nb1.hu

Koronavírus: meglettek a budafoki tesztek végeredményei

Igen hamar eldőlne, meglenne-e a feljutás.

Hiába áll a második helyen, így érvelhetnének amellett, hogy legyen kihirdetve a bajnokság végeredménye, mert akkor a csapat feljutna, nem erről nyilatkoznak és nem ezt közvetítik a Budafok vezetői.
 
És íme, az újabb bizonyíték, mert Oláh Lóránt sportigazgató ismét kijelentette, azt szeretnék, ha a pályán dőlne el minden lényegi kérdés.
 
És ha már a pálya, hétfőtől Budafokon is megkezdik a kiscsoportos edzéseket, mert a koronavírus-tesztek eredményei is megérkeztek a klubhoz.
 
Íme, a klub közleménye:
 
„A felnőtt csapatunk játékosain, valamint a szakmai stáb tagjain csütörtökön elvégzett koronavírus-tesztek negatív eredménnyel zárultak. Ezt követően klubunk vezetői úgy döntöttek, hogy április 26-tól, hétfőtől edzéslehetőséget biztosítanak a keret tagjainak a BMTE Stadionban.
 
"A Magyar Labdarúgó Szövetséghez hasonlóan a mi szándékunk is az, hogy folytassuk a szezont" – mondta Oláh Lóránt sportigazgató. "Fontos, hogy a játékosaink ne csak fizikálisan, hanem mentálisan is frissek legyenek, ehhez pedig szükségünk van a közösségünkre. Egészségügyi szempontból a kisebb létszámú, közös edzésnek nincs akadálya, sőt, még biztonságosabb is, mint a zsúfolt parkokban való mozgás."
 
A kiscsoportos gyakorláson való részvétel nem kötelező, játékosaink maguk dönthetnek arról, hogy élnek-e a lehetőséggel vagy sem.
 
Az egyórás foglalkozásra heti két alkalommal, hétfőn és pénteken kerül sor. A pályán térfelenként legfeljebb hatan tartózkodhatnak egyszerre, kerülve mindenfajta érintkezést. Csapatunk az öltözőt nem használja, a játékosok edzésfelszerelésben érkeznek és távoznak a helyszínről.
 
A hét többi napján a játékosok az egyéni edzéstervek alapján, otthonaikban edzenek.”
 
Ha folytatódna a bajnokság, a Budafok a Kazincbarcika vendége lenne, majd fogadná a harmadik Vasast, utána Nyíregyházára menne, majd fogadná a listavezető MTK-t.
 
Azaz, gyakorlatilag rögtön eldőlhetne, hogy meglesz-e a remélt és vágyott feljutás, amihez már most minden anyagi fedezet rendelkezésre áll és ezt is többször elmondták már a vezetők, Bélteky Róbert tulajdonossal az élen.
 
A Budafoknál, akárcsak az élvonalba vágyó Vasasnál, nem nyúltak a fizetéscsökkentéshez sem…
 
FISSÍTÉS, 14.36:
 

Tesztelt az MTK is

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC