nb1.hu

Koronavírus: bajban a Vasas a debreceni meccse előtt

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A VASAS KÖZLEMÉNYE:
 
"A 2020/21-es bajnoki évadban nem először fordul elő csapatunkkal, hogy tömeges megbetegedés vagy sorozatos sérülések miatt felforgatott kerettel készülünk az aktuális mérkőzésre, ám azt a bő keret ellenére is megérzi a csapat, ha alapemberek – ráadásul hosszabb időre – dőlnek ki a sorból.
 
A középpályán Pátkai Máté és Berecz Zsombor, de a védelemből Silye Erik és Szilágyi Zoltán hiánya is szembetűnő, utóbbinak Kalmár Olivérrel együtt a koronavírus-fertőzés utáni visszatérési protokoll folyamata zajlik. A fenti meghatározó játékosokra a DEAC elleni meccsen továbbra sem számíthat a szakmai stáb.
 
A Vasas FC játékosai és stábtagjai a Merkantil Bank Ligában előírt szabályoknak megfelelően minden mérkőzés előtt koronavírus-teszten vesznek részt. A DEAC elleni bajnoki találkozó előtt sajnálatosan Kilyén Szabolcs pozitív eredményt produkált, így játékosunk biztosan nem lehet keretben Debrecenben.
 
Kleisz Márk tavalyi, hosszabb időszakot felölelő sérülését követően idén januárban újra megsérült, majd fertőzésen is átesett. Játékosunk a vírus után meggyógyult, folytatja rehabilitációját, így az ő neve is a hiányzók között szerepel.
 
Szivacski Donát a Szolnok elleni találkozón kapott piros lapot, Kovács Milán és Balajti Ádám pedig a Szeged elleni meccsen gyűjtötték be 5. sárga lapjukat. Játékosaink eltiltás miatt nem szerepelhetnek Debrecenben, mellyel a védelemből, a középpályáról és a támadó szekcióból is további játékosokat veszítettünk el.
Jó hír, hogy a csapat hátsó szegmenséből Otigba Kenneth és Litauszki Róbert viszont már hadra foghatóak, esetükben viszont fontos kihangsúlyozni, hogy sérüléseik miatt hosszú ideig nem voltak bevethetőek. Bár áprilist írunk, Otigba pénteken, a Szeged ellen lépett pályára először az idei évben, elhúzódó sérülése miatt hónapokat hagyott ki, Litauszki pedig idei sérülését megelőzően az őszi szezonban fertőzésen esett át, így visszatérése szintén nem zajlott zökkenőmentesen. 
 
Keretünkből 10 hiányzóval vágunk neki a Merkantil Bank Liga folytatásának, a szerdai 31. fordulóban Debrecenbe, a DEAC otthonába utazunk. Ellenfelünket az őszi szezonban magabiztosan legyőztük, a Merkantil Bank Liga 12. fordulójában az Illovszky-stadionban Radó András duplájával, illetve Vernes Richárd és Hinora Kristóf góljaival 4-1-re győztük le ellenfelünket. A gólokat és a mérkőzés legfontosabb momentumait közel 6 perces videóban foglaltuk össze!"
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC