nb1.hu

Remili tovább repíthet, nyer-e otthon a Vasas?

 
Nyíregyházi Spartacus-FC Ajka
 
Lengyel Rolandék eddig másolják az őszi szezonjukat, a Nyíregyháza újfent beragadt a szezon elején. Két mérkőzésből csupán egy pont a mérlegük Hornyák Marcelléknek, és tovább nehezíti piros-kékek helyzetét, hogy habár 4 meccsről, 2-re csökkentették Hornyák eltiltását, az Ajka ellen még biztosan nem szerepelhet a támadó, akit a Soroksár meccsen történtek miatt tiltott el az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Az újonc Ajka szintén egy pontot zsebelt be két meccsből, és ahhoz, hogy ne kelljen túlzottan hátrafelé tekintgetnie, bravúrok is kellenek Kis Károly együttesétől.
 
Vác FC-Soroksár SC
 
Érdekes meccsnek ígérkezik a csupán 8 pontot összekaparó Vác, és a két tavaszi meccsen 8 gólt szerző Soroksár összecsapása. A biztos kiesőnek elkönyvelt egykori magyar bajnok egyesület nagyon szimpatikus módon, mindent megtesz a csodával felérő bennmaradásért, masszívan, jól védekezve már megnehezítette a Budaörs és Dorog dolgát is. Előbbi csapat csak szabadrúgás után tudott eredményes lenni, és nehezen hozta a meccset (1-0), míg a Dorog hazai környezetben nem talált fogást a váci védekezésen (0-0).
 
Lipcsei Péter együttese teljesen más felfogásban játszik, mint hétvégi ellenfele, tavasszal már nyolc gólt szerzett, viszont hátul is igen "gólképesek" a sárga-feketék. Érdekes összecsapásnak ígérkezik tehát a jól védekező Vác, és a kitűnően támadó Soroksár összecsapása.
 
Budafoki MTE-Dorog FC
 
Kötelező győzelem vár Csizmadia Csaba együttesére, de néha ezek a találkozók a legnehezebbek. A Dorog nem szerepel jól tavasszal, két bajnokin egy pontot szerzett, de a hétközi Magyar Kupa meccsen magabiztosan nyert az III. Kerületi TVE ellen. Apró szépséghiba, hogy a Dorog vezetőedzőjét, Németh Szabolcsot 3 soron következő Magyar Kupa-mérkőzésről is eltiltotta az MLSZ, mert az edző súlyos sportszerűtlenséget követett el a találkozón: a mérkőzés vége felé az egyik pályára éppen visszaigyekvő óbudai játékost "levállalta" a szakvezető, amikor az éppen a szakember mellett haladt el.
A bajnokin mindenesetre nem vonatkozik az eltiltás, így Németh a csapatával lehet a tabella másodikja ellen.
 
Gyirmót FC Győr-Szolnoki MÁV FC
 
Csertői Aurél együttese a "szabadnappal" kezdő Szolnok ellen találkozik szombat délután. A Gyirmót a tavaszi pontvesztések miatt már csak az ötödik a tabellán, egyre inkább távolodni látszik az idény előtti célkitűzés, a feljutás.
 
Az újonc Szolnoknak más "gondjai" vannak, nagy harc vár az együttesre a kiesés elleni küzdelemben. A Tisza-partiak a Tiszakécskével és a Szombathellyel lehetnek nagy versenyfutásban a bennmaradást érő helyekért.
 
Szombathelyi Haladás-Aqvital FC Csákvár
 
Többször is beszámoltunk róla, a Haladás hétközi kupameccse a Honvéd ellen az indulatoktól sem volt mentes a lefújás után. Az MLSZ el is tiltott két Haladás játékost, de Mátyus vezetőedző szerencséjére a bajnoki meccsen mindenki a szakvezető rendelkezésére áll. A Haladás öt pontra van a már bennmaradást érő pozícióktól.
 
BFC Siófok-Szeged Grosics Akadémia
 
A Siófok remekül szerepel tavasszal, Remili vezérletével két közvetlen riválisát is legyőzte már, és otthon nem is lehet más a célja, mint az idegenben gyengén teljesítő Szeged elleni újabb három pont.
 
Kazincbarcikai SC-ETO FC Győr
 
A Siófok egyik nagy riválisa, Kazincbarcikára látogat. Az ETO-nak nem lesz egyszerű dolga a Dzurják vezette Barcika ellen, aki tavasszal már az Ajka és a Tiszakécske ellen is pontokat rabolt.
 
Vasas-Tiszakécske
 
Bene Ferenc együttese egyre jobban kezd összeérni, egyértelműen a piros-kékek a találkozó esélyesei. A Kécskétől nem kis bravúr lenne, ha ponttal távozna a Fáy utcából.
 
MTK Budapest-Békéscsaba 1912 Előre
 
A forduló záró találkozóját, két olyan csapat játssza, amelyek pár évvel ezelőtt még az NB I-ben viaskodtak idényről-idényre. Nem sok hiányzik hozzá, hogy a hazai gárda pár forduló múlva akár már újra NB I-esnek vallhassa magát, hiszen az MTK magabiztosan vezeti a másodosztály mezőnyét, 13 pont az előnyük a kék-fehéreknek a harmadik pozíciót birtokló Siófok előtt. Mindkét csapat érdekelt volt a héten a kupaküzdelmekben is, de míg az MTK otthon 3-0-ra verte az NB III-as Dunaújvárost, a Békéscsaba ilyen különbséggel kapott ki otthon a Puskás Akadémiától.
 
Merkantil Bank Liga, 24. forduló:
Vasárnap:
 
14:00: BFC Siófok-Szeged
14:00: Budafok-Dorog
14:00: Gyirmót-Szolnok
14:00: Haladás-Csákvár
14:00: Kazincbarcika-Győri ETO
14:00: Nyíregyháza Spartacus FC-Ajka
14:00: Vác-Soroksár
17:00: Vasas-Tiszakécske
18:00: MTK Budapest-Békéscsaba
 
Szabadnapos: Budaörs

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC