nb1.hu

Koronavírus: nem akarják elkiabálni

Biztató hírek.

Az előző idény a koronavírus miatt csonka lett az NB II-ben. A "lefújás" pillanatában a negyedik helyen állt a Csákvár. Jelenleg a Fejér megyei alakulat csak a 19. helyen áll a táblázaton. Persze azt nem szabad elfelejteni, hogy a csapat dolgát alaposan megnehezítette a koronavírus.
 
Visinka Ede a klub hivatalos weboldalának több biztató hírről tudott beszámolni.
 
"Számtalanszor beszéltünk róla az őszi szezon során, hogy rendkívül szűk a keretünk, így a koronavírus járványt, illetve egy, egy sérülést, eltiltást igencsak megéreztünk. Nem akarom elkiabálni, de talán túl vagyunk a járvány okozta legnehezebb időszakon, s erőben is lassan utolérjük magunkat. Eltiltásaink letelnek, ám tény, több játékosunk is négy sárgával áll az őszi idény hajrája előtt, azaz nagyon vigyáznunk kell, mikor, ki kap sárga lapot. Az elmúlt napokban izomfáradtság miatt Posztobányi Patrik és Kocsis Bence is kapott egy kis könnyítést. Daru Bence és Nándori Botond még a Haladás ellen sérültek meg, mindketten szépen javulnak.  Koch Attila és Mim Gergő jelenleg rehabilitációs munkát végeznek, napokon belül ők is bekapcsolódnak a közös munkába. Tányéros Ádám nyári térdműtéte után a megfelelő ütemben gyógyul, a felkészülésre remélhetően rendben lesz" – fogalmazott a vezetőedző.
 
A Csákvár a következő fordulóban a listavezető Lokit fogadja.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC