nb1.hu

Koronavírus: kegyetlenül megbüntette a rendőrség a szegedi szurkolókat

Kettős mércét emlegetnek a drukkerek.

ÍME, AZ ULTRAS SZEGED KÖZLEMÉNYE:
 
"Szurkolótársak!
Most kell igazán a támogatás, de nekünk !
 
Mint sokan tudjátok már, a Haladás elleni mérkőzésen, véleményünk szerint, minden járványügyi szabályt betartva, (maszk, másfél méter távolság) a töltésről szerettük volna buzdítani csapatunkat 90 percen keresztül mint egy 30-40 fővel, nem először. Az első félidő közepén a rendőrség nagy erőkkel jelent meg a töltésen és igazoltatott minden jelenlevőt és felszólítottak a távozásra mindenkit, aminek mi eleget is tettünk. 
 
A "feketeleves" csak most érkezett számunkra. Néhányan csak figyelmeztetést és sokan hetvenezer forintos pénzbírságot kaptunk kettős mércét alkalmazva, a szegedi rendőrkapitányságtól. 
 
A "kettős mércét" jogosan gondoljuk akkor, amikor is Szegeden az elmúlt hónapokban "kiskapukkal" , karácsonyi vásárt rendeztek a Fókán, vagy éppen kézműves vásárt a Szent István téren több száz résztvevővel, akár összezsúfolva. Ezeken a rendezvényeken senki nem kapott bírságot szerencsére.
Most segítségét szeretnénk kérni minden szegedi szurkolótól, hiszen összességében több mint KÉTMILLIÓ FORINTTAL sújtotta a szegedi rendőrség a szurkolótábort.
 
Kérünk mindenkit, hogy aki az elmúlt hónapok meccsbelépők árait megspórolta, az most váltsa meg tőlünk virtuális belépőit (3000-4000-5000Ft), hogy segítse a szegedi szurkolótábor megbírságolt tagjait. 
 
Természetesen ettől függetlenül várunk és nagyon megköszönünk bármekkora anyagi segítséget! 
Szurkolótársunk számlaszáma ahova várjuk a segítséget:
ERSTE BANK, név: Ács Ottó, 11600006-00000000-30741229
Megjegyzés rovatba: Szurkolói bírság
 
Köszönettel
A szervezett szegedi szurkolói csoportok
HAJRÁ SZEGED ! GYERÜNK KÉK FEKETÉK !"
 
 

 

FRISSÍTÉS:

Üzentek a szurkolók: visszatérnének a lelátókra – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC