nb1.hu

Legjobbkor ütötték ki a Szolnokot Felcsúton – videó, reació

A vezetőedző tudja az okokat.

Szombaton a 8. Szolnok a 19. Csákvárral találkozott Felcsúton edzőmeccsen, utóbbi csapat kiütéses, 5-1-es győzelmet aratott. Csábi József vezetőedző szerint viszont a lehető legjobbkor jött a hatalmas zakó:
 
„A vereség sohasem jön jókor, ez a nagyarányú vereség pedig különösképpen. Most az egyszer viszont azt mondom, a legjobbkor jött! Én azt gondolom, hogy a mi csapatunk a határain felül teljesített az ősz folyamán és mindannyiunknak tudnia kell, hogy ez csak akkor tartható fenn, ha mindenki minden pillanatban, minden másodpercben, percben a szászhúszszázalékát adja a pályán önmagának. Az edzőmérkőzéseknek tulajdonképpen ez is a feladata, hogy erről adjon nekünk visszajelzést, rajtunk keresztül a csapatnak is. Ez úgy gondolom ma megtörtént. Ezt fel kell dolgoznunk és a megfelelő irányt meg kell találnom nekem a csapattal együtt abban, hogy még egyszer ilyen ne forduljon elő. Tulajdonképpen ezen az egy meccsen több gólt kaptunk, mint máskor bajnokikon öt-hat mérkőzésen. Kereshetném a kifogást, hogy fáradtabbak voltunk, füvön játszottunk, de nem teszem, mert nincs értelme. Nagyjából tudom az okokat, és ezt kell javítani.”
 
Aqvital FC Csákvár – Szolnoki MÁV FC 5-1 (4-0)
Gólszerző: Kártik (11.), Madarász (23.), Sejben (25.), Daru (38.), Csató (64.), ill. Szabó B. (90.)
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC