nb1.hu

Követi-e az ETO-hoz az új edzőt a fia?

Az egyik legilletékesebb válaszolt.

Mint ismeretes, Csató Sándor helyett már Dobos Barna irányítja az ETO-t. Dobos korábban a Szeged, előtte a ZTE és a Dunaújváros vezetőedzője volt, Szegeden meg a játékosa volt a fia, Dobos Áron, aki játszott már Hollandiában a Fortuna Sittardnál, illetve a győriek futballistája is volt utána.
 
Így adja magát a kérdés, hogy Dobos után tart-e majd mondjuk a nyáron a támadó középpályás. Azért csak akkor (legkorábban), mert jelenleg nem tud átigazolni, mivel nincs átigazolási szezon.
 
Dobos Barna a Kisalföldnek elmondta, egyelőre nem tart vele a fia a zöld-fehérekhez, majd így folytatta:
 
„Áron kreatív, technikás és gyors játékos, aki jól kiszolgálja a társakat. Fiatal, így azt gondolom, hogy a jövő nyerő embere lehet. S ha már a fiatalokról beszélünk, a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián is több olyan tehetséges játékos van, akik néhány éven belül a klubbal együtt elérhetik az NB I-es szintet. Tudjuk, hogy egy utánpótlás játékosnak az utolsó lépés a legnehezebb, hogy a felnőtt futball kapuján belépjen, ezért mi szeretnénk minden segítséget megadni nekik, hogy elérjék céljaikat.”
 
A 11. ETO a 18., azaz már kieső helyen lévő Szentlőrinc vendége lesz a következő fordulóban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC