcsúti Puskás Akadémiát erősítő egykori 9-szeres válogatott labdarúgó, Sándor György, az új kapusedző pedig Szűcs Lajos lesz – közölte hétfőn a klub honlapja.

 

Pályafelújítási munkálatok miatt „idegenben”, Felcsúton kezdte a felkészülést hétfő reggel a csákvári együttes. Szanyó Károly együttesétől korábban többen távoztak, ma viszont magyar szinten jó nevű erősítéseket jelentettek be. „Arról már korábban hírt adtunk, hogy Szanyó Károly vezetőedző munkáját Somogyi Krisztián segíti pályaedzőként, most pedig kiderült, hogy a kapusok felkészítéséért Szűcs Lajos felel a jövőben” – így a klubweblap. Az egykoron az Újpestben, a Kaiserslauternben, a Ferencvárosban és Pápán is védő válogatott kapusról van szó.

 

„A szakmai stáb mellett játékoskeretünk is alapos változáson ment át az elmúlt napokban. A távozókról már hírt adtunk (Vincze, Valleyos, Szalai, Kékesi, Dániel, Hajdú, Kovács, Gottfried, Sejben), most viszont az is kiderült, kik érkeztek a régiek helyére. A legismertebb új szerzeményünk a 33 éves, egykori válogatott középpályás, Sándor György, aki a Puskás Akadémiától érkezett hozzánk. Korábban Újpesten, Győrben, a Videotonban, az angol Plymouthban, a bolgár Litekszben, a szaud-arábiai Al-Ittihadban és az ausztrál Perth Gloryban futballozott. Az NB I-ben arany-, és ezüstérmet szerzett, pályára lépett a Magyar Kupa döntőjében, nyert Ligakupát és Bolgá Kupát” – jelentette be a „nagy fogást” az aqvitalfc.hu.

 

Sándor mellett a legutóbb a Soroksárt erősítő Papp Máté, Mosonmagyaróvárról Galambos Ádám, valamint Dorogról a 21 éves kapus, Zima Ádám csatlakozása biztos.

 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről – NB1.hu

Átigazolási hírek

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC